Századok – 1957
Szemle - Meuvret; Jean–B. H. Slicher van Bath–William George Hoskins: L’agriculture en Europe au XVIIéme et XVIIIéme siécles (Ism. Wellmann Imre) 876
ÍZEMLE 877 mondja : ,,Az angol gazdaságtörténészek a legutóbbi időkig az agrárélet törvónyesmtézményszerű oldalát tanulmányozták, elhanyagolván a gazdálkodás tulajdonképpeni történetét. A historikus inkább azon volt, hogy a földesúri majort tanulmányozza, semmint a falut, inkább a törvényszerű képet, mint a fizikai tényt, jobban érdeklődött a telkek és járandóságok, mint a tényleges gazdálkodás iránt, körültekintő figyelmet szentelt a földtulajdonnak és birtoklásnak, de keveset a földhasználatnak, röviden : miközben a gépezet részleteibe mélyedt, elfeledkezett arról : mire is szolgált az a gépezet ?" A szembeállítás nagyon is kiélezett, mégis túlzás lenne olyan következtetést vonni belőle, hogy a nyugati történetírás mindenképp az agrárszervezeti-társadalmi fejlődés tényeinek háttérbe szorítására törekszik. Hoskins maga is elismeri, hogy az agrártörténet törvényesintézményszerű oldala alapvető jelentőségű, s magától értődőén mindenkor befolyással volt a gazdálkodás gyakorlatára, olykor igen mélyrehatóan. De úgy véli : az (angol) agrártörténészek túlnyomó jogászi képzettsége s a források jogi természete nagyban hozzájárult ahhoz, hogy indokolatlan mértékben a szervezet kérdéseire tevődjék a hangsúly, a termelés problémáinak rovására. Meuvret a francia történetírói gyakorlat alapján további két okot is említ e visszás helyzet magyarázatául. Az egyik : hogy míg a föld tulajdona s művelőinek jogi-társadalmi helyzete évszázadokon át jelentős változásokat mutatott, addig a mezőgazdasági technikának a XVII. századig szinte észrevétlen fejlődése a kutatók számára alig vetett fel vonzó problémákat. A másik : a történészek hagyományos, beléjük nevelt előszeretete a politikai és társadalmi kérdések iránt, s tájékozatlanságból, szakismeretek hiányából eredő idegenkedésük a természettudományok ós a technika fejlődésének kutatásától. E tényezők meglétét s sokban hátrányos hatását valóban hiba lenne tagadásba venni ; nem új megállapítás, de nem árt minél többször hangoztatni : mennyire káros, kivált az agrártörténelem területén, a termelőerők fejlődésének elhanyagolása. De mindjárt hozzá kell tenni azt is, hogy az ilyen egyoldalúságot ellenkező irányúval jóvátenni : semmiképp sem célravezető. Mezőgazdasági termelőerők ós termelési viszonyok : agrotechnika ós mezőgazdasági termelés egyfelől, agrárszervezet és -társadalom másfelől: szorosan összefonódó, egybetartozó oldalai az agrárélet egészének : bármelyiknek önmagáért való, kiszakított tárgyalása szerves összefüggések fel nem ismerésével jár. Nem elég a fejlődés intézményszerű oldalának alapvető fontosságát hangoztatni, amint- Hoskins teszi, ha ez a felismerés magában a tárgyalásban nem jut kellőképp érvényre. Sajnos, a szerzők nagyon is a mezőgazdasági technika ismertetésére szorítkoznak, s így vizsgálódásuk magukszabta határa valóságos korláttá válik. Mindez természetesen korántsem jelenti azt, hogy a szerzők — az említett hármas korláton belül — haszontalan munkát végeztek. Ellenkezőleg : a három referátum mind anyagában, mind módszerében számos tanulsággal szolgál. Örvendetes tény mindenekelőtt, hogy — az agrártechnika ós -termelés történetét illető kutatások hátramaradásának megszüntetése végett — mindhárman aláhúzzák a levéltári források kiaknázásának jelentőségét. A vezető hely ebben a tekintetben is a hollandokat illeti: nemcsak jól tájékoztató áttekintéssel rendelkeznek levéltáraik kincseiről, hanem az agrártörténeti források rendszeres közzétételéhez is hozzáfogtak, mindenekelőtt az 1953-ban megindult „História Agriculturae" című folyóirat hasábjain. E kútfők között olyanok is vannak, mint egy friz gazda naplója a XVI. század második feléből, vagy azok a válaszok, melyek — a termelési eljárásokat s a szociális helyzetet illetően — a kormány által 1800-ban feltett 253 kórdőpontra érkeztek az ország minden részéből ! Forrásanyag tekintetében az angol agrártörténeti kutatás is igen előnyös —• magyar szemszögből nézve egyenesen irigylésre méltó — helyzettel dicsekedhet. Rendelkezésére állnak a többi között a végrendeletek egyházi jóváhagyásával kapcsolatban felvett leltárak az 1500 és 1750 közti időből — leltárak, melyek földesúrtól a zsellérig szinte a mezőgazdaságban érdekelt egész népesség házatájáról, élő ós holt gazdasági felszereléről, vetésterületéről, pénzkészletéről, esetleg adósairól és hitelezőiről is részletező képet adnak. Francia földön is bőven ömlenek az agrártörténet kútfői a XVI. századtól fogva, feltárásuk azonban, akár Angliában, még a kezdet kezdeténél tart. Túl az írott emlékeken, más természetű források kiegészítő felhasználását főképp a németalföldi kutatás sürgeti és gyakorolja. Elsősorban a ránk maradt gazdasági eszközök jönnek számításba, s a képes ábrázolások, melyekből Belgium és Hollandia egészen egyedülállóan gazdag és részletező kincsestárral rendelkezik. A francia s kivált az angol kutatás, minthogy a levéltári források kiaknázásában is hátrább maradt, még sokkal nagyobb mértékben hagyatkozik az egykorú mezőgazdasági irodalomra : szakmunkákra ós leírásokra. A németalföldi agrártörténetírás már túljutott a vizsgálódásnak e kezdeti, legkönnyebben felhasználható anyagán — igaz, a kertészetet leszámítva, inkább a termelés gyakorlatában, semmint az újnak irodalmi lecsapódásában illette Flandriát s szomszédságát az úttörés érdeme. Hoskins áttekintése azonban, jellemző módon, még a
