Századok – 1958

Történeti irodalom - Vipper; R. J.: Róma és a korai kereszténység (Ism. Bellér Béla) 414

TÖRTÉNETI IRODA LO-M 417 sokszor az az érzésünk, hogy a polgári irodalomtörténetből, de a történelemből is jól ismert ,,hatás"-kutatás folyik a könyv lapjain. A Vipper által tagadhatatlanul éles elmójűen ós finom kritikai érzékkel felfejtett eszmei tényezők mögött nem mindig látni a reális történelmi talapzatot, a valóságos gazdasági-társadalmi összefüggéseket. Egyáltalán a gazdasági-társadalmi elemzés leggyöngébb oldala Vipper könyvének. A szerző már előző könyvében is szkeptikusan annak a véleményének adott kifejezést, hogy a kereszténység gazdaság-társadalom története megírásának még nem érkezett el az ideje. Vipper ebben a könyvében sem hoz ezen a téren döntően újat, bár némi előrehaladást okvetlenül tesz. A kereszténység gazdaság-társadalom történetének az eddiginél részletesebb és behatóbb ismerete nélkül azonban nem hisszük, hogy végérvényesen meg lehetne oldani a kereszténység keletkezésének sokrétű problémáját. Vipper előző könyvével kapcsolatban a kritika azt is szóvátette, hogy bizonyításában nem épít eléggé a klasszikus auktorok tanúságaira. El kell ismernünk, hogy a szerző jelen könyvében javarészt kiküszöbölte ezt a hibát. Könyve bővelkedik a különböző I. ós II. századi latin-görög auktorok müveinek találó, sokszor éles elméjű ós szellemes elemzésében. Ezen a téren csupán egy hibára tudunk rámutatni. Ebből a könyvből is hiányzik Suetonius ama híres részletének (Vita Claudii 25) kritikája, amely a római zsidó hitközség Claudius uralkodása idején történt megoszlására, zsidók és keresztények szétválására vonatkozik. Ezt az adatot nom lehet mellőzni, mikor annak a kérdésnek eldöntéséről van szó, hogy mikortól kezdve beszélhetünk a zsidóságtól független, önálló keresztény egyházról. Rosszabbul áll a helyzet Vipper könyvében az ún. keresztény hagyomány felhasználásánál. Annak ellenére, hogy hasznosnak tartjuk a keresztény hagyományra vonatkozó globális kritikát is, elegendőnek konkrét történeti kérdések eldöntésénél még sem tekinthetjük. Az Újszövetség könyvei származás- és időrendjének eldöntésénél nézetünk szerint a keresztény forrásokat éppen olyan beható kritikai elemzés alá kell vetni, mint bármilyen más forrást. Vipper ezt, sajnos, ebben a könyvében is elmulasztja. Már csak ezért sem tekinthetjük a keresztény irodalom keletkezésére vonatkozó elméletét ez idő szerint többnek általános sémánál, keretnél, amelyben az egyes részlet-megállapítások változhatnak, sőt ezeknek változniok is kell, miközben az alapkoncepció maga változatlan marad, ill. tökéletesedik. A magunk részéről csak helyeselni tudjuk egy magyar kutató, Lang Dezső eljárását, aki kisterjedelmű, de nagy anyagot feldolgozó művében3 Vipper eredményein elindulva továbbfejleszteni igyekszik egyes részmegállapításait. Lang javaslatai közül feltétlenül megfontolásra érdemes az, amely szerint a Didachó keletkezését a Vipper által javasolt i. u. 70 helyett i. u. 150-ben kell megállapítani. Lang javaslatát eléggé indokolja a Didachónak a paulizmussal való kapcsolata, ami nem magyarázható meg a 140 körül keletkezett Pál-levelek ismerete nélkül. A Didachénak az ún. Barnabás-levéltől való függése miatt4 mi még korábbi időpontot, pl. a 130. évet sem tartjuk kizártnak. Vippertől ós Lángtól eltérően — a Didaché datálásán kívül — kételyeink vannak Hermas Pásztora keletkezésének idejét illetőleg is. A Pásztor ugyanis mint kánoni levélre hivatkozik a zsidókhoz írt levélre, (pl. Vis. 2, 3, 2 : Zsid. 3, 12 ; a Vis. 3, 7, 2 szintén)5 Ε szerint nem keletkezhetett a Barnabás-levél megírása, vagyis 130 előtt, hanem csak utána. Közelebbi időpont megállapítását teszi lehetővé az, hogy Elermas azonosítja magát a Rómaiakhoz írt levél Iíermasával (Róm. 16, 14), tehát a 140 körül publikált egyik Pál-levél® szereplőjével. A Vipper által újólag mellőzött, általánosan hitelesnek elfogadott Fragmentum Muratorianum pedig ezt írja : ,,P a s t o r e m verő nuperrime temporibus nostris in urbs Roma Hermas conscripsit sedente cathedra iirbis Romae ecclesiae Ρίο episcopo, fratre eius." (Kiemelés tőlem Β. B.) Minthogy I. Pius pápa a II. század derekán, 140 — 154? között uralkodott, a Pásztor keletkezését is ugyanerre az időre kell tennünk. Ezzel persze a probléma nem válik egyszerűbbé, hiszen így a kereszténység előfutáraira vonatkozólag nem marad más közvetlen forrásunk, mint az Apocalypsis első, ún. Arnion rétege. Nem hallgathatjuk el, hogy az evangéliumok 160 — 170 körüli időre való datálásánál is látunk megoldatlan problémákat. Papias hierapolisi püspök eddig 130 körűire keltezett Explanationum sermonum Domini libri 5 c. munkájában a Máté- és Márkevangélium keletkezéséről és forrásairól ír. Tatianus 170 körül írt Diatessaron vagy • Lant] Dezső: Legenda és történet. Bpest, M ívelt Xép, 1955. 180. 1. 4 1. W'tiltnh'irq: The Literary Relations of the Epistle of Barnabas and the Teaching of the Twelve Apostles. (Diss.) Marburg, 1929. ' Itt jegyezzük meg, hogy a Pásztor kapcsolatban van azl. Péter-levéllel is. (Vö. pl. Vis. 4, 3, 4, az I. Pét. 1, 7.) Azonban fel lehet tételezni, hogv az 1. PHer-levél függ a Písztortól, Mr az ellenkező felfogásnak is vannak hívei. ' Amikor egyszerűen Pil-levélről írunk, e hilyett a körülírás helyett tesszük: a Pál apostolnak tulajdonított levelek szerzője vagy szerzői. 27 Százado