Századok – 1958
Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88
112 SASHKGYI OSZK ALT bátortalanul csendült fel, s később vált határozottabbá. Amikor az uralkodó elrendelte Magyarországon a német nyelvnek hivatalossá tételét, egy Kirinyí István nevű ügyvéd könyvecskét írt „An utilis esse possit regno Hungáriáé germanicae linguae introductio" címmel. Ezt a kéziratot a besztercebányai kerület tanügyi főigazgatója az ottani revizor véleményével együtt a helytartótanácshoz terjesztette fel, az pedig, miután a budai revizorral átnézette, megkérdezte az udvari kancelláriát, vajon nem kell-e azt eltiltani, ,,a benne előforduló sok hibára és hiányosságra való tekintettel".62 A kézirat a tanügyi és cenzúrabizottság elé került, az 1785. február 23-i ülésén tárgyalt róla. Az a vélemény alakult ki, hogy a szerző, amikor azt állítja, hogy minden nemzeti nyelvet ki kell irtani, ezzel csak a német nyelvet kívánja meggyűlöltetni. Nevetségessé is igyekszik azt tenni, azzal az állítással, hogy a német nyelv ismerete nélkül Istenről sem alkothat az ember tökéletes fogalmat. A magyar kancellária ennek alapján azt írja vissza a helytartótanácsnak, hogy a kézirat a „typum non meretur" cenzúrajegyet érdemelte ki, a szerző pedig furfangos gonoszsága miatt megérdemelné, hogy megbüntessék, ezúttal azonban ettől eltekintenek.6 3 Amikor József a magyar koronát Bécsbe vitette, ,,Acta coronationis Mathiae II."64 címmel cenzurázatlan röpirat jelent meg. Ebben az egykorú szerző II. Mátyás magyar királlyá koronázását beszéli el, s leírja azt az örömöt, amit a magyarok a korona visszaadása fölött éreztek, ismerteti a koronának az országban való meghagyásáról és őrzésének módjáról szóló törvényt, s elmondja, milyen szomorúságot okozott a nemzetnek a korona hatvan évi távolléte. Van Swieten e könyvet azzal küldte át a magyar kancelláriának, ítélje meg, engedélyezzék-e, tolerálják-e vagy pedig tiltsák-e cl.65 A kancellárián Izdenczy referált a kérdésről. Javaslata alapján úgy találták, hogy a mű „a mostani körülményekre való tekintettel egyszerűen eltiltandó", s ezért az uralkodó elé terjesztették. József azonban úgy döntött, hogy „hasonló fércmunkákat minden további nélkül át lehet engedni, mert a tilalom csak felgerjesztené a kíváncsiságot, s azzal látszólagos értéket tulajdonítanának neki".66 Azt, hogy ki volt a mű kiadója, nem kutatták, azonban nemsokára, egy másik röpirat kapcsán, fény derült erre is. 1785. június lG-án Van Swieten egy brosúrát küldött át a magyar kancelláriának, megkérdezvén, van-e annak engedélyezésével szemben ellenvetése. Az irat ezt a címet viselte : „Verbesserungs Anstalten für das Königreich 11 ungarn, welche Seine k.k. Majestät in einem an die 10 königl. hung. Commissaire eigenhändig erlassenen Befehlschreiben den 30-ten März 1785 ertheilet hat". A kancellárián azonnal összehasonlították a beküldött nyomtatványt a kerületi biztosoknak szóló s a császár által fogalmazott instrukcióval, s azzal egyezőnek találták. Ez kínos feltűnést keltett, mert a császár azt kívánta, hogy utasítását bizalmasan kezeljék. Ezért rövid úton felkérték Van Swietent, foglaltassa le a röpirat minden példányát addig, amíg terjesztésére nézve legfelsőbb döntés nem történik. Eszterházy kancellár a császárhoz tett felterjesztésében hangoztatta, mindent megtettek, hogy az igen bizalmas 62 Kanc. 1785:1170. 63 Kanc. 1785 : 2342. 64 Acta coronationis Mathiae II. in regem Hungáriáé 19. Nov. 1608 peractae, e synchrone A. E. C. H. T. A. manuscripto in lueem édita J. G. II. C. In Germania, 1784. 65 Kanc. 1785:3995. 66 Kanc. 1785:4106.
