Századok – 1958
Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88
II. JÓZSEF SAJTÓPOLITIKÁJA 101 anyagában is hiába kutattam utánuk. Megmaradt azonban a két instrukció egy-egy teljes másolata a magyar udvari kancellária levéltárában.2 2 Ha ezeket az utasításokat hasonlítjuk össze az alapszabályokkal, mindjárt szembeötlik terjedelmességük, részletességük, a császár rövid és vázlatos feljegyzéseihez képest. Bizonyos óvatosabb szövegezés is megállapítható. Az alapszabályok merész lendületét itt letompítják a mellékmondatok fenntartásai, az elveket, amelyeket a császár nagy vonásokban felvázolt, itt a részletek elhatárolása fogja korlátok közé. Az első utasítás az országos hatóságok cenzúraügyekkel kapcsolatos feladatait szabta meg. A könyvek cenzúrázásánál érvényesítendő elvek tekintetében katolikus szempontból nagyobb elővigyázatosságot tanúsít, mint maguk az alapszabályok. Ez már abban is megnyilvánul, hogy „megszentelt vallásunk"-at mond ott, ahol a császár egyszerűen ,,vallásunk"-ról beszél. Elrendeli az instrukció azoknak az iratoknak eltiltását is, amelyek a katolikus vallást „Isten tulajdonságainak babonás kiforgatásával és hamis, rajongó ájtatoskodásokkal megvetésre méltó módon ábrázolják". Ily módon a cenzúrának ellenőrzést kellett gyakorolnia a népszerű vallásos irodalom fölött is és azt racionális értelemben megtisztítania, hogy megóvja a vallást a felvilágosultak gúnyolódásától és megvetésétől. A jozefinista kormányzat magára vállalta a vallásos ájtatosság megreformálását, azért is, hogy a „vallás igazi szellemét" juttassa érvényre. Ezzel olyan feladatot vállalt magára, amit az egyház mindig magának vindikált. A bizottság, hogy cenzúra-ügyekben teljes útmutatót adjon a hatóságok kezébe, belevette az utasításba a császár korábbi idevágó rendelkezéseinek a lényegét is. Ezek a rendelkezések az utánnyomás engedélyezésére vonatkoztak. Belföldi sajtótermékek utánnyomását Mária Terézia 1775-ben megtiltotta. II. József uralkodásának kezdetén a szabad verseny elve alapján az utánnyomást korlátozás nélkül megengedte. Miután azonban olyan tudósok, mint Riegger, a jozefinista egyházjogász és Ignaz Schmidt, a történész tiltakoztak szerzői jogaik megsértése ellen, 1781. január 12-én ismét megtiltotta a birodalomban keletkezett és a cenzúra által engedélyezett művek utánnyomását, és csak a külföldi sajtótermékekét engedélyezte. Az instrukció azután úgy szabályozta az utánnyomás jogát, hogy a nyomdászoknak, ha valamely7 külföldi művet utánnyomással ki akarnak adni, az országos hatósághoz kell engedélyért folyamodniuk. /V külföldi műveket ebből a szempontból már cenzúrázásuk során három csoportba osztották. Az ,,admittitur"-ral jelöltek utánnyomásra alkalmasak voltak. A „permittitur" megjegyzés azt jelentette, hogy7 a mű utánnyomása csak az eredeti vagy valamely más külföldi nyomdahely megjelölésével engedélyezhető, mert olyan állításokat tartalmaz, amelyek nyilvános jóváhagyásban nem részesíthetők. Végül a ,,toleratur"-ral megjelöli művek — bár külföldről beengedték őket — utánnyomásra egyáltalában nem jöhettek számításba. Később Van Swieten megkísérelte megváltoztatni ezt a rendelkezést és a szerzői jogok védelmét külföldi szerzők számára is biztosítani. József azonban nem volt hajlandó a belföldi nyomdaipart idegen szerzők kedvéért ettől a bevételi forrásától megfosztani.2 3 22 Magyar Országos Levéltár, Magyar Udvari Kancellária Levéltára (a továbbiakban : Kanc.) 1781 : 3452. 23 Á. T. 1784 : 1569.
