Századok – 1957
Szemle - Hvidtfeldt; J.: Leibeigenschaft im Herzogtum Schleswig (Ism. Wellmann Imre) 882
882 SZEMLE J. HVIDTFELDT LEIBEIGENSCHAFT IM HERZOGTUM SCHLESWIG t (Riassunti VH. k. 194—196. L) JOBBÁGYSÁG SCHLESWIG HERCEGSÉGBEN A XVI. századtól fogva Európa keleti felében kibontakozó földesúri nagyüzem s a vele kapcsolódó örökös jobbágyság kérdésének megvilágításához újabb hasznos hozzájárulás Hvidtfeldt-nek a római történettudományi kongresszuson tett felszólalása. A „Gutswirtschaft" és a „Leibeigenschaft" rendszere tekintetében Schleswig-Holstein Csatlakozott Mecklenburghoz s az Elbától keletre fekvő többi német területhez. A majorsági gazdálkodás Holsteinban már a XV. század végétől kezdve gyors fejlődésnek indult. A földesurak kiűzték telkéből a parasztot, hogy saját gazdaságukat megnöveljék ; s a nagyobb majorság megműveléséhez szükséges munkaerőt a jobbágy röghöz kötésével iparkodtak biztosítani maguknak. Holstein területén már 1500 körül találkozunk a „második" : örökös jobbágysággal ; egy évszázad múlva már Schleswigben is általános, bár itt valamivel enyhébb formában jelentkezik, s a királyi birtokok jobbágyságára csak a népesség nagyobb megfogyatkozása idején (különösen a harmincéves háború után) terjed ki bizonyos mórtékig. Különben azonban igen ritka a szabad költözésű paraszt, inkább csak szétszórt fekvésű birtokokon fordul elő. A túlnyomó többség „Leibeigen", Schleswigben még valamelyes szokásszerű joggal a maga-művelte földdarabhoz (telke egyes esetekben egyik fiára száll), Holsteinban minden ilyen irányban támasztható igény nélkül. A földesúr bármikor elvehette, gyakran el is adta — a rajta ülő jobbágy nélkül — telküket ; csak engedélyével házasodhattak ; meghatározatlan mennyiségű robotmunkára voltak kötelesek. A XVHI. században azután a schleswigi királyi, majd magánuradalmakat is felparcellázták, a robot mindinkább elvesztette jelentőségét. Mire 1804-ben királyi rendelettel eltörölték az örökös jobbágvságot, a régi „Leibeigen"-ek egy része már örökbérlő lett, esetleg meg is vásárolta telkét. Észak-Schleswigben azonban, Augustenburg herceg birtokán 1804 után is maradtak örökös jobbágyok. A kongresszusi felszólalások rövid szövege ebben az esetben sem ad alkalmat arra, hogy szemügyre vehessük í milyen forrásokon, részletkutatásokon nyugszik a szerző áttekintése. Egyes utalások bizonyos helytörténeti vizsgálatokra vallanak, másutt Hvidtfeldt a valószínűségre hivatkozva utasítja el a közkeletű felfogást, mely szerint az örökös jobbágyság Észak-Schleswigben nem jutott volna uralomra. Bár az eredmények kifejtésére s motiválására a szerzőnek nem nyílt kellő alkalma, hiányolnunk kell az örökös jobbágyság keletkezése, majd megszűnése mögött rejlő gazdasági-társadalmi tényezők legalább rövid érzékeltetését. Viszont igen tanulságos, ahogy Hvidtfeldt a földesúri bíráskodás jelentőségét kidomborítja. Az örökös jobbágyság kialakulását összefüggésbe hozza azzal, hogy a holsteini s részben a schleswigi birtokos urak már a középkorban joghatóságot szereztek jobbágyaik fölött, s ezt azután a király 1524-ben valamennyi földesúrra kiterjesztette. A levéltári források azt tanúsítják, hogy még a XVIH. században is a földesúr bírói hatalmát tekintették az örökös jobbágyság alapjának, abból vezették le a robotkötelezettsóget is. A XVH —XVHI. században az állam igyekezett a parasztságot saját bíráskodása alá vonni; ahol azonban a földesúri joghatóság elismerésére kényszerült, az örökös jobbágyság is bevett intézmény maradt . Ezek a megállapítások fokozott mértékben ösztönöznek arra, aminek mint kutatási feladatnak más alkalommal már hangot adtunk : a földesúri joghatóság nálunk meglehetősen elhanyagolt kérdésének mielőbbi alapos vizsgálatára. WELLMANN IMRE
