Századok – 1957
Szemle - Reynaud; Paul: In the Thick of the Fight (Ism. Szuhay-Havas Ervin) 865
ÍZEMLE 865 Robespierret, aki sohasem szűnt meg védeni a francia forradalmat a volt kiváltságosok elleti, és mutatja meg azokat az okokat, melyek miatt Robespierre minden eddigi elnyomottnak : színészeknek ós zsidóknak, fekete rabszolgáknak és fehér parasztoknak egyaránt a legteljesebb emberi szabadságot követeli. Sieyés alakjában ragyogóan rajzolja meg azokat az ellentétes vonásokat, melyek az abbé politikai pályáján és gondolkodásában olyan feltűnőek. Kitűnően bontja ki ezeket az ellentéteket, és mutat rá arra, hogy mi\yen okokra lehet mindezeket visszavezetni. A könyv valamennyi értekezése a tudós és a nagy író remekelése. Ha hibákat találunk is hellyel-közzel történelemszemléletében, ezek nem jelentősek. Stílusa bámulatosan tömör, egyetlen fölösleges mondat vagy szó sincsen a tanulmánykötetben, melynek magyar nyelvű közzététele, esetleg egy rövidített, válogatott kiadásban helyes volna. Nagy segítséget jelentene mindazok számára, akik a francia forradalom történetét a legújabb kutatások eredményeiben kívánják megismerni. VÁGÓ MÁMA PAUL BEYNAUD: IN THE THICK OF THE FIGHT. THE TESTIMONY OF PAUL REYNAUD (London, Cassel and Co. 1955. 684 1.) A HARC SŰRŰJÉBEN. PAUL REYNAUD TANÚVALLOMÁSA A kritikus hátrányos helyzetben van, amikor legújabbkori emlékiratokat kell bírálnia, hiszen a memoáríró a világ kezdete óta holmi ,,chevalier sans peur et sans reproche" szerepében tetszeleg és bizonyító anyagát tetszés szerint csoportosíthatja anélkül, hogy komolyabb támadási felületet nyújtana. Mondanunk sem kell, hogy Reynaud is ezt teszi, méghozzá olyan bámulatramóltó hajlékonysággal, hogy az olvasónak azt kell gondolnia, ő volt az egyetlen csalhatatlan ítéletű politikus a Troisiéme République korában, aki már 1924-től kezdve azon igyekezett, hogy váteszként figyelmeztesse a francia közvéleményt a fenyegető rémre, a második világháborúra. Ha hihetünk Reynaudnak, jóslatai Cassandra-jóslatok maradtak. A szerző egész sor régebbi beszéde és írása alapján mindenesetre arra kell következtetnünk, hogy Reynaud, Franciaország mérhetetlen kárára, nem találta meg vagy nem akarta megtalálni a dolgozó tömegekhez vezető utat, figyelmeztetései pedig süket fülekre találtak a francia politika felelőtlen polgári vezetőinél. Ami Reynaud politikai pályafutását illeti, a közel 80 éves politikus könyvének címében azt jelzi, hogy memoárjai egyben politikai tanúvallomását is tartalmazzák. A szerző csakugyan ezt tartja szem előtt, a jelent és a jövőt pedig figyelmen kívül hagyja. Reynaud egyébként szikrázóan ügyes és szellemes stílusban megírt visszaemlékezéseken kívül nem ad iránymutatást a gallok jövőjére nézve, ezt annál is inkább elmulasztja, minthogy könyve 1945-nél záródik. Útmutatás és jóslás helyett azonban olyan éles kritikával találkozunk, amely mindennél világosabban mutatja a két háború közti Franciaország politikai rövidlátását, felelőtlenségét, struccpolitikáját és mulasztásait, amelyeket semmiképpen sem írhatunk a francia nép rovására. Reynaud visszariad attól, hogy gyilkos kritikájában eljusson a végkövetkeztetéshez és tollával átdöfje a francia burzsoáziát, ennél sokkal óvatosabb és fegyvereit inkább személyek, s nem osztályok ellen irányítja. Nem viszi végig következetesen a bírálatot Németország esetében sem. Noha első fejezetének címe „A világgazdasági válság uralomra juttatja Hitlert", nyomát sem találjuk a németországi osztályviszonyok elemzésének, Hitler és a német nagytőke közismert kapcsolatainak, a hitlerizmus osztályhátterének, ehelyett kénytelenek vagyunk beérni néhány elhamarkodott általánosítással. így az első két fejezetben, amelyekben Reynaud tulajdonképpen csak az előzményeket érinti, frázisokat találunk arra a tendenciára nézve, hogy a gazdasági válság Németországot revansista arzenállá, Franciaországot pedig szétforgácsolt és pártoskodó országgá változtatta. 22 Századok
