Századok – 1958
Történeti irodalom - Vipper; R. J.: Róma és a korai kereszténység (Ism. Bellér Béla) 414
414 TÖRTÉNETI I KO DALOM márciusban két komoly ellentámadás várható a keleti fronton, az egyik Pomeránia felől Thorn irányában, a másik Moravska-Ostrava térségéből Lodz irányában. A gyakorlatban azonban kiderült, hogy a fő támadást a németek nem a fent említett körzetekben készítették elő és hajtották végre, hanem egészen másutt, éspedig a Balaton környékén, Budapesttől délnyugatra. A németek ebben a körzetben 35 hadosztályt, köztük 11 páncélos hadosztályt vontak össze. Ez volt a háború folyamán — ily nagy páncélos erő összpontosításával — végrehajtott egyik legkomolyabb támadás. Szerencsére Tolbuchin marsallnak megbízhatóbb jelentései is voltak és miután, bár bizonyos késéssel, de felfedték a németek fő támadási tervét, sikerült elhárítani a katasztrófát, majd pedig megverni a németeket. Egy ilyen jelentés alapján természetesen nem lehet és nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Az amerikai eljárást mégis az teszi gyanússá, hogy az angolokhoz hasonlóan maguk sem akarták, hogy Kelet- és Délkelet-Európa államait a Szovjetunió szabadítsa fel és szívesen látták volna a szovjet előretörés megtorpanását. Maga Churchill is elismerte legfrissebb írásában, hogy nem tudták és nem akarták elviselni, hogy a Szovjetunió zúzza szét Hitler haderejét Kelet- és Délkelet-Európában. Kelet- és Délkelet-Európa államainak a jövője nemcsak az angol miniszterelnököt, hanem az Egyesült Államok új elnökét, Tramant is aggasztotta. Bizonysága ennek az az üzonotváltás, amely 1945 nyarán közte és Sztálin között folyt le. Amerikai részről halogatni akarták a diplomáciai kapcsolatok felvételét Bulgáriával, Romániával és Magyarországgal, nem utolsósorban azért, hogy nyomást gyakoroljanak a Szovjetunióra, de főleg a szóban forgó államokra és ily módon nehezítsék a demokratikus kibontakozás és fejlődés folyamatát. Sorolni lehetne még számos kérdést, melyekre a Szovjetunió külügyminisztériumának dokumentumgyűjteménye fényt vet. Természetesen nem adhat választ a második világháború valamennyi problémájára. Nagyon esedékes más okmánygyűjtemények kiadása, melyek — tudomásunk szerint — előkészületben vannak nemcsak a Szovjetunióban, hanem a népi demokratikus országokban is. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete az Országos Levéltár segítségével, a Külügyminisztérium hozzájárulásával és ellenőrzésével maga is hozzáfogott a második világháború és előzményei forrásanyagának feldolgozásához. Mindezek a munkálatok ha elkészülnek, komoly hozzájárulást fognak jelenteni nemcsak a történettudomány számára, de gyarapítani fogják a békéért folyó eszmei küzdelem sikereit is. ZSIGMOND LÁSZLÓ R. J. VIPPER: RÓMA ÉS A KORAI KERESZTÉNYSÉG Fordította : Gellért György (Budapest, Müveit Nép Kiadó. 1956. 300 1.) Kari Kautsky, az első nagyhatású marxista vallástörténeti mű, A kereszténység eredete szerzője, ezzel a fontos megállapítással kezdi nevezetes könyvét : „Bármilyen is állásfoglalásunk a kereszténységgel szemben, bizonyos, hogy az emberiség történetének egyik leghatalmasabb jelenségét kell látnunk benne."1 Bár mi már korántsem látjuk olyan virágzó és életerős szervezetnek a kereszténységet, mint még Kautsky is, szavainak történelmi értékelésével teljes mértékben egyetérthetünk. A kereszténység — gazdasági és politikai hatalnján, szellemi és erkölcsi tekintélyén innen és túl — „egyik leghatalmasabb jelensége" á világtörténelemnek azért is, mert eredete ós kezdeti fejlődése történelmi szempontból mindmáig nincs teljes mertékben felderítve. A kereszténység eredetének kutatása alig 250 esztendőre tekinthet vissza. Ez alatt az idő alatt a felvilágosodás korának szkeptikusai és ateistái, a XIX. század protestáns „racionalista" bibliakritikusai, a századforduló radikális szkeptikusai óriási erőfeszítésekkel, könyvtárakra menő tudományos irodalommal is legfeljebb részletfeladatokat oldottak meg, „racionalizálni" igyekeztek a fantasztikus evangéliumi történetet, az alap-1 Kart Kautssky: A kereszténység eredete. Fordította: Faludi János. Bpest, Szikra. 1950. 16. 1.
