Századok – 1958

Történeti irodalom - Nichtweiss; Johannes: Das Bauernlegen in Mecklenburg (Ism. Makkai László) 424

TÖRTÉNETI IRODA LO-M 425 mint az a „klasszikus" angliai fejlődésben történt, hanem ellenkezőleg, földhözkötött jobbágy marad s kis kunyhójához tartozó kertecskéórt és rétecskéért, nyomorúságos természetbeni napszámbér ós igen kevés pénz fejében köteles dolgozni a földesúri majorgazdaságban. A folyamat kiindulópontját a pénz járadékra való áttérésben s a parasztságnak ebből folyó fokozott kizsákmányolásában látja. A „második jobbágyság" ott alakult ki, ahol a földesúr pénz jövedelmét úgy igyekezett növelni, hogy maga is kereskedni kezdett mezőgazdasági termékekkel. Előbb a jobbágyok természetbeni járadékát vitte piacra, majd rátért a saját termelőüzem, a robotoltató majorság megszervezésére. Az ingyen robotra azonban a parasztot csak úgy lehetett rákényszeríteni, hogy mozgási szabadságát, jogképességét felszámolták. A földesurak a XVI. század elejére kiépítették a „Gutsherrschaft" intézményét, melyben a jobbágyok a földesúr kizárólagos közigazgatási és bírósági fennhatósága alá tartoznak. Az így nyert hatalmat felhasználva vezették azután be a földhözkötóst, a robotot, a cselédkényszert és kezdték meg a jobbágyföldek elvételét. Ezekből a mozzanatokból alakult ki a XVI. század végére a „második jobbágyság" rendszere. Kelet-Németországban, ahol ez a rendszer „klasszikus" formájában mutatkozik meg, a XVII —XVIII. század folyamán a paraszt fokozatosan elvesztette nemcsak földjét, hanem úgyszólván minden termelőeszközét. Telkét csak használatra kapta (Lassbesitz), a gazdasági felszerelés (Hofwehr) is a földesúr tulajdonába ment át, s helyenként a jobbágy utódainak örökösödési joga is megszűnt. A feudális jobbágy uradalmi cseléddé vált, azzal a különbséggel, hogy földesurát nem hagyhatta el s annak kényre-kegyre ki volt szolgáltatva. Nichtweiss kimutatja, hogy ez a fejlődési tendencia az egész Német Birodalomban jelentkezett, de csak ott bontakozhatott ki, ahol kedvező feltételekre talált. Két alapvető feltételt jelöl meg, melyek a „második jobbágyság" létrejöttét előmozdították, ezek a gabonaexport lehetősége és a központi hatalom gyöngesége. Ahol ez a két feltétel együttesen megvolt, ott a földesurak a parasztságot megfosztották földjétől s majorgazdaságaikban robotmunkára kény szeri tették, hogy az így termelt gabonát a nyugat-európai piacon eladhassák. Nem a német városok, hanem a nemesek kapcsolódtak be a világpiacba, mivel a kiviteli cikkek olyanok voltak, hogy — Marxot idézve — „szinte kizárólag csak a birtokos nemesség anyagi erőforrásait s ezáltal a polgársággal szembeni relatív hatalmát gyarapították". A központi hatalom, gyöngesége miatt, sem a parasztoknak, sem a polgároknak nem nyújthatott támaszt a nemességgel szemben. A szóban forgó német kisállamokban a központi hatalom engedelmes eszköz volt a földesurak kezében a „második jobbágyság" bevezetésére. A rendi alku tulajdonképpeni tárgya a paraszt volt : a fejedelem megengedte a földesuraknak, hogy elnyomják a parasztot, a földesurak pedig beleegyeztek, hogy a fejedelem állami adóval terhelje jobbágyaikat. Mindkét fél számára kitűnő emeltyűnek bizonyult a római jog, melynek segítségével egyrészt a fejedelem korlátlan adóztatási jogát lehetett alátámasztani, másrészt a feudális kettős birtoklást a földesúr korlátlan magántulajdonára lehetett átmagyarázni. Meggyőzően érvel Nichtweiss annak bebizonyításában, hogy a „második jobbágyság" nem egyszerűen visszatérés a feudalizmus korábbi formájához, az „első jobbágysághoz", hanem éppen a feudalizmus felbomlásának és a kapitalizmus elemei kibontakozásának folyamata. A feudális gazdálkodás négy lenini alapismérvén lemérve, a „második jobbágyság" nem természeti gazdálkodásra, hanem árutermelésre épül, nem a jobbágynak földdel való ellátásán, hanem a földtől való fokozódó megfosztásán alapszik, nem a jobbágy telekhez, hanem az allódiumhoz köti a jobbágyot s az elmaradt technikájú paraszti kisüzemi gazdálkodás helyett a racionális nagyüzemi gazdálkodást mozdítja elő. Egyedül a feudális személyi függés ismérve áll még fenn, de a parasztság előrehaladó proletarizálásával ez is hovatovább értelmetlenné válik. Mikor a fejlődés odáig érkezik, hogy a jobbágygazdaságok helyén földesúri nagybirtokok keletkeznek, melyek minden termelőeszköztől megfosztott zsellérekkel dolgoztatnak, akkor a személyi függést kell csak eltörölni, hogy a „második jobbágyság" átalakuljon „porosz utas" kapitalizmussá. Ezen az uton a kelet-német tartományok közül Mecklenburg haladt előre leginkább, itt a XIX. század elején, a jobbágyfelszabadítás küszöbén már úgyszólván nem volt önálló jobbágy gazdaság, hanem csak zselléreket dolgoztató nagybirtok. Összefoglalóan Nichtweiss a következőkben jellemzi a „második jobbágyságot" : „A második jobbágyság ezek szerint a paraszt személyes kötöttsége és a nemesi birtokhoz való láncolása, ami a XVI —XVIII. századokban különösen az Elbától keletre terjedt el. Előmozdította e területek nemességének a Nyugat-Európában kifejlődött kapitalizmus viszonyaihoz való alkalmazkodása. A belső piac bizonyosfokú növekedése és Nyugat-Európa fokozódó gabonaszüksóglete arra indította a minél több árugabona termelésére törekvő földbirtokosokat, hogy a parasztokat a nemesi birtokhoz kössék