Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

KRÓNIKA 899 egyszerű megmondani, hogy itt eddig parasztmozgalomról van szó, innen pedig nincsen parasztmozgalomról szó" — mondotta. Spira György szerint a „mindenki seperjen a saját portája előtt" elv tudománytalan álláspont, „kincsen magyar marxizmus és román marxizmus, hanem van a marxizmusnak a magyar ill. a román viszonyokra való alkalmazása. A marxistáknak, akár magyarok, akár románok, egyaránt kell harcolniok mind a magyar, mind a román reakciós ideológiai nézetek ellen". Tehát Trócsányinak tudatosan arra kellett volna törekednie, hogy feltárja ezeknek a reakciós mozgalmaknak a történetét. Ennek a kérdésnek kapcsán érintették a hozzászólók a nacionalizmus elleni harc problémáját is. Barta István azt fejtette ki, hogy „a polgári történetírás kezdve az emlékíróktól, Horváth .Mihályon át Szekfü Gyuláig, sőt a szépirodalom is a legélesebb színekkel rajzolta meg az Erdélyben 1848/49 őszén és telén dúló szomorú és végzetes polgárháborúnak azt az oldalát, amely a románokra volt terhelő. Generációk nevelkedtek .Magyarországon egy évszázadon át az erdélyi 48-as eseményeknek ebben az egyoldalú, célzatos ós akarva-nemakarva a népek között gyűlöletre nevelő szemléletében. Ezért sem helyes az eseményeknek csak az egyik oldalát bemutatni a disszertációban, hiszen az emberek móg jól emlékeznek régebbi olvasmányaikra. Spira György ezzel az állásponttal egyetértve még hozzátette, hogy ahhoz, hogy „népeinket meggyőzzük a nacionalizmus káros, pusztító voltáról, az is szükséges, hogy a történettudomány eszközeivel megmutassuk, milyen sokat ártott a nacionalizmus a múltban mind a magyar, mind a román, mind a többi népeknek. Ehhez be kell mutatnunk a maguk megrázó voltában a múltbeli ellentéteket is . . ." I. Tóth Zoltán és Trócsányi Zsolt között vita alakult ki az erdélyi birtokos osztály egyes rétegeinek elhatárolása kérdésében is. I. Tóth Zoltán kifogásolta, hogy a disszertáció nem tesz lényeges különbséget az erdélyi magyar földbirtokos osztály egyes rétegei között, így az aulikusok nem igen határolódnak el, „összefolynak" a középbirtokosság többé-kevésbé haladó részével és a mérsékeltekkel, akik végső eredményben korlátozottságuk, megalkuvásra való készségük ellenére fő erejét tették ki 1848-ban az erdélyi mozgalomnak. Ebből az el nem határoltságból azután számos hiba következik, pl. az, hogy szerző a földbirtokosoknak a jobbágyfelszabadítás iránti ellenszenvét összekeveri az unióhoz való viszonyukkal. Trócsányi szerint á nemesség rétegződése eddigi ismeretünk alapján nem megoldható probléma. Erdélyben nem volt magyarországi értelemben vett arisztokrácia, de olyan főrang nélküli középnemesség sincs, amelyik Magyarországon a reformmozgalom zászlóvivője volt. így tehát véleménye szerint nem rendelkezünk olyan szemponttal, amelynek alapján az erdélyi nemességet megnyugtatóan lehetne differenciálni. I. Tóth Zoltán ezt az érvet nem tartotta döntő tényezőnek, szerinte meg lehet keresni a gazdasági, társadalmi tényezők alapján a különbségeket, amelyek a nemesség egyes rétegeinek politikai magatartását meghatározta. A vita e kérdésben lezáratlan maradt. Beszámolónk szűk terjedelme miatt e helyen nem térhetünk ki a hosszúra nyúlt vitán elhangzott kérdések többségére, a továbbiakban röviden csak két vitakérdéssel kívánunk foglalkozni. A Habsburg-reakció szerepének nem kellő hangsúlyozását kifogásolta Makkai László. Trócsányi Zsolt válaszában kifejtette, hogy ennek túlságos hangsúlyozását nem tartja szükségesnek, hisz ,,a Habsburg-reakció nem kelthetett mesterségesen osztály -és nemzeti ellentéteket, csak kihasználhatta azokat a számára adott lehetőségek között". Makkai szerint Erdélyben koncentrált reakciós erők voltak, melyek vezetőerővé váltak. Ez a kérdésben a döntő, hisz a román és magyar erőket végső soron egymásnak ugrasztották. „Maga az erő, az a társadalmi, katonai, fizikai, gazdasági stb. erő, melyet a reakció jelentett Erdélyben, egy olyan mágneses pontjává vált az erdélyi fejlődésnek, amely rendezte maga körül ezeket a gyenge román és magyar társadalmi erőket." Trócsányi továbbra is ragaszkodott álláspontjához, hogy elsősorban azokat az erőket kell elmarasztalni, amelyek ezzel a császári reakcióval szemben Erdélyben nem léptek fel elég eréllyel. A másik kérdés, amelyet Makkai László vetett fel az volt, hogy volt-e objektív lehetősége a román nemzeti mozgalom és a magyar forradalom összekapcsolódásának. Trócsányi Zsolt disszertációjában azt állítja, hogy ez a lehetőség fennállott. A román nemzeti mozgalom értelmiségi vezetői közül a haladó elemek mutattak megegyezési hajlandóságot s a magyar forradalom vezérkarában is voltak hívei a megegyezésnek. Ebben az értelemben megvolt erre a lehetőség. A magyar forradalmi tábor középnemesi vezetése, illetőleg ennek az agrárkérdésben elfoglalt álláspontja zárta ki az összekapcsolódás lehetősógét. így Trócsányi ellentmondásba került önmagával, hiszen maga állapította meg, hogy a magyar forradalom vezető ereje a középnemesség volt. IIa ennek 25*