Századok – 1957

Szemle - Verhulst; A. E.: Essai d’explication des différents types de structure domaniale et agraire en Basse et Moyenne Belgique au haut moyen âge (Ism. Wellmann Imre) 879

ÍZEMLE 879 működésének szükségességét, nyilvánvalóan egyet lehet, egyet is kell érteni ; az ilyen gyümölcsöző együttdolgozásra csábító példát ad a groningeui egyetemmel s a wagenin -geni agrártudományi egyetemmel kapcsolatban 1953-ban létesült holland mezőgazdaságtörténeti intézet. Ugyanakkor azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy az agrártörténelem történeti diszciplína, s művelése történész-feladat, tehát az is, aki a földrajz, a néprajz vagy az agrártudomány oldaláról indul feléje, amint történeti források alapján iparkodik megeleveníteni a múltat, szükségképp historikussá kell hogy váljék. Legtöbb, legjobb eredménnyel persze az kecsegtet, ha az agrártörténelem műveléséhez szükséges mezőgazdasági és történeti ismeretek egy személybon egyesülnek. Meuvret nem ok nélkül hozza fel a mindkét vonatkozásban jártas Octave Festy példáját, aki mélyreható levéltári kutatások alapján statisztikai módszerrel tárta fel a forradalomidejebeli Franciaország mezőgazdasági kultúrájának különféle oldalait. S mégis, ez a két évtizedes fáradhatatlan, gazdagon termő munkásság is ad alkalmat módszertani figyelmeztetésekre. Elsőben is a források körének kiter jesztésére int, túl a hivatalos jelentéseken, az uradalmi, bírósági, közjegyzői levéltárakra ; olyan forradalmi korszakban, mint a XVTH. század második fele, midőn az új szóles fronton indult rohamra a hagyományok ba kapaszkodó régi ellen, ez a minél több kútfőből merítés segíthet a helyzet objektív megítéléséhez. Ua egyoldalúan az agrár-reformátorok álláspontjára helyezkedünk — hangoztatja Meuvret —, ferde képet kapunk az egykorú állapotokról : az újítók sötét színekkel festik a meglevőt, hogy annak hátterében reformjavaslataik annál nagyobb fényben tündököljenek. S nem elég csak megállapítani az újnak jelentkezését : éles különbséget kell tenni a szórványos példák s az általános elterjedés között, külön kiemelve, ha az újítás spontán gyökérből, nem pedig felülről jövő ösztönzésre sarjad. Egyáltalán, körültekintő, józan mérlegelést kíván : mennyiben voltak adva az új megvalósulásának feltételei. Hiába vált ismertté pl. az ekének új, tökéletesebb típusa, ha az egykorú fémművesség nem tudott megfizethető áron olyan mennyiséget előállítani belőle, hogy a parasztok között széles körben elterjedhetett volna. A réginek fennmaradása már csak azért sem jelent feltótlen elmaradottságot, mert éppenséggel nem volt könnyű dolog egy csapásra megbontani a hagyományos mezőgazdaság egybefüggő szövedékét. Amint látható : a római történész-kongresszus agrártörténeti vonatkozásban sem maradt adós hasznos összegezésekkel és útmutatásokkal. Csak sajnálni lehet, hogy a hármas beszámoló korlátai sem az t'ij eredmények, sem a követendő módszerek tekintetében nem engedték szélesebbkörű eszmecsere kibontakozását. Közép- ós Kelet-Európára kiterjedő figyelem, szervesebben megvont, rugalmasabb időhatár, a mezőgazdasági technika ós termelés problémáinak sokoldalúbb felfejtése' mind jelentősen megnövelte volna a kongresszus ez irányú tanulságait. Még inkább hiányérzetet hagy az olvasóban, hogy az agrártörténet technikai oldala a szervezeti-társadalmi vonatkozásoktól elszigetelten került tárgyalásra. S végül, de nem utolsósorban : negatíve bár, a kongresszus referátumai is tanúsítják, hogv az agrártörténelem akkor művelhető igazán sikerrel, ha a mezőgazdaság múltbeli életfolyamatát gazdaság és társadalom nagyobb egységébe illesztve, a történés egészének sodrában szemléljük. A. E. VBRHULST : ESSAI jD'EXPLICATIONj DES DIFFÉRENTS TYPES DE STRUCTURE DOMANIALE ET AGRAIRE EN BASSE ET MOYENNE BELGIQUE AU HAUT MOYEN ÄGE (Riassunti VII. k. 197 199. 1.) KÍSÉRLET AZ ALSÓ- ÉS KÖZÉP-BELGIUMI FÖLDESÚRI ÉS MEZŐGAZDASÁGI STRUKTÚRA KÜLÖNFÉLE TÍPUSAINAK MAGYARÁZATÁRA A KÖZÉPKOR DEREKÁN Amióta A. Meitzen rendszeres vizsgálat tárgyává tette a történeti falu településformáját és határ beosztását, az ezzel összefüggő kérdéscsoport fontos kutatási területe lett az agrár- és településtörténelemnek. Igaz, Meitzen elméletét az azóta eltelt hat évtized alaposan megtépázta. A kritika s az újabb vizsgálódások tüzében főképp az omlott össze, amit kimutatni iparkodott: hogy a határbeosztás egyes típusai faji sajátságokra, a ,,VolksgeÍ8t"-ra vezethetők vissza. Ennek az elméletnek csődje azonban még korántsem egyértelmű azzal, hogy az effajta vizsgálat anyaga ós módszere is használhatatlan. Ellenkezőleg, Franciaországban pl. — egy emberöltővel Meitzen után — nem kisebb