Századok – 1958
Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88
II. JliZSSF SAJTÓPOLITIKÁJA 113 instrukció a legnagyobb titokban maradjon, s miután mégis napvilágra került, szigorú vizsgálatra kért engedélyt, mert becsülete forog kockán. József résolutiójának tenorja rendkívül jellemző a császár egyéniségére : „Ennek a könyvnek a szabad terjesztését és eladását nem lehet megtiltani, minthogy már ki van nyomva és az általános cenzúraszabályok szerint csak olyan könyveket szabad eltiltani, amelyek az isteni és emberi kötelességek ellen szólnak, s gyalázkodásokat és trágárságokat tartalmaznak. Utasításaimban semmi olyan sincsen, amit ne lehetne bárkinek tudomására hozni. Palam locutus sum. Adasson vissza tehát (Eszterházy) minden példányt a könyvkereskedőnek, hogy eladhassa őket, s ezt közölje a cenzúrával. Ami a javasolt vizsgálatot illeti, az persze megtörténhetik ; annyi példa van már arra, hogy amit a kancelláriák rendes úton intéznek, abból semmi sem marad titokban, hogy már csak azokat a szándékaimat közlöm velük, amiket a városkapuk számára alkalmasnak tartok." A kancellária Pergen rendőrminisztert kérte meg a vizsgálat lefolytatására.67 A vizsgálat kiderítette, hogy a kiadó, Hartl bécsi könyvkereskedő, a Bécsben állás nélkül élő komáromi születésű Grossing (az iratokban Grossinger) József volt jezsuita szerzetestől vette a kéziratot 50 forintért. Grossingnak a magyar és erdélyi kancellária regisztrátora, Bisztriczey László adta át a bizalmas iratot lemásolás végett, Grossing pedig azt mondta Hartlnak, hogy a császár szívesen látná instrukcióinak publikálását, de a cenzúra nem engedélyezné a kinyomatást. Hartl ezért a kéziratot Regensburgba küldte, s az ott jelent meg. Grossingot letartóztatták, lakásán házkutatást tartottak. A rendőrségen azt vallotta, hogy az iratról Bisztriczey tudtával vett magának másolatot. Bisztriczey ezt tagadta, azt állította, hogy napidíjasként szokta alkalmazni a nagy nyomorban élő és ügyes írnokot, és vele másoltatta be a királyi instrukciót a liber regius sesundae classisba. Eszterházy kancellár az uralkodóhoz intézett július 16-i felterjesztésében azt bizonygatta, hogy Bisztriczey tisztességben megőszült hivatalnok, aki hibázott ugyan, amikor titkos iratot saját lakására vitt és ott hivatali szolgálatban nem álló személlyel másoltatta le, de nem tételezhető fel róla, hogy ezt rossz szándékból tette. Grossing iratai között egyébként egy, a fennálló kormányzat és Mária Terézia elleni magyar nyelvű gúnyiratot is találtak, amit veszélyes tartalma miatt meg kellene semmisíteni. II. József Bisztriczeyt azonnal nyugdíjaztatta, a rendőrminisztert megbízta a Hartl és Grossing megbüntetésére vonatkozó javaslat megtételével, a gúnyiratot pedig eredetiben és hű fordításban felkérte.68 Grossing a rendőrségen olyan dolgokat is kivallott, amelyek nem voltak kapcsolatban a „Verbesserungs Anstalten" kiadásával, de fényt vetettek sokoldalú pamfletírói tevékenységére. Grossing József — a nagyarányú szélhámosságairól ismert Grossing Ferenc Rudolf bátyja —, aki később mint rendőrségi besúgó tett az udvarnak szolgálatokat, ebben az időben Bisztriczey segítségével egyik röpiratot a másik után bocsátotta ki. Bisztriczey magyar érzésű hivatalnok volt, aki ezekkel a munkákkal a patrióták mozgalmának érdekeit kívánta előmozdítani. Grossing egyszerűen pénzt akart keresni s ezt ebben az időben úgy érte el, hogy Wucherernek és más hírhedt bécsi kiadóknak szállított szenzációhajhászó kéziratokat. Vallomása szerint Bisztriczey rá akarta venni, hogy a megyéknek a német nyelvnek Magyarországon 67 Kanc. 1785:9212. 68 Kano. 1785:9213. 8 Századok
