Századok – 1958
Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88
II. JÓZSEF SAJTÓPOLITIKÁJA 109 intézett Hadik grófhoz, az udvari haditanács elnökéhez, s ebben szigorú vizsgálatot követelt. Egy másik, Kolowrat kancellárhoz intézett kéziratában pedig megparancsolta a cenzúrának, hogy a katonai szolgálatra és a hadseregre vonatkozó iratokat minden esetben küldje meg a katonai hatóságnak véleményezés végett.46 Hadik magához rendelte Weimart, a Schönfeld-nyomda bécsi megbízottját, majd szigorú kihallgatás után a császár elé vezette őt, s ott meg kellett neveznie azokat a személyeket, akiknek a könyvet eladta. Azt is megkérdezték tőle, tudomása szerint hány példányban jelent meg a könyv Prágában és eljuthatott-e már külföldre. Ezután staféta útján parancs ment Prágába az ottani katonai hatóságnak, hogy kobozza el a könyv Schönfeldnél található példányait. Schönfeld a cenzúra ,,admittitur"-jával igazolta magát, a cenzor viszont az alapszabályOknak arra a pontjára hivatkozott, amely a katonai iratok számára cenzúramentességet biztosít. Csak a szerző bűnhődött meg : fogságba vetették és állásától megfosztották.47 A hivatali titok megőrzése a jozefinista hivatalnok egyik legfontosabb kötelessége volt s az ez ellen vétőket II. József, szigorúan büntette. Az a körülmény, hogy a politika és közigazgatás minden kérdését nyíltan és szabadon lehetett megvitatni, nem változtatott ezen az elven. Egy külföldi kortárs állítása szerint sehol, még Angliában sem volt szabad politikáról és államügyekről olyan nyíltan beszélni, mint Ausztriában.48 A hivatali etika azonban az állami tisztviselőktől megkövetelte, hogy hivatali ügyekről hallgassanak, amíg azokat hivatalból nem publikálták. Az új bírói eljárási szabályzat kiadása előtt állítólag katonai őrséget állítottak a Trattner-féle udvari nyomda elé.4 9 Ez a bürokratikus titkolózás nem jelentette azt, hogy a császárné engedte volna a közigazgatást nyilvánosan bírálni. Sőt, az ilyen bírálatot hasznosnak és kívánatosnak tartotta. A racionalizmus minden jelentősebb képviselője meg volt győződve annak a szükségességéről, hogy a közélet alá legyen vetve a nyilvános bírálat ellenőrzésének. Gróf Lamberg Miksa maró gúnnyal ír a Mária Terézia-kori cenzúráról és konkrét példákat hoz fel arra, hogy a hivatalnokok a fiatal corregenst megtévesztették, amikor a lakosság valóságos helyzetét kívánta megismerni s így nem juthatott tudomására, hogyan nyomják el a jobbágyokat.50 Ilyen példák erősíthették meg Józsefet elhatározásában, hogy a sajtó szabadságát kiterjessze és hivatalnokai tevékenységét is a nyilvános bírálatnak vesse alá. Ennek megfelelően a politikai irodalom szerepét is úgy ítélte meg a maga abszolutista álláspontjáról, hogy az a közjót van hivatva szolgálni, olyanformán, mint a rendőrség vagy a visszaélések leleplezését célzó denunciánsrendszer. A kritika szabadsága tehát nem jelentette azt, hogy a népnek valamiféle aktív szerepet szánt a politikában. Tény azonban, hogy ez a szabadság alapjává vált a közvélemény kialakulásának s ez adja meg a jozefinista cenzúrareform jelentőségét politikai vonatkozásban. Az előző tekintélyi rendszer az állami és kormányzati ügyeket elvonta a nyilvánosság ítéletétől. Az egész 46 Full: Briefe über den gegenwärtigen Zustand der Literatur und des Buchhandels in Österreich. H. n., 1788. 70. 1. 47 Uo. 70. kk. 1. 48 Beitrag zur Charakteristik und Regierungsgeschichte Josephs des Zweyten, Leopolds des Zweyten und Franz des Zweyten. Paris, Jahr VIII. der Französischen Republik. 38. 1. 49 Paul Mitrofanov: Joseph II. Wien u. Leipzig, 1910. 273. 1. 50Schlözers Briefwechsel. IX. 153-162. 1.
