Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

KRÓNIKA 915 század elején már mindenütt elég nagy a földnélküli parasztság arányszáma. A parasztság a feudális teher miatt súlyos helyzetbe jut, kiutat számára elsősorban a robot pénzben való megváltása, végső soron pedig az egyéni felszabadulás jelentene. A feszültség újból és újból parasztmozgalmakra vezetett. Niederhauser disszertációjában ismerteti a jobbágyfelszabadítást megelőző évtizedek ideológiai harcait, a jobbágykérdésben kialakult különböző nézeteket ós jelentősebb irányzatokat. A nagybirtokosok és a kisbirtokos nemesség többsége a leghatározottabban ellenzett minden változást, az államhatalom messzebb tekintő nemesi képviselői már inkább voltak hajlandók a feudális rendszer egészének megtartása érdekében bizonyos reformokra. A nemességnek az a része, amelyik saját gazdasági bajaitól ösztönözve a feudális rendszer nagyobbmóretű megváltoztatására törekszik, eleinte csak mérsékelten bírálja a fennálló helyzetet, elsősorban gazdasági vonatkozásban, de idővel konkrét reformjavaslatokat is felvet. Amikor azután a jobbágymozgalmak még nagyobbarányú változtatásokat tesznek szükségessé, a reformjavaslatok többsége a jobbágyfelszabadításra irányul. A javaslatok egyrésze szerint a szolgáltatásokat a jobbágyoknak mindenkorra meg kell váltaniok és ezzel a rusticalis földet tulajdonukba kell adni. Jelentős a száma azoknak a javaslatoknak is, amelyek a parasztnak teljes föld nélkül, vagy kevés földdel való személyi felszabadítását kívánják. A javaslatok általában megegyeznek abban, hogy a földesurat mind a szolgáltatások elvesztéséért, mind a paraszt földhözjuttatásáért, kárpótolni kell. Ennél radikálisabb hangok csak elvétve akadnak. A disszertáció a javaslatok ismertetése után azokat a megoldásokat vizsgálja, amelyekkel az államhatalom próbálkozott, hogy a földesurak érdekeinek szem előtt tartásával olyan megoldást hozzon létre, amellyel elejét venné a parasztmozgalmaknak és kiküszöbölné a feudális gazdálkodást akadályozó tényezőket. A jobbágyfelszabadítás különböző módozatait ismertetve megállapítja, hogy ezt az aktust az szabta meg, hogy a feudális államhatalom milyen nyomás alatt szánta el magát erre a nagyarányú beavatkozásra. Poroszországban és Romániában volt a legcsekélyebb a nyomás, itt erőteljesen érvényesült a földesurak érdekeinek a védelme. Valamivel nagyobb nyomás hatása alatt történt a felszabadítás Oroszországban, a Habsburg-birodalomban és a Lengyel Királyságban pedig erőteljes forradalmi mozgalom idézte elő a felszabadítás viszonylag radikálisabb formáját. A jobbágyfelszabadítás általában nem egyetlen törvénnyel törtónt meg, hanem évekre nyúló törvényes rendezés formájában. E törvények megadták a jobbágy teljes személyi szabadságát, felszámolták a személyi függést, a földesúri joghatóságot, s megteremtették — legalább papíron — a törvény előtti egyenlőséget. A szolgáltatások felszámolásánál már nem ilyen egységes a helyzet, mind a megváltás idejében, mind mértékében nagyok az eltérések. A tanulmány a jobbágyfelszabadítás következményeit vizsgálva megállapítja, hogy a jobbágyfelszabadítás után a parasztság helyzete általában rosszabbodott. A juttatott telkek felaprózódása, a jobbágyrendszer adta gátak felszámolása a már korábban megindult differenciálódás ütemét erősen meggyorsította. A mezőgazdasági proletariátus létszáma egyre nagyobb mértékben növekedett. A parasztok kénytelenek voltak a nagybirtok területét bérbe venni, esetleg rószesbérlet vagy ledolgozás formájában, hogy valamiképpen meg tudjanak élni. A nagybirtokost is elég nehéz helyzetbe hozta a jobbágyfelszabadítás, a kapitalizmusra való áttérés számos nehézséggel járt. Ez a mezőgazdasági termelés átmeneti hanyatlását eredményezi. Az egész vonalon a mezőgazdaság kapitalista fejlődése a Lenin által porosz útnak nevezett formák, tehát a parasztság számára igen kedvezőtlen körülmények között indult meg. Élénk vita elsősorban a disszertáció módszertani problémái körül alakult ki, a két opponens — Pach Zsigmond Pál és Perényi József — észrevételei ós bírálatai is elsősorban a munka olyan hiányosságaira mutattak rá, amelyek a megvédésre került tanulmány bő anyaga feltárásának, de különösen feldolgozásának és csoportosításának módszereiből következnek. Mindkét opponens egyetértett abban, hogy a disszertáció legfőbb módszertani problémája — a tárgyalásmód, amely szétszakítja a történeti összefüggéseket, s végül fontos következtetések levonásának válik akadályává. Ezzel a tárgyalásmóddal felaprózza a témát s az adatokat, de a következtetéseket már nem bontja fel. Az opponensek számos példát hoztak fel erre a módszerre. Pl. a második fejezetben a nagybirtok gazdálkodásáról szól. „Itt elsősorban arra az igen fontos kérdésre vonatkozólag kapunk anyagot, hogyan oszlott meg a nagybirtok az egyes kelet-európai országokban a földesúr saját kezelésében levő majorsági (dominicalis) és a parasztok kezében levő (rusticalis) föld között. A baj csak az, hogy az idevonatkozó gazdag adatsorozat inkább ömlesztett állapotban kerül az olvasó elé, semmint feldolgozva, elemezve. Hiányzik 25*