Századok – 1957
Szemle - Verhulst; A. E.: Essai d’explication des différents types de structure domaniale et agraire en Basse et Moyenne Belgique au haut moyen âge (Ism. Wellmann Imre) 879
880 SZEMLE történettudós, mint M. Bloch adott lendületet a határbeosztáson nyugvó „régimes agraires" kutatásának. Csak sajnálni lehet, hogy a római történettudományi kongresszus hármas agrártörténeti referátuma, melyet fentebb ismertetünk, nem szentelt figyelmet ennek a problémának. Verhulst felszólalása ezt a hiányt az elébe szabott korlátok között minden értéke ellenére is csak részben töltheti ki; söt szövegének tükrében még élesebb megvilágítást nyer : milyen gyümölcsöző lehetőségek elmulasztását jelenti e kérdések elhanyagolása. Közép- ós Észak-Belgium agrárberendezkedését vizsgálva, Verhulst a településformának két fő típusát figyeli meg a germán népvándorlás előtti időben. Az egyik : kisebb házcsoport, szűkebb terjedelmű, egy tömbben elhelyezkedő szántóföldekkel; a másik : nagyobb falu, a csaknem egészében eke alá fogható határban több dűlőből összetevődő szántóföldek. Mindkettő könnyebb műveletű talajon fordul elő, s mindkettőre a kollektív megmunkálás (művelési kényszer) jellemző az egész középkoron át. Nem lényegbeli : csak fokozati különbség van tehát köztük ; a szerző úgy véli : a fejlődésnek két eltérő stádiumát tükrözik. Még a törtónelemelőtti korszakban telepedett meg itt állandó jelleggel egy lényegében földművelő népesség, s közösségi megkötöttségben művelés alá yette a primitív eszközökkel megmunkálható fátlan, könnyebb talajú területeket. Flandriában a fejlődós nem is igen haladt túl ezen az első stádiumon : az erdőktől, pusztáktól meg-megszakított alluviális talaj csak kisebb szántóföld-tömbök kialakulására engedett lehetőséget, a település lazább, a népsűrűség csekélyebb maradt, a falvak a középkor derekán sem haladták túl a közepes nagyságot; a római uralom nem hagyott mélyebb nyomokat, szilárdabb földesurasági szervezet nem jött létre ; a kö- * zépszerű, sőt inkább szegényes gazdaságok az újfajta vagy nehéz taligás ekével nem sokat tudtak kezdeni, s így ennek használata a határbeosztásban csak igen korlátozottan éreztette hatását. Más volt a fejlődés Belgium középső részén, főképp Hesbaye területén. Itt az alluviális talaj megszakítatlan folytonossága nagyban hozzájárult, hogy a kezdeti, korlátozottabb szántóföld-mag kiterebélyesedjék, s már a kelta korszakban az egész határt meghódítsa. Egyúttal a szántóföldek beosztása is megváltozott : az új eketípus meghonosodásával a korábbi, nagyjából négyzet-alakú parcellák helyébe már a római hódítást megelőzően hosszanti irányban művelt szalagtelkek léptek. Ezeken a kelta előzményeken nyugodott a vidék nagyobb népsűrűsége s római-kori szilárd földesurasági szervezete. Verhulst érdekes fejtegetései tehát a két szomszédos táj agrárberendezkedésében mutatkozó szembeötlő különbségeket, mint maga mondja, főképp az eltérő „földrajzi, kulturális, technikai, szociális és gazdasági" tényezőkből magyarázzák. Felszólalásszövegének rövidsége nem engedi meg, hogy vitába szálljunk vele : mennyire logikus és teljes a tényezők ilyen felsorolása ; a szociális tényező szerepe mindenesetre szinte semmivé zsugorodik előadásában, másfelől viszont a földrajzi adottságok minden mást túlszárnyaló hatóerővel jelentkeznek. Hiányolni lehet azt is, hogy a fejlődés folyamatát nem vezette tovább ; milyen szívesen keresne az olvasó magyarázatot pl. arra, hogy Flandria — miután a középkor elején a szerző szerint a fejlődés elmaradottabb fokát képviselte — hogyan vált mégis a XVI. századtól fogva agrárvonatkozásban is az európai gazdasági haladás egyik legfőbb tűzhelyévé. Fontosabb azonban, hogy leszűrjük a pozitív tanulságokat, amiket előadása a magyar történetkutatás számára nyújthat. Legfőbb ideje, hogy — elszórt próbálkozásokon túl, melyekért Tagányi után főképp néprajztudományunk egyes képviselőit illeti az érdem — végre nálunk is intézményesen meghonosodjék az a kutatómódszer, mely a falusi telep ülésforma ós határbeosztás együttes vizsgálata alapján deríti fel elmúlt korszakok agrárberendezkedését. Az első lépés ebben az irányban : kallódó, pusztuló kéziratos falu- és határtérképeink biztonságba helyezése ; a második : valamennyi ilyen térkép szakszerű, lehetőleg részletező jegyzékbe vétele s a levéltárakban, könyvtárakban, múzeumokban stb. őrzött térképek egy-egy katalógus-cédulájának központi helyen (pl. az Országos Levéltárban) történő összpontosítása. Ezután indulhat meg a térképek — s természetesen más levéltári stb. adatok — helytörténeti alapon való feldolgozása, amire majdan a hazai település- és határbeosztás-típusok földrajzi elterjedésének felvázolása s a strukturális megoszlás történeti levezetése alapozódhat. Arról nagyobbrészt nyilvánvalóan le kell mondanunk, hogy a térképek s más források vallomásából a feudalizmus korai szakaszának agrárberendezkedésóre következtethessünk vissza — úgy, amint azt Verhulst tette. Akadálya ennek a többi között épp Magyarország mai területét illetően a török pusztítás, mely a település és határbeosztás korábban meggyökerezett formáit szinte teljes mértékben felszaggatta. Kétségtelenül korlátokat szab a messzire visszamutató rekonstrukció elé az is, hogy eddig ismert legrégibb falutérképeink — azok ti., melyek a szántóföldek nyomásokra,
