Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

916 KRÓNIKA annak összehasonlító vizsgálata, hogy a jobbágyfelszabadítás küszöbén milyen különbségeket, fokozatokat mutatott ez az arány az egyes kelet-európai országokban — ami pedig értékes következtetésekre adhatott volna alkalmat a majorsági gazdálkodás fejlettségi fokának, a mezőgazdasági árutermelés fejlettségi fokának különbségeire az egyes kelet-európai országokban, amely különbségek természetesen kihatottak a jobbágyfelszabadítás eszközlésének eltérő módjaira is"- — mutatott rá Pach Zsigmond Pál. De nemcsak a jobbágyfelszabadítás eltérő módjait lőhetett volna jobb módszerrel jobban bemutatni, hanem az időbeni eltérések okait is. A jobbágyfelszabadítás, akárcsak a majorsági gazdálkodás, a szóbanforgó kelet-európai területeken nagyjából félévszázados eltéréssel mindenütt bekövetkezett. „Niederhauser Emil azonban adós marad annak magyarázatával, hogy miért volt ez a félévszázados eltérés. Egyes helyeken céloz ugyan a fejlődés ütemében levő különbségekre, de nem magyarázza meg azokat, holott a tengerhez való közelség, a fejlett ipari területek közelfekvő nagy felvevőképességű piacai, néha pedig a felépítmény visszahatása kielégítő okokat szolgáltatnak" — mondotta Perényi József. Ilyen módszertani hiba következménye, hogy bár a reformjavaslatok ismertetése, a parasztgazdálkodás javítására, műveltségének emelésére, majd a paraszti telkek szabályozására, ill. könnyítésére, a parasztok személyi jogainak bővítésére gazdag anyagot nyújt, ez azonban inkább példatár, mint elemzés. Hasonlóan áll a dolog a robotnak, majd az összes természetbeni szolgáltatásoknak pónzjáradékká való átváltoztatására irányuló javaslatokkal kapcsolatban, stb. A feldolgozás módszertani hibája különösen jól látszik a reform-javaslatokat, s azok megvalósítását tárgyaló két fejezetben. A javaslatokra és megvalósításukra történő mesterséges szétválasztás a történeti összefüggések feltárását, a fejlődési vonalak megragadását nem segíti elő, ellenkezőleg akadályozza. Az opponensi vélemények tehát szinte kizárólag — a disszertáció anyaggazdagságát kiemelve — elsősorban az elemzések hiányosságaira utaltak. Élénk vita alakult ki az összehasonlító történeti módszer felfogása körül is. Pach Zsigmond Pál kifejtette, hogy két vagy több dolog, jelenség, folyamat stb. összehasolítása nemcsak azt jelenti, hogy megállapítsuk, mi bennük a közös, a hasonló, hanem azt is, hogy mi a különböző, az eltérő. Kiemelte azt, hogy szükséges a szótbontás, de nem elégséges, a részekre bontás mellett a folyamatok egészét is át kell tekinteni a maguk belső összefüggésében, s egészükben is egybe kell vetni azokat, mert enélkül a szétbontott kategóriák jelentőségét, szerepét, súlyát sem tudjuk felmérni és értékelni. Az összehasonlítás művelete ugyanis jellegéből következőleg kettős logikai művelet. Makkai László szerint a szerző már a munka terjedelménél fogva sem foglalkozhatott az eltérésekkel, véleménye szerint azonban az azonosságok bemutatása is jogosult, hiszen számos olyan tényt igazol, amib eddig csak sejtettünk, többek között pl. a kelet-európai fejlődés, azonosságára vonatkozólag. S ezen eredményeket szerző a tények egyszerű leszögezésével érte el. Szabad Oyörgy lényegében Pach Zsigmond Pállal értett egyet. Niederhauser Emil válaszában kifejtette, hogy azért korlátozta vizsgálódásait a közös sajátságok kimutatására, mert úgy vélte, hogy ezek a közös vonások mutatják a kelet-európai fejlődés speciális törvényszerűségeit, amelyek megkülönböztetik az általános európai fejlődéstől, ill. ezen belül bizonyos sajátos jelleget kölcsönöznek neki. Az eltérések vizsgálata már, úgy gondolja, az egyes országok történetével foglalkozó kutatók feladata, nekik kell az országos méretekben megmutatkozó törvényszerűségeket feltárniok. A két igen alapos opponensi vélemény és a hozzászólások számos problematikus kérdést vetettek fel, beszámolónkban csak arra a néhányra tértünk ki röviden, amelyek vitát váltottak ki, annál is inkább, mert a többi kifogás döntő többségével maga a jelölt is egyetértett. Pach Zsigmond Pál rámutatott arra, hogy a földosztást is követelő csekélyszámú tervezet között a szerző olyan radikális lengyel ós orosz javaslatokat is ismertet, amelyek lényegileg a föld nacionalizálására irányultak. Szerinte az a radikális megoldás csak néhány ember elképzelése volt,,,. . .a kelet-európai fejlődós a XIX. század derekáig még nem tette lehetővé ennek a gondolatnak szélesebb körökben való elterjedését. Munkásosztályról, amelyik az agrárkérdésnek ilyen megoldását javasolhatná . . . nem beszélhetünk." Az opponens megállapította, hogy a földtulajdon államosítása lényegét tekintve nem munkás, vagy szocialista, hanem radikális burzsoá követelés, amely a tőkés agrárfejlődésnek legtisztább, a feudális maradványoktól leginkább mentes alakját hozná létre. Ez a követelés tehát nem azért nem vált erőteljessé, mert még nem volt erős munkásosztály, hanem azért, mort nem volt radikális burzsoázia. Niederhauser egyetértett azzal, hogy a nacionalizálás burzsoá követelés, de Kelet-Európában nincs erős burzsoázia, a polgárság részéről nem vetődnek fel radikális polgári követelések, ezek tehát jóval később, amikor a radikális polgári forradalom jelszavait már a burzsoázia helyett a munkásosztály veti fel, akkor kerülnek sorra. Sok szó esett a középnemességnek a jobbágyfelszabadítás