Századok – 1958
Történeti irodalom - Eder; Karl: Der Liberalismus in Altösterrecih. Geisteshaltung; Politik und Kultur (Ism. Gonda Imre) 477 - Franz; Georg: Liberalismus. Die deutschliberale Bewegung in der Habsburg schen Monarchie (Ism. Gonda Imre) 477
TÖRTÉNETI IRODA LO-M 477 GEORG FRANZ : LIBERALISMUS. DIE DEUTSCHLIBERALE BEWEGUNG IN DER HABSBURGISCHEN MONARCHIE (München, Verlag Georg D. W. Callwey. 1955. 531 1.) LIBERALIZMUS A NÉMET LIBERÁLIS MOZGALOM A HABSBURG-MONARCHIÁBAN KARL EDER : DER LIBERALISMUS IN ALTÖSTERREICH. GEISTESHALTUNG, POLITIK UND KULTUR (Wien—München, Verlag Herold. 1955. Wiener Historische Studien. Band III.) A LIBERALIZMUS A RÉGI AUSZTRIÁBAN. SZELLEM MAGATARTÁS, POLITIKA ÉS KULTÚRA Az a körülmény, hogy szinte ugyanabban az időben két, számos tekintetben rokonjellegű tudományos mű jelenik meg a liberalizmusnak a Habsburg-monarchiában játszott történelmi szorepéről, meglehetősen szokatlan jelenség. Mindkét könyv a történeti probléma időrendi előadása mellett az osztályok és rétegek szerepének elemzésével a korszak társadalmi képét is igyekszik megrajzolni, bár kétségtelen, hogy ezen a téren — Franz munkája javára — jelentős színvonalbeli különbségek vannak köztük. Adg van azonban eltérés a két könyv szellemében. Mindkettőt a liberalizmust konzervatív, polgári oldalról bíráló és a klerikal izmus felé hajló felfogás hatja át. Igaz, hogy Eder munkája lényegesen „radikálisabb" ebből a szempontból, olyannyira, hogy egyes helyeken — mint a későbbiekben látni fogjuk — teljesen apologetikus ós pamfletszerű. Nem mintha Franznak nem volnának felületes megjegyzései is. Míg azonban Franz műve végig megtartja tudományos színvonalát, azt a tételt fejti ki, hogy a Habsburgmonarchia szóthullásának okait osztályerőviszonyaira, különösen pedig modern polgárságának gyengeségére kell visszavezetni, addig Eder sajnálatos módon megelégszik azzal, hogy az osztrák liberálisok konkordátumellenes küzdelme felett mond elmarasztaló ítéletet. Ezt ugyan más formában G. Franz is megteszi, de nála mégsem ez áll az egész mű középpontjában, hanem a társadalom fejlődése. Ez pedig a szóban forgó művek tudományos színvonalát is érintő lényeges különbség. Kcm vállalkozhatunk természetesen arra, hogy e két terjedelmes kötet teljes tartalmi ismertetését adjuk. Csupán legjellemzőbb vonásaikat ismertetjük. Mindkét mű a jozefinizmus történeti szerepének értékelésével kezdődik. Míg azonban Eder munkája főleg az állam ós az egyház viszonyát, pontosabban a jozefinista „államegyház" kialakulását s azt a folyamatot vizsgálja, hogyan akarja a József-féle állam magába olvasztani az egyházat s a társadalom fokozottabb ellenőrzése céljából kisajátítani legfontosabb feladatait, addig Franz koncepciója magából az átalakuló állam fogalmából indul ki. Ezzel kapcsolatban elsősorban azt emeli ki, hogy a Habsburgbirodalom országait, a Mária Terézia—József-féle reform alakította át először „magasabb értelemben vett állammá" ; a hivatalnokok a fejedelem szolgáiból fokozatosan az állam szolgáivá lesznek. Ebben a korszakban alakul ki az az államfogalom, amely az eddigi magánjogi felfogással szemben közjogi berendezkedésnek tekintette az államot (13. 1.). Ennek megfelelősn módosult természetesen az új állam osztályalapja is. Szerző szerint a József-féle államban a feudális abszolutizmustól eltérően nem a nemesség az összekötő kapocs a kormány ós a kormányzottak között, hanem az állami hivatalnokok, József állama ilyen formában éppen a feudalizmus világi és egyházi képviselőivel kerül szembe, ami arra készteti, hogy főleg a bürokráciára, a polgárságra és a parasztságra támaszkodjék. Véleménye szerint ezekben a rétegekben ólt a legtovább az a jozefinista szellem, amelynek politikai tartalmát a német jellegű egységes „összállam" eszméje töltötte ki (12. 1.). A háttérbe szorított osztályok azonban további ellenállást fejtenek ki, különösen a restauráció időszakában és a Metternich-korszakban, amelytől kezdve a jozefinizmus következetes leépítése megy végbe. Az osztrák liberalizmusnak 1848 előtt—G.Franz szerint — három irányzatát lehet megkülönböztetni : 1. A jozefinistát, amelynek politikai tartalma az összállam eszméje, kulturális jellege polgári, képviselői pedig a felsőbürokrácia, a tisztikar, a papság (az államegyház hívei) ós a polgárság egyes tagjai. 2. A rendi konzervatív irányzatot, amelynek képviselői a szabadgondolkodó nemesség tagjai, akik Ph. Stadion reform tevékenységéből indultak ki és a rendiség haladó jellegű kiépítését követelték. 3. A polgári liberális
