Századok – 1958
Történeti irodalom - Vipper; R. J.: Róma és a korai kereszténység (Ism. Bellér Béla) 414
418 TÖRTÉNETI I KO DALOM helyesebben Diapente c. munkája a négy kánoni és az apokrif nazareus vagy zsidó evangélium harmóniáját adja, de úgy, hogy az egész kompilációnak a zsidó evangélium az alapja. Lang megkísérli,7 hogy betöltse az újszövetségi irodalomtörténetben Vipper elmélete szerint 140 és 160 — 170 közt tátongó űrt, s az apokrif irodalomban, jelesen éppen a zsidó-evangéliumban, a Péter apokalipsziszben ós a Péter-evangélium töredékében véli megtalálni a Pál-levelek és az evangéliumok közt hiányzó láncszemet. Lang elmélete azonban lényeges korrekcióra szorul. Az általa felsorolt apokrifok közül külső s belső okoknál fogva csak a Péter-evangélium töredéke keletkezhetett 150 táján. Ezt Szíriában írhatta egy gnosztikus (dokéta) szerző, s Krisztus szenvedését és feltámadását mondja el benne. A Péter-apokalipszisz témájánál, a parusia és az utolsó ítélet várásánál fogva inkább az utolsó zsidó felkelés (132 — 135) leverése előtti eschatologiás hangulatba illik, s így hozzávetőleg a 135 körüli időre lebet datálni. Az arám nyelven Szíriában (Antiochiában?) egy zsidó-keresztény szerzőtől megírt nazareus vagy zsidó evangélium pedig semmi esetre sem keletkezhetett 140 — 160 között, mert Antiochiai Ignác, aki 107-ben halt meg, már ismerte. (Vö. Smyrn. 3, 2.) A zsidó evangélium keletkezését kb. 100-ra tehetjük. A keresztény irodalmi hagyomány mellőzésén kívül Vippernól kifogásolni lehet a problémánk eldöntése szempontjából döntő jelentőségű történeti segédtudományok, főleg a papirológia, epigráfia, archeológia (katakomba kutatás !) és a legújabb nyugati tudományos művek, publikációk fel nem használását. Hogy itt kizárólag egyéni hibáról van szó, mutatja az ún. komplex módszer s egyben a nyugati tudományos eredmények kritikai felhasználásának gyakorlata több szovjet történésznél, különösen Ranovicsnál (aki mellesleg jelentős eredményeket ért el a kereszténység keletkezésének kutatása terén is). Mi ezúttal csak a papirológia fontosságát emeljük ki. Az Egyiptomban és Palesztinában az utóbbi időben tömegesen előkerülő papirusz-leletek már eddig is új megvilágításba helyeztek az Ószövetséggel ós Újszövetséggel kapcsolatos egész sor kérdést. Csak néhány példát említünk. Egészen a legutóbbi időkig komoly tábora volt — még katolikus biblikusok körében is8 — annak a véleménynek, amely a Zsidókhoz írt levelet bár kánoninak tartotta, de nem fogadta el Pál apostol hiteles művének. (Láttuk, a felé a felfogás felé hajlik Lang is fentebb idézett munkájában.) Ezt a felfogást az ún. Chester Beatty-kódex felfedezése óta aligha lehet fenntartani. Az i. u. 200-ra datált s érdekes lectióinak tanúsága szerint hosszabb szövegtörténetre visszatekintő kódex a „hiteles" Pál-levelek közt tartalmazza a Zsidókhoz írt levelet is (Zsid. 1, 1 — 9, 26). A Chester Beatty-kódexnél is nagyobb a jelentősége az 1950-től kezdve a Holt-tengertől 2 km-re nyugatra fekvő Chirbet Qumran nevű falucska barlangjaiban felfedezett tekercsleleteknek. Minthogy ezek az esszeus szekta iratai voltak, várható, hogy feldolgozásukkal világosság derül a kereszténység előtörténete szempontjából mérhetetlenül fontos keresztény-esszeus kapcsolatokra. Erről a nyugati tudósok (Dupont-Sommer, De Vaux, J. Hampel) közt máris fellángoló parázs vita fogalmat nyújthat.9 Ezeken az általános megjegyzéseken túl néhány részletkérdést is szóvá teszünk. Nem érthetünk egyet a Barnabás-levél vipperi jellemzésével, hogy ti. nyoma sincs benne a zsidóellenes szellemnek. Az Ószövetség hiányos ismerete, szellemi értelmezése, a zsidókkal kötött isteni szövetség tagadása, szertartásukkal szembeni ellenséges érzület élesen zsidóellenes szelleműnek mutatja az iratot.1 0 Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a szövegkritikánál nézetünk szerint az ún. belső érvek nem pótolják a külső érveket. Akármilyen valószínűvé is tudja tenni Vipper pl., hogy Flavius : Antiquitates Iudaicae c. művének XVIH. 3, 3 ós XX. 9 része keresztény kéztől eredő interpoláció, a kérdést véglegesen az döntötte el, hogy a finn Kekkala megtalálta Iosephusnak egy X. századi szláv fordítását, amelyben a két, görög szövegből ismert Jézus-passzus nem szerepel.11 Éppen így bármennyire is interpoláció-gyanús Tacitus : Annales XV. 44. és Plinius X. 96 — 97, ezt bizonyító szöveg, kódex híján Vipperrel ellentétben (197 — 209. 1.) nem tekinthetjük eldöntöttnek a kérdést. A Plinius —Traianus-féle levélváltást még külön bonyolítja Tertullianus Apologeticusának erre való hivatkozása. Be kell vallanunk, hogy Tertullianus hivatkozásának súlyát Vippernek nem sikerült csökkenteni (206 — 209. 1.). Néha túlzottnak tartjuk az analógia keresést pl. Flavius és Plutarchos, ill. az evangéliumok között (84 — 85, 145 — 146. 1.). A párhuzamba állított frázisok, tények, alakok 71. m. 124—136. 1. 8 L. Höp/l—Out: Introductions in saeros utriusque testament! libros. Vol. 3. Ed. 4. Romae, 1938. A. L. C. I. p. 418—420. B Vö. még a Revue Biblique 1956. jan. sz. 49—67.1. 10 Ezt helyesen állapítja meg Lang, i. m. 98—99., 126—127.1. 11 Ezt egyébként Vipper nem említi. L. Lang, i. m. 123—124.1.
