Századok – 1958
Történeti irodalom - Nichtweiss; Johannes: Das Bauernlegen in Mecklenburg (Ism. Makkai László) 424
426 TÖRTÉNETI I KO DALOM ι és kizsákmányolásukat a robotoltatás fokozásával súlyosbítsák. A polgárság gazdasági ι és politikai gyöngesége, valamint a városok kereskedelmének és iparának hanyatlása megkönnyítette a második jobbágyság bevezetését. Kelet-Németországban a XVI. szá' zadtól fogva uralkodóvá vált a jobbágyi robotmunkán alapuló mezőgazdasági nagyüzem. Fejlődését nyomonkísérte a parasztság előrehaladó kisajátítása és a parasztoknak birtoktalan, jobbágyi napszámosokká változtatása. A majorsági gazdálkodás (Gutswirtschaft) olyan gazdasági vállalkozás volt, mely egyúttal széleskörű kereskedelmet is fejtett ki mezőgazdasági termékekkel, és megteremtette a7 előfeltételeit annak, hogy a kapitalizmus a mezőgazdaságban a »porosz uton« fejlődjék ki. A második jobbágyságot a földbirtokosok az államhatalom segítségével vezették be, mely a parasztokat kiszolgáltatta a földbirtokosok önkényének. A második jobbágyság bevezetése és következményei kihívták a parasztok ellenállását, akik megtagadták a földesuraknak a szolgálatot, megszöktek tőlük és erőszakos felkelésekbe törtek ki ellenük." A könyv második része foglalkozik a címben megjelölt témával, a mecklenburgi parasztság földtől való megfosztásával, mint a második jobbágyság kialakulásának egyik legkirívóbb példájával. „Mecklenburg az a német ország — írja a szerző —, melyben a parasztságnak a földtől való megfosztása a legnagyobb méreteket öltötte." Itt majdnem az egész paraszti föld allodiummá lett s majdnem az egész parasztság majorsági napszámossá. Armak, hogy a második jobbágyság viszonyai ilyen korlátlanul érvényesülhettek Mecklenburgban, a fejedelmi abszolutizmus hiánya volt az oka. A XVI. századig az allodizálás ritkaság volt Mecklenburgban is, de a század második felében kialakult a majorsági gazdálkodás, melynek útjában állt a paraszti birtoklás. Előbb az allodiumnak bárba adott részeit vették ki a parasztok kezéből, majd a jobbágyi viszonyt a római jog segítségével rabszolgaságra magyarázó jogászok érveléseit is felhasználva, a XVII. század elején a földesurak kivívták a paraszt földek bevonásának korlátlan jogát s egyúttal a parasztoknak a nemesi birtokhoz való kötését. A harmincéves háború pusztításai teljessé tették a második jobbágyságot : a földesurak az allodiumhoz csatolták az elnéptelenedett parasztgazdaságok egy részét, más részüket pedig úgy telepítették újra, hogy az épületeket és a gazdasági felszerelést sem adták a paraszt tulajdonába, aki így a termelőeszközökhöz való minden tulajdonjogát elvesztette s ki volt szolgáltatva földesurának. A robotoltatás mindennapi teherré vált, a parasztok gyermekei cselédi szolgálatra voltak kötelezve s még az asszonyokat is fonási robotra kényszerítették. A paraszti földet művelő jobbágyok mellett az úri földből részesült Kossat-olc és a kunyhóval ós kertecskével bíró Einlieger-ek képviselték a zsellérelemet. A földesúr szabadon rendelkezett a parasztgazdasággal ; áttelepíthette róla a jobbágyot, zsellérré tehette vagy teljesen elűzhette a telkes parasztot. A parasztcsaládokat föld nélkül is adták-vették; bottal-korbáccsal kényszerítették munkára. A hercegek az adóbevételek érdekében időnként megpróbálták a földfosztást gátolni, de állandó pénzzavaraik miatt rá voltak szorulva a nemesség jóindulatára s ezért mindannyiszor engedtek, hozzájárulva a paraszti föld és személyes szabadság elleni újabb és újabb merényletekhez. A XVIII. század elején egyik herceg megpróbálta az abszolút kormányzást bevezetni s a nemesség ellen népfölkeléshez folyamodott, de vereséget szenvedett. Amíg a hagyományos háromnyomásos gazdálkodás folyt az úri földekre is kiterjedő nyomáskényszerrel, addig a földfosztás viszonylag lassan haladt előre. Meggyorsult azonban a XVIII. század folyamán, mikor holsteini mintára (de az ottani túlnyomó állattenyésztéssel szemben gabonatermelésre beállítva s ennek megfelelően módosítva) a földesurak bevezették a hetes vetésforgót (Koppelwirtschaft vagy Schlagwirtschaft), ami jelentősen növelte a termelékenységet, egyúttal azonban döntő lökést adott a paraszti és úri földek elkülönítésének, ill. az eíőbbiek bevonásának a majorsági gazdálkodásba. A XVIII. század közepére a száz év előtti 12 000 önálló parasztgazdaság 4S00-ra olvadt le. A hercegi kormányzat legalább annyit akart elérni, hogy egész falvak allodizálását, a lakosságnak napszámos zsellérré tételét megakadályozza, de a földesurak ezt a tilalmat is kijátszották, s a XVIII. század végén már csak 2283 önálló parasztgazdaság volt az országban. Az 1775 után beköszöntő és a francia forradalom idején csúcspontját elérő mezőgazdasági konjunktúra lehetővé tette a földesuraknak a vetésforgó általános bevezetését és a paraszti földek zömének saját kezelésbe vételét. Mecklenburg mezőgazdasága nemzetközi viszonylatban is az elsők közé emelkedett, ugyanakkor azonban a parasztság nyomora tetőfokát érte el, annál inkább, mivel az iparfejlődés elmaradottsága miatt mezőgazdasági népfölösleg kezdett mutatkozni. A korszerű gazdálkodás már nem elégedhetett meg a robotmunkaerővel, az iparfejlődés felismert szükségessége szintén a földhözkötés ellen szólt, s a francia forradalom eseményei is figyelmeztették az uralkodó osztályt a régi rendszer tarthatatlanságára. A paraszti ellenállás azonban nem volt elég