Századok – 1958
Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88
II. JÓZSEF SAJTÓPOLITIKÁJA 115 A rendőrség szerepe azonban meglehetősen korlátozott volt még II. József koraban. Szervezete még csak ekkor kezdett kibontakozni, és tevékenységének maga a császár szabott határokat. Van Swieten mint cenzúra-prézes — részint hatalmi féltékenységből, részint liberalitásból — igyekezett távoltartani a rendőrséget a ccnzúraügyektől s ha úgy érezte, hogy annak részéről illetéktelen beavatkozás történt, élénken tiltakozott. 1786-ban Born Ignác udvari tanácsos, a neves természettudós és a bécsi szabadkőművesek vezére feljelentést tett az alsó-ausztriai kormányzatnál, amely szerint Weimar nyomdájában egy szabadkőművesek elleni cenzurázatlan brosúrát nyomnak, s kérte annak a rendőrség általi elkobzását. A kormányzat elnöke azonnal két rendőrbiztost küldött ki a nyomdába, ahol éppen az inkriminált kézirat kiszedésén dolgoztak. A rendőrök elkobozták a kéziratot és szétrombolták a szedést. Van Swieten, amikor az eset tudomására jutott, felháborodottan tiltakozott a császárnál s bevádolta Alsó-Ausztria kormányzatát, hogy egyszerű feljelentés alapján „éjnek idején egy polgár házát megtámadta". Kifejtette, a cenzúrának és rendőrségnek nem engedély nélküli könyvek kinyomatását, hanem csupán terjesztésüket kell megakadályoznia. A rendőrségnek szerinte nincs joga a nyomdák átkutatásához. A cseh—osztrák kancellária nem osztotta ezt a véleményt, s ebben a kérdésben az államtanácsosok sem értettek egyet Van Swietennel. Elkészítették a resolutio tervezetét, amely szerint Weimar a cenzúra kijátszása miatt 50 arany büntetést érdemel. József azonban most is — mint oly sok más esetben •— a cenzúraelnöknek adott igazat, áthúzta a tervezetet és sajátkezűleg írt határozatában engedélyt adott a kézirat kinyomatására, s elrendelte az alsó-ausztriai kormányzat elnökének megintését.72 II. József nem kísérelte meg, hogy pozitív sajtópropagandát fejtsen ki az ellenzéki irodalom hatástalanítására. Nem alkalmazta azokat a módszereket, amelyekkel utódja, II. Lipót kísérletezett, amikor a polgárságot és a parasztságot a nemesség ellen lázító röpiratok közzétételére adott titkos megbízatásokat.7 3 Az az állítás, amely szerint egyes jozefinista brosúrákat „bértollnokok" szerzettek, általában nem igaz olyan értelemben, hogy azok megírására a császár adott volna megbízást. Amikor Eybel tanácsos VI. Pius bécsi látogatásakor a maga pamfletjeit megjelentette, ez ellen Π. József határozottan tiltakozott, mert azt a látszatot kelthette, mintha e brosúrák közzétételét az állam rendelné el, vagy legalábbis az hagyná jóvá.74 Nem vette igénybe azoknak az egyházjogászoknak a szolgálatait sem, akik pedig felajánlották, hogy műveikkel támogatják politikáját. Többször terjesztettek eléje olyan egyházjogi kéziratokat, amelyek elterjesztését az államtanácsosok kívánatosnak tartották. Egyikben Gebier „gyönyörű igazságokat" fedezett fel, Heinke pedig kitűnő elveket, az állani és egyház viszonyának helyes meghatározását, s ő úgy vélte, igen hasznos lesz a közönséget az egyházügyi reformokra előkészíteni, meggyőzni őt azok helyességéről.75 Nemcsak II. József takarékosságán múlott, hogy e javaslatokat elvetette. Egész felfogásának ellentmondott, hogy uralkodói tekintélyének védelme alatt a napi politikával foglalkozó vitairatokat hozzon nyilvánosságra. 72 Á. T. 1786 : 1596. '3 L. Mályusz Elemér: A magyarországi polgárság a francia forradalom korában. A Bécsi Magyar Tört. Int. Évkönyve. I. Bpest, 1931. 252. kk. 1. 74 Gnau : i. m. 170. 1. 75 Á. T. 1781:2075. és 1782:1357. L. Holzknecht: i. m. 16. 1. 8*
