Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

898 KRÓNIKA között nincsenek etnikai határvonalak. Tehát Trócsányi koncepciója : a forradalomnak Magyarországon is két útja volt lehetséges, a birtokos nemesi és a paraszti út. A forradalom középnemesi vezetése és az a körülmény, hogy a nemzeti függetlenségért folyó harcban a forradalom balszárnya blokkot alkot, a középnemességgel, nem teszi lehetővé a forradalom másik útjának végigjárását. Ez okozza az erdélyi román parasztok harcában mutatkozó ingadozásokat. A román nemzeti mozgalomnak a parasztok között tevékenykedő vezetői kezdetben hathatósan működnek a forradalom továbblendítése érdekében ; később egyrészt az őket az erdélyi földesurak részéről érf üldözés miatt, másrészt saját hibáik és gyengeségük folytán maguk is az ellenforradalom támogatóivá lettek. A román nemzeti mozgalom vezetői Avram Jancu, Apapiu Ilarianu és Joan Buteanu, mindhárman a magyar forradalommal való együttműködés útjáról indultak el, pályájuk mégis ellentmondásos, de tisztelnünk kell bennük a román nemzeti ügy harcosait. Ha szerepükben idővel egyre több a negatív vonás, ez nem egyéni tulajdonságaikon, hanem a nemzeti mozgalom gyengeségén múlott. A disszertáció néhány kérdésben heves vitát váltott ki. Különösen két, főképp módszertani problémának látszó, de amint a vita során kiderült, szemléleti kérdéssel — a forrás felhasználás és a nemzeti szempontból kényes tények feltárásával — kapcsolatban alakult ki vita. A szerző dolgozatát szinte kizárólag kiadatlan levéltári anyagra építette. Az opponensek és hozzászólók egyhangú véleménye szerint viszont jobban fel kellett volna használnia a nyomtatott forrásokat, különösen az emlékiratirodalmat. Makkai László opponens, rámutatott arra, hogy e módszer következménye az a lényeges hiányosság, hogy szerző nem foglalkozik a témájára vonatkozó emlékiratok és monográfiák állításainak, felfogásának bírálatával. A historiográfia terén joggal emlegetett elmaradásunkat nem tudjuk behozni, ha egyes korszakok és események monografikus feldolgozása során nem végezzük el azt a részletmunkát, melynek eredményeiből kell majd az általános következtetéseket levonni. Trócsányi válaszában a publikált anyag kisméretű felhasználását az emlékiratok megbízhatatlanságával, nemcsak a szemléleti elfogultsággal, hanem a tényanyag gyakori ferdítéseivel indokolta meg, s felfogása védelmére számos példát sorakoztatott fel. Barta István ós 1. Tóth Zoltán azonban a továbbiakban sem értettek egyet Trócsányi álláspontjával, s a memoárirodalom ós általában az írott forrásanyag bemutatását, kritikai elemzését kívánták meg. A másik, még nagyobb vitát kiváltó kérdés egyes tények elhallgatásával volt kapcsolatos. I. Tóth Zoltán opponensi véleményében azt fejtegette, hogy „nem tudni, hogy olyan kiemelkedő események, mint Zalatna, Abrudbánya, Nagyenyed pusztulása miért maradtak ki a munkából". Annál inkább hiba ez, mert a burzsoá irodalom bőven foglalkozott ezekkel az eseményekkel, s a nemzeti ellentétek szítására használta fel azokat. A rendkívül heves vita folyamán — melyben I. Tóth Zoltán, Barta István, Bevesz Imre, Makkai László, Spira György szóltak hozzá — kiderült, hogy e kérdés vizsgálata esetében egyrészt a marxista történettudomány feladatának értelmezése, másrészt a magyar ós román történetírás közötti munkamegosztás értelmezése körül vannak nézeteltérések a jelölt valamint az opponensek és hozzászólók között. Trócsányi szerint a munka horizontális korlátai is meghatározták, hogy mivel foglalkozzék, az anyag elégtelensége is gátolta, így maradt ki az ellenforradalmi román parasztmegmozdulások bővebb ismertetése, mivel nem tudott megnyugtató álláspontra jutni ezekben a kérdésekben, legfeljebb hipotéziseket adhatott volna. Másrészt — véleménye szerint — a magyar történetírás feladata, hogy a magyar reakciós megmozdulásokról írjon, a románé a hasonló román események ábrázolása. „Mi seperjünk a saját portánk előtt és bízzunk abban, hogy a román marxista történésnek is meg fogják azt tenni." Sem I. Tóth Zoltán és Makkai László opponensek, sem a hozzászólók nem értettek egyet ezzel a felfogással. I. Tóth Zoltán szerint nem helyes a reakciót így szétválasztani, „mert akarva, nem akarva így végeredményben a nacionalizmusnak engedünk, a történeti tényekkel pedig szembe kerülünk, hiszen a reakció ott is rekció, itt is reakció, a haladás ott is haladás, itt is haladás". Úgy tűnnék fel, hogy csak minálunk volt reakció, másutt nem, az pedig a sovinizmust nem csökkentené. Révész Imre Viktor Cherestesiunak legutóbbi könyvére hivatkozott, melynek bevezetőjében levő azon kitétellel egyetért, „hogy bizonyos dolgokban már véget kell vetnünk a kelletlenkedésnek — amely ezeknek a kérdéseknek a tárgyalásánál mutatkozik". Makkai László azt vetette fel, hogy ezeket a mozgalmakat nem lehet kivetni a parasztmozgalmak sorából még akkor sem, ha reakciósak. Barta István álláspontja is ez volt. „A gyakorlatban általában úgy festenek ezek a dolgok, különösen 1848 őszén, hogy adva voltak a román táborok, ahol a román felkelők már katonai szervezetben éltek, ezek időnként kicsaptak a környékre, spontán leölték a földesurakat, felperzselték a kúriákat, visszamentek a táborba és akkor megint katonák voltak. Tehát nem olyan