Századok – 1958

Történeti irodalom - Venturi; Franco: Il moto decabrista e i fratelli Poggio. Il populismo russo (Ism. Dolmányos István) 474

476 TÖRTÉNETI I KO DALOM szemben hitetlenül álló emberek voltak. A nihilista jelzőt a reakció dobta a köztudatba, de dacból néha a forradalmárok is így nevezték magukat. Az elnevezést, mondja Venturi, főleg az orosz dolgokban járatlan nyugat-európai sajtó kapta fel és használta következetesen a múlt század utolsó harmadában. Az első tipikus narodnyik ősszervezetnek az Isutyin-kört tartja. Az 1866-os Karakozov-féle merénylettel és Nyecsájev tevékenységével a terrorizmus is megjelent az orosz forradalmi mozgalomban, hogy ettől kezdve hozzájáruljon az orosz kispolgári forradalmiság jellegzetes arculatához. A második kötetben kezdi el a tulajdonképpeni narodnyik mozgalom elemzését. Először a mozgalom ideológusairól, Tkacsovról, az idős Bakunyinról és Lavrovról ad kimerítő leírást. Nézeteik hatására kezdődik el a szélesebb politikai szervezkedés. A Csajkovszkij nevéhez kapcsolt körrel véget ért a vidéki szervezkedések kora ós a mozgalom központja áthelyeződött a fővárosra, Pétervárra. Az addigi igen szűk forradalmi csoportokat több száz főt számláló egyesülések váltották fel. Az 1873 —1874. években a mozgalom résztvevőinek száma egy-két ezer körül mozgott. Ez az időszak volt az ún. nép közó járás kora. Venturi szerint a nép közó járás az egyetemi hallgatóság válasza volt a narodnyik forradalmárok felhívására. Eszmei szempontból nem egyértelmű válasz : különböző áramlatok találkozási pontja. Venturi „kollektív rousseauizmusnak" nevezi a falura tódulást. A kispolgári demokratikus eszmék behatoltak az akkor kialakulóban lévő oroszországi ipari proletariátus körébe is. A szerző teljes bonyolultságában mutatja meg az első oroszországi munkásszervezetek megalakulásának történetét, amelyre — akárcsak a magyar munkásmozgalom kezdeteire a lassalleanizmus — a narodnyikizmus nyomta rá bélyegét. A hetvenes évek második felében működő „Zemlja i Volja" nevű titkos szervezet szinte gyámság alatt tartotta szervezkedésüket,. A „Zemlja i Volja" tevékenységével kapcsolatban pontos statisztikai adatokat közöl a mozgalom társadalmi összetételéről (966. 1.), amslyekből kiderül, hogy többségükben kispolgári származású fiatalok tömörültek szervezetükben. A könyv a II. Sándor meggyilkolását végrehajtó, világhíressé vált „Narodnaja Volja" nevű forradalmi szervezet programjának és tevékenységének összefoglalásával végződik. A monográfia általános erényei közül ki kell emelnünk, hogy nem burkolja misztikus ködbe a korai orosz forradalmárokat és az orosz gondolkozókat. Nem „a sajátos orosz lelkialkatra", hanem a társadalmi küzdelemre támasztja mondanivalóját. Kiválóan ismeri a polgári, a régebbi ós újabb szovjet irodalmat, valamint a nyugat-európai történetírók idevonatkozó munkáit. Főbb kifogásaink a következők. Az olvasó a terjedelmes kötetekből sem nyer világos képet a narodnyik ideológia osztálytermószetéről, az oroszországi népies elméletek és a marxizmus gyökeres különbségéről. Bármennyire indokolt Herzennól és Csernisevszkijnél kezdeni a mozgalom tárgyalását, a forradalmi demokraták ós a narodnyikok közti periódushatárt erősebben kellett volna megvonni, a két szakasz oltérő sajátosságait pedig alaposabban kidolgozni. Talán furcsán hat, de az a véleményünk, hogy Venturi — törekvése ellenére — nem dolgozta ki a narodnyik mozgalom Nyugat-Európához fűződő kapcsolatait. Ebben a mimkájában lényegében csak utalásokat, névfelsorolásokat kapunk. A mozgalom ós a marxizmus találkozásáról szóló rész kifejezetten szegényes. A forradalmi demokraták Venturi ábrázolásában igen egyformák. A szerző elmulasztotta megvizsgálni például, hogy miképpen változott az obscsina-elmólet felfogása az egyes forradalmi gondolkozók írásaiban. Már ez is elősegítette volna az arcképek egyónítését. Nem elemzi elég behatóan Herzen 1851 — 1854 között írt cikkeit, pedig maga is hangsúlyozza, hogy itt történik meg a narodnyikizmus elméleti alapvetése. Új szempontokat adhatott volna a kutatásnak a mozgalom összevetése a korabeli nyugateurópai és kelet-európai kispolgári politikai áramlatokkal is. Különösen az utóbbi kecsegtet sikerrel. Mostohán bánt Ogarevval és Piszarevvel, akik jelentőségükhöz képest aránytalanul kis teret kaptak. A nihilista elnevezés születésének magyarázásához nem lehet elhanyagolni a hatvanas évek diákmozgalmainak kispolgári anarchista tendenciáit, erkölcsi szabadosságukat, ruházkodásuk különcségét, a tudomány lebecsülését és gúnyolását stb. A szerző nem kívánt teljes politikai történetet írni. De még egy szigorúan a narodnyikokra összpontosított monográfiában is több helyet kellene kapnia a hivatalos cári ideológia, a szlavofilizmus és az orosz liberalizmus elemzésének. Enélkiil fejtegetéseit nem érezzük eléggé történetinek. Nyomatékos és általános jellegű kifogásunk : az elvi kérdések boncolgatásánál annyira tartózkodó, hogy túlhajtja a szükséges óvatosságot és közeljár az objektivizmushoz. A munka azonban így is alapvető jelentőségű, bevezető jellegű kézikönyv. DOLMÁNYOS ISTVÁN