Századok – 1958

Krónika - Beszámoló Berend T. Iván kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szuhay Miklós) 521

EKÖN'IKA 525 világháborúban ideiglenes jelenség volt. „Amennyire igaz, hogy az első világháború idején ideiglenes jelenség volt az állami beavatkozás — mondja a szerző —, úgy igen komoly tévedés ugyanezt állítani a második világháború idejéről." Az állammonopolistakapitalizmus tendenciája a monopolkapitalizmus egész időszakára jellemző, de általában olyan időszakokban erősödik meg, amikor a tőkés rendszert valamilyen megrázkódtatás éri ; ilyen helyzetek elsősorban a háborúk és a válságok. A XX. század első három évtizedében azonban azt figyelhetjük meg, hogy a megrázkódtatások elmúltával az állami beavatkozás tendenciái gyengültek. így volt ez az első világháború után is. Ezért valóban ideiglenes jelenségnek tekinthető még az első világháború hadigazdasága során megvalósult állammonopolizmus is. A helyzet azonban gyökeresen megváltozott az 1929-ben kirobbant világgazdasági válsággal. Ennek rendkívül súlyos megrázkódtatása után a válságból csak úgy tudtak kilábalni, ha messzemenően igénybe vették, felhasználták az államhatalmat. A válságból való kilábalás előmozdítása azután egybeesett a háborús készülődéssel, majd bekövetkezett a háború, s mint csakhamar világossá vált — s ebben a szocialista világrendszer kialakulásának döntő szerepe van —, a tőkés államok a háború után sem tértek vissza a korábbi módszerekhez. A XX. század második három évtizedében tehát — szemben az első három évtizeddel — állandósult az állammonopolista-kapitalizmus tendenciája s immár rendszerré vált : tartós szerkezeti változást hozott a tőkés gazdálkodásban. A második világháborúban kiépült állammonopolista-kapitalizmus tehát nem azonosítható az első világháborús állami beavatkozással, s egyáltalán nem tekinthető ideiglenesnek, éppen ellenkezőleg : mint a kapitalizmus legfontosabb új jelenségét kell kezelni. Ezen nem változtat az sem, hogy ebben a rendszerben bizonyos — csupán a hadigazdasággal kapcsolatos — intézkedések megszűntek. Ugyancsak vitába szállt Berend T. Iván Sándor Vilmosnak azzal a megállapításával is, amely arra vonatkozott, hogy hiányzik az állammonopolista-kapitalizmus ós az állami beavatkozás összefüggésének elemzése. Utalt arra, hogy ez „nem két külön dolog : az állammonopolista-kapitalizmus éppen az állami beavatkozás konkrét formáin keresztül valósul meg. Tehát az állammonopolista-kapitalizmus rendszerét éppen az állami beavatkozás konkrét formáinak részletes elemzésén keresztül kell feltárni". Sándor Vilmosnak a kartellek szerepe csökkenésével kapcsolatos bíráló megjegyzésére válaszolva, Berend T. Iván azt a véleményét fejtette ki, hogy a hadi állammonopolizmus kiépülése következtében a kartellek ténykedésének szükségtelenné válása nem értelmezhető úgy, hogy ez az állam osztály feletti jellegét jelentené. A kartellek, amennyiben elsősorban a piacot igyekeztek szabályozni, a széles termelőkapacitás, s a szűk piac ellentmondásának megoldására törekedtek. A háború alatt ez az ellentmondás egészen másképp alakult ; egy viszonylag szűk kapacitás állt szemben széles felvevőpiaccal. Ilyen körülmények között a verseny más formákat nyert. A hadirendeléscket a rendelkezésre álló kapacitás figyelembevételével osztotta el az állam, ez azonban egyáltalán nem jelentette sem azt, hogy itt valamiféle teljes tervgazdaság alakult volna ki, sem azt, hogy ez az elosztás végső soron nem a két finánctőkés csoport meggazdagodását szolgálta volna. Nem tartja helytállónak azt a megállapítást sem, ami szerint a kartellek szerepét a háború alatt a konszernek vették volna át. Berend T. Iván válaszában teljesen elfogadja Sándor Vilmos opponensi véleményének azt a megállapítását, hogy az állami beavatkozás és termelés társadalmasítása terén elért eredmények tárgyalását nem egészíti ki megfelelően az állami beavatkozás sikertelenségének elvi bírálata. Fontos helyet foglalt el Sándor Vilmos opponensi véleményében a szerző azon megállapításának bírálata, hogy a gyáripar 1938—1940 közötti gyors fejlődését döntően a nemzetgazdaság militarizálásának lehet betudni. Véleménye szerint e kérdésnél "még több más tényezőt is figyelembe kell venni, amelyek ugyancsak a gyáripari konjunktúra irányába hatottak és legalábbis egyenrangú tényezői voltak az 1938—1940 közötti jó konjunktúrának. Ezzel kapcsolatban a szerző által is tárgyalt 1938-as évi rekordtermésről és a mezőgazdasági termékek általában kedvező értékesítési lehetőségét, az ipari behozatal visszaesését a Balkánon, a háború kitörésével kapcsolatos vásárlási lázt — amelyek „nagyobb részben a nemzetközi helyzetből adódtak és nem a nemzetgazdaság müitarizálásából" — a katonai beruházásokkal és a hadsereg növekvő ipari szükségleteivel együtt idézték elő a gyáripar termelésének és kapacitásának növekedését. Berend T. Iván az opponensi bírálat ezen részére adott válaszában kifejtette, hogy a Sándor Vilmos által felhozott tényezőket figyelembe veszi ugyan a disszertációban, de semmiképpen sem tudja elfogadni ezeket úgy, mint egyenrangú, hanem csak mint másodlagos tényezőket. A konjunktúra legfőbb tényezője a militarizálás volt. Utal ezzel kapcsolatban arra, hogy már 1938 végéig mintegy 300 milliós állami megrendelés