Századok – 1958

Történeti irodalom - Az amerikai történetírás néhány kérdéséről (Ism. Solt László) 465

TÖRTÉNETI 1 RODA LOM 487 Miért ez a szinte makacs határozottság? Elméleti magyarázata : a történész felismeri, hogy anyaga, az ember mennyire bonyolult jelenség, mennyire nem kényszeríthető a hipotézisek ős „törvényszerűségek" kalodájába. A történésznek mindig túlságosan sok ,,imponderabilia"-val van dolga, túlságosan sok a személyi tényező. Ezek között csak hosszú tapasztalatok, a „történelem nyersanyagába való belemerülés" alapján lehet eligazodni. S az eredmények nem mindig vágnak egybe a társadalomtudományok feltételezéseivel és általánosításaival . . . Ε megállapításokkal kapcsolatban szinte önként tolulnak fel a kérdések : a „személyes" tényezők miatt tehát egyáltalán nem lehetséges törvényszerűségekre törekvő történelmi kutatás? Törvényszerűségek csak a „társadalomtudományokban" vannak? Azoknak, ha esetleg erősebb absztrakcióval is dolgoznak, más az „anyaguk", mint a történetírásé? A valóság „részlete", amellyel a társadalomtudományok foglalkoznak, törvényszerű, az „egész" viszont, amely a történetírás tárgya, teljesen csak esetleges ? A törvényszerűségekre alapozott és törvényszerűségekre törekvő történelmi kutatás célkitűzésének feladásával logikusan összefügg, hogy a konferencia a történelmi megismerés kérdésében a relativizmus, a szubjektivizmus álláspontjára helyezkedett és tagadta, hogy a történész objektív igazsághoz eljuthat. Robert Palmer professzor Becker-i ízű (a C. Becker-féle történelem elmélet részleteire később még kitérünk) indokolása szerint : a történész „sohasem ismerheti meg az összes »tényeket«, s különböző korok különböző emberei mindig másképp fogják értelmezni a rendelkezésre álló »tények« értékét és jelentőségét". Valaha, az SSRC által kezdeményezett korábbi konferenciákon heves viták folytak a történelmi igazság viszonylagosságának kérdéséről. Most Handlin professzor szinte hivalkodva állapította meg, hogy az amerikai történészek, miután belátták, hogy tudományos objektivitásra és finalitásra nem törekedhetnek, az utóbbi időben már „megtanultak együttélni a relativizmussal". Ha bizonyos célkitűzések, tudományos módszerek „elavultak" és többé már nem életképesek, újakat kell helyükbe ültetni. Az amerikai történetírás új (talán nem is olyan nagyon új) metodológiai varázsszava : a „total situation". Igaz, hogy ez a történetírás lemond a tudományos objektivitásra való törekvésről, a történelmi fejlődés törvényszerűségeinek feltárásáról, fölötte áll azonban •— hangsúlyozzák a konferencia résztvevői — a jelenségeket „elszigetelten" vizsgáló „szaktudományoknak", mert az eseményeket a maguk teljes összefüggésében nézi és dolgozza fel. A történetíró feladata egészen „sajátos" és jóval nehezebb mint pl. az elméleti közgazdászé, aki kielégítő következtetésekre juthat akkor is, ha csak a profitszerzésre koncentrált „homo economicus" postulálására épít. A történész a „total situation" bűvös jelszavával tarsolyában nem fogja (és nem is akarja) ugyan felfedni a történelmi folyamat általános törvényszerűségeit, de hasznos munkát végezhet azzal, hogy megmutatja a „komplex problémák mélységét és perspektíváját", a különböző társadalomtudományok által vizsgált jelenségek összefüggéseit és kölcsönhatását . . . Íme a csodálatos , ,surrogatum" a tudományos elméleti alapok feladásáért. Egyébként, természetesen a komplex jellegű történelmi kutatási módszer (s az egyetemi történelem oktatásának a konferencia által felvetett megfelelő átalakítása) ellen lehetne a legkevesebb ellenvetés. Hiszen éppen a konferencia végkövetkeztetésével legkönnyebb egyetérteni, mely szerint : itt az ideje, hogy a történészek fokról-fokra és egyre jobban megértsék, hogy a történetírás rendkívül összetett tevékenység. Ez azonban önmagában nem sokat mond, inkább csak kendőzi, s összezavarja a lényeget, új tartalmat, új célkitűzéseket akar teremteni ott, ahol a konferencia előzetes megállapításai a kutatás tudományos megalapozása tekintetében már csak felperzselt földet hagytak hátra. Az irracionalizmus ködébe burkolt „total situation" — elmélet és metodológia elválaszthatatlan az előzményektől és egynemű azzal a tudományellenes szubjektivizmussal, amely a konferencia alaptónusát megadta. Az eddig előadottak alapján, úgy véljük, joggal kockáztathatjuk meg azt a megállapítást, hogy az amerikai történelemelmélet előtérben álló, a maga részére általános elismertetést vindikáló irányzata vulgárisan a relativista, tudományellenes áramlat. Ez az irányzat a történelmi kutatás tudományos alapjait romboló tételeivel széles utat nyit a történelmi agnoszticizmus, szkepszis s vele együtt az apologetikus szemlélet részére. Nem volna azonban helyes képünk, ha csak ezt látnánk. Az amerikai történelemelméletben itt-ott egészségesebb színek, hangok, gondolatok is felbukkannak, jelezve, hogy az amerikai történetelméleti irodalom, gondolkodás nem befülledt, megrekedt, mozgást nem ismerő állóvíz. Így mindenekelőtt igen érdekes részünkre az a vita, amely C. Becker történelemelméletével kapcsolatosan a már idézett P. Zagorin és L. Gershoy történészek között