Századok – 1958

Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88

IT. JÓZSEF SAJTÓPOLITIKÁJA 103 jegyzékhez, s az így kiegészített jegyzéket Bécsbe küldte fel a központi cenzúrára. Az orvosi, matematikai és katonai könyveket, továbbá a szabad művészeteket vagy a kézművességet tárgyazó műveket, végül nyelvkönyveket, szótárakat és klasszikus auctorokat nem kellett alapos cenzúra alá vonni (2. §). A revizor további kötelessége volt az engedélyezett könyvekről betűrendes jegyzéket vezetni, ami számára segédkönyvül szolgált (3. §). Meg kellett őriznie a tiltott könyvek bécsi jegyzékeit is. A könyvkereskedőknek szabad betekintésük volt ebbe a katalógusba, sőt, másolatot is vehettek róla, „hogy ne legyen panaszra okuk". A revizor a könyvkereskedők kívánságára a külföldről címükre küldött tiltott könyveket hivatalos pecséttel ellátva a külföldi kiadókhoz visszaküldte. Ha a rendeleteket kijátszották, erről a revizor a vétkesek megbüntetése végett az előadó tanácsosnak tett jelentést (4. §). Ha a könyvkereskedő átadta a revizornak a külföldi levelezője által jelzett következő küldemény jegyzékét, annak ezt Bécsbe kellett küldenie felülbírálásra. Abban az esetben pedig, ha a könyvkereskedő azt kérte, hogy valamely Bécsben még ismeretlen könyvet sürgősen vizsgáljanak meg, kívánságára a revizor a könyv egy példányát be kellett, hogy küldje a bécsi cenzúrának. Olyan esetben, amikor a könyvkereskedő arra hivatkozott, hogy valamely újonnan megjelent munkát a bécsi újságokban már hirdettek, azt a revizor — a referens tudtával — ki kellett, hogy szolgáltassa neki (5. §). A revizoroknak kötelességévé tették, hogy magánosok könyveit csak akkor vizsgálják meg, ha gyanúsak voltak, vagy különösen sok könyvet vittek magukkal. Ha felmerült a gyanú, hogy az utas tiltott könyveket terjesztés céljából hoz be az országba, a revizor ezeket elvette tőle és jelentést tett a referensnek. A könyvcsempészést mint közönséges vámkihágást kezelték (6. §). A revizor további feladata volt a könyvárverések jegyzőkönyveinek átnézése. A tiltott könyvek címét törölnie kellett a jegyzékekről, magukat a könyveket pedig bekérnie. Az ismeretlenekkel ugyanaz volt az eljárás, mint a könyvkereskedők esetében, s csak a katalógus módosítása után adhatta meg az engedélyt az árverés megejtésére (7. §). Végezetül a revizornak át kellett néznie a képkereskedők számára külföldről érkezett rézmetszeteket s azokat, amelyek nyilvánvaló szemérmetlenségeket vagy az állami eseményekre célzó pasquillusokat tartalmaztak, vissza kellett tartania s adott alkalommal külföldre visszaküldenie. Ezenkívül köteles volt a képkereskedőket arra kényszeríteni, hogy olyan „meztelenségeket, amelyek éppen eme körülmény folytán hívják magukra a járókelők figyelmét", közszemlére ki ne akasszanak (9. §). A fent ismertetett instrukciónak jellemző vonása a könyvkereskedők és nyomdászok érdekeinek messzemenő figyelembevétele. Azok a kedvezmények, amelyeket számukra biztosított, nemcsak anyagi meggondolásból fakadtak, nem csupán az volt a céljuk, hogy a kormányzat a kereskedelem egyik fontos ágának fejlődését ne akadályozza. Abból a megértő előzékenységből, amit a revízióval kapcsolatba kerülő felekkel szemben tanúsít, a hivatalnoki kötelesség etikai felfogása és a polgári szabadság humanisztikus értelmezése szól. Magánszemélyekkel szemben annyiban érvényesült a császár szándéka, hogy őket tulajdonukban zavartalanul meghagyják, amennyiben az utasok könyveit vizsgálat nélkül engedték át. Ez a szabadság azonban nem terjedt ki azokra a könyvekre, amelyeket külföldről hozattak meg maguknak, vagy ládákban szállítottak egyik helységből a másikba.