Századok – 1957

Szemle - Lefébvre; Georges: Études sur la révolution française (Ism. Vágó Mária) 863

864 SZEMLE megoszlott. A birtokos, gazdagabb paraszt semmiképpen nem akarta, hogy az a szegényparaszt jusson földhöz, aki eddig az ő cselédje volt. A szegényparaszt pedig látta, hogy a többet ígérőnek eladott földek csak a gazdagparasztság ingatlan vagyonát növelik. Érdekes kimutatás az, melyben a szerző azt ábrázolja, hogy a földbirtokviszonyok nagy megváltozását nemcsak az okozta, hogy a nemzeti javakat kiárusították, hanem az is, hogy rengeteg adás-vétel történt. De bármily nagyok voltak is a változások a földbirtokviszonyok terén, a nagybirtok, ha jóval kevesebb lett is, nem tűnt el, a nemesség megtartotta, illetőleg visszaszerezte dominiumainak jelentős részét, megerősödtek a polgári birtokok, és a birtoktalan zsellérek száma is elég nagy maradt, illetőleg alig csökkent. Az agrárválság tehát csak valamelyest enyhült, de meg nem oldódott. Lefébvre szenvedélyesen szembeszáll azokkal a tudománytalan állításokkal, melyek szerint a francia forradalom a szegényparasztság tömegeit kielégítette. Helyesen ismeri fel a szerző, hogy a forradalom történetében fontos szerep illeti meg a parasztságot, mely a harmadik rend legnagyobb számú tömegét alkotta. Amikor azonban a parasztság történelemformáló erejére hivatkozik, bár legtöbbször helyes tételből indul ki, nem mindig jut el igazán helytálló következtetésekig. A hagyományos történelemszemlélet szereti úgy beállítani a parasztok mozgalmait, mintha azok csak a párizsi július 14-i forradalom fölszólítására törtek volna ki. Lefébvre bebizonyítja, hogy volt egy nagy, külön parasztforradalom a francia forradalom keretében. A bizonyítás azonban vitathatónak tűnik számunkra. Ezek a parasztmegmozdulások — néhány elszigetelt esettől eltekintve — összefüggésben voltak a városi forradalmi mozgalmakkal. Hiszen amikor a parasztság márciusban megkezdi a maga forrongásait, már a harmadik rend többnyire az értelmiség agitációjának hatása alatt áll. Azt már helyesen látja Lefébvre, hogy a forradalmi mozgalmak a parasztság körében is a Bastille ostroma utáni időkben érik el egyik tetőpontjukat, azt azonban nem lehet állítani, hogy ezek a mozgalmak a párizsi megmozdulástól függetlenül is létrejöttek volna. Helyesen állapítja meg azonban, hogy a forradalom csak mintegy kompromisszumot hozott létre a parasztság és a polgárság között és nagyon kérdéses az, hogy a parasztság végül is mennyit kapott ettől a kompromisszumtól. Lefébvre rámutat arra is, hogy a polgárság mily keveset törődik paraszti szövetségesével, és nem hoz létre még egy elfogadható agrárpolitikai reformot sem. A polgárság a dolgok természetességével vezette át a paraszti termelést a feudálisból a kapitalista termelésbe, mintahogy szabaddá tette az egyént, a termelést, a forgalmat és a földet magát. De ugyanakkor meggyorsította a parasztság rótegeződósének folyamatát is. Léfébvre nagyon helyesen emeli ki, hogy a forradalom óriási mértékben növelte a törpebirtokosok számát anélkül, hogy ebből a menthetetlen elszegényedési folyamatból bármiféle kivezető utat mutatott volna. A tömeglélektan vizsgálata a tanulmány kötet egyik legérdekesebb része. A történetírás az egész világon — talán a Szovjetuniót leszámítva — ezen a területen maradt el a legjobban. Éppen ezért kell a szerző e téren tett kísérleteit igen nagy örömmel üdvözölni. Lefébvre rámutat arra, Marx nyomán, hogy úr és paraszt ellentéte a századok óta elraktározott emlékképek folytán olyan régi, mint maga a feudalizmus. Nagyon érdekes módon bizonyítja be azt, hogy az úgynevezett rombolások nem mások, mint az elnyomó osztálynak azon javaiban való megbüntetése, melyek mintegy szimbólumai az elnyomó hatalomnak. Bizonyítja, hogy az az általános vélemény sem igaz, hogy az eddig elnyomott tömeg csak rombolni kíván ; éppen ellenkezőleg, abban mindig benne van a rendteremtés gondos előkészítése, mintahogy pl. mindjárt július 15-én a forradalmi tömeg megalakította önmagából a nemzetőrséget. Igen nagy érdeme Lefébvrenek, hogy a forradalmi tömeget — számos más polgári szerzővel ellentótben — nem destruktívnak, hanem konstruktívnak tartja. Külön fejezetet kellene szentelnünk Lefébvre személyiség-értékeléseinek. Roppant értékesek ilyen irányú tanulmányai, akár más szerzőt bírálva, akár saját kutatásait összegezve rajzolja is meg a forradalom valamelyik nagy alakjának képét. Nincs az a kiváló portréfestő, aki annyi elmélyült tanulmányt szentelne annak a személynek, akit ecsetjével megörökít, mint azt Lefébvre teszi tollával. Még a gondos pszichológus regényíró is tanulhat ezen a téren tőle. Danton jellemének ábrázolása nagyszerű, élvezetes és rendkívül mólyenjáró. Valósággal óletrekelti a forradalom e sokat vitatott egyéniségét. Nem elégszik meg a külső körülmények ecsetelósével vagy mélyebb elemzésével, hanem minden tettnek az emberben, a társadalomban, a közvetlen környezetben levő rugóját is figyelembe veszi. Teljes mértékben elhagyja a nem célravezető deduktív módszert. A Saint-Just-ről szóló értekezés lenyűgözően érdekes, és számtalan oldalról mutatja be a szélsőségesen romantikus fiatalemberből induló forradalmárt, és fejti fel azokat a szálakat, amelyek a rendszeres cselekvésig, zabolázott gondolkozású politikusig vezetik a forradalomnak ezt a nagy alakját. Már az előbb említett módszer szerint állítja elénk