Századok – 1958

Történeti irodalom - Mikes Kelemen: Törökországi levelek (Ism. R. Várkonyi Ágnes) 486

TÖRTÉNETI IRODA LO-M 505 a Levelek 1906-ban ünnepi díszkiadásban kerültek az olvasóközönség elé, Mikes Kelement az irodalom- és történettudomány hivatalos köreiben csupán a bujdosók szomorkás hangulatú, a megnyugvást és lemondást példázó íródeákjának tekintik. Mikes Kelemen Törökországi Leveleinek új kiadása most nemcsak a függetlenségnek és haladásnak, hanem a román és magyar tudományos együttműködésnek is szép dokumentuma. Nemcsak közel félszázad mulasztását pótolja, hanem letörli a feledés porát is, amely az irodalomtörténeti problémák tisztázása után e nagyjelentőségű műre rárakódott. Szigeti József erdélyi irodalomtörténész bevezető tanulmányában a kor, az életrajzi adatok és a levelek keletkezesével kapcsolatos problémák ismertetésén túl Mikes emberi alakjának minél sokrétűbb ábrázolását tekintette fő feladatának. Igyekszik fényt villantani azokra az értékekre, amelyek a művet a XVIII. századi magyar irodalom legmodernebb alkotásává, alkotóját történelmünk egyik legrokonszenvesebb, egyéniségének és helyzetének ellentmondásai között is a baladást szolgáló alakjává teszik. A fejezetcímek : „Mikes a fejedelemről és a szabadságharcról", „Mikes hazaszeretete és társadalombírálata", „Mikes és a felvilágosodás" jól jelzik azokat a szempontokat, amelyek a szerzőt, Mikes világnézetéi elt titkos rugóit kutatva, vezették. Rákóczi hűséges hívének okos hazaszeretetéről, vallásos felfogásának ellentmondásairól, éles társadalombírálatáról írva szép és új vonásokkal gazdagítja Mikes Kelemen portréját. Mikes sorai között a felvilágosodás egyes korai nyomait is kimutatja. Vizsgálódásaiban nagy szeretettel foglalkozik Mikes alakjával, bár helyenként alaptalan túlzásokra ragadtatja magát. Űgy véljük, indokolatlan Mikes anekdotázó hajlamából azt a következtetést levonni, hogy „anekdotáiban a realista ábrázolásra való törekvés nyilvánul meg" (51. 1.). Kételkednünk kell abban a megállapításában is, hogy az anyanyelvű oktatás s a gyakorlati tárgyak fontosságának kiemelése során Mikes „összekötő kapocs a korai polgári mozgalom és a XVIII. századi magyar felvilágosodás között" (47. 1.). Annál is inkább, mert az a munka, amelyből e sorokat kiragadta, éppen az ellenkezőjét mondja: „csak elszigeteltségén múlott, hogy nem lehetett valósággal is híd, összekötő a korai erdélyi polgári mozgalom és a 18. századi magyar felvilágosodás között" (Klaniczay T.: A régi magyar irodalom. Bölcsészettudományi kar. Bpest. 1S53. 411. 1.). Szerencsére — bár csak hajszál híján — sikerült kikerülnie annak veszélyét, hogy haladóbb gondolkozásúnak rajzolja Mikest, mint amilyen valóban volt. Az erdélyiek egyszerű természetes hangján írott Törökországi Levelek irodalmi rangját éppen a néphez, a szülőföldhöz fűződő eleven kapcsolat jelzi. Mikes alakjának történelmi jelentőségét is csak akkor mérhetjük fel igazán, ha kiderítjük, hogy milyen gyökerek táplálták, milyen hagyományok, élmények nevelték a XVIII. század legnagyobb magyar prózaíróját. Ezt a sajátosan erdélyi irodalomtörténészre váró feladatot Szigeti nem oldotta meg. Tanulmányának néhány utalása azonban jelzi, hogy már elindult a Mikes Kelemen történeti megismeréséhez vezető úton. Sajnáljuk azonban, hogy megállapításainak tudományos jelentősége az elhibázott jegyzetapparátus következtében elsikkad. A szerző láthatólag sokat tud pl. Rákóczi és a havasalföldi vajda kapcsolatának kérdéseiről, de csupán szófejtő és lexikális jellegű jegyzetei nem kielégítőek. A tudományos népszerűsítő irodalomban az elmúlt években szokássá vált ismeretterjesztő-magyarázó jegyzetelési gyakorlatot követi a szerző. Jegyzetapparátusában idegen vagy ritka szavak feloldása, kis biográfiák, jelentősebb történelmi eredmények összefoglalásai egyaránt megtalálhatók. Ez a hibás módszer még az ismeretterjesztést sem szolgálja igazán és a szöveg megértésében sem segíti az olvasót. Hiszen summázott sorai inkább lezárják mint felkeltik az érdeklődést (különösen ha tárgyi tévedések súlyosbítják ezt a hibát, pl. a brezáni pátens kibocsátásának pontos dátuma nem május 12., hanem május 6.), általánosító összefoglalásai pedig sematikus és hamis képet rajzolnak egyes történeti személyekről (pl. Bethlen Miklós nem a Béccsel nyíltan szembeforduló, a nemzeti függetlenségi törekvéseket Rákóczi politikájának szellemében megtestesítő főúr képviselője. Rabutin nem azért fogatta el, mert „éveken át szívósan harcolt, hogy Erdély önállóságát megmentse", hanem mert megírta az „Olajágat viselő Noé galambja" című politikai röpiratát, amelyben a Habsburg-elnyomás és a teljesen független Erdély között középutat javasol). A kisebb tévedések és hiányosságok ellenére Szigeti József gondos körültekintéssel és nagy szeretettel igazítja el az olvasót a Törökországi Levelek olvasása közben. A román—magyar baráti kapcsolat révén olyan felbecsülhetetlen értékű mű került be ismét a kulturális vérkeringésbe, amely soha sem válik száraz, halott olvasmánnyá s minden időkben hazaszeretetre, hűségre és emberségre nevel. R. VÁRKONYI ACNES