Századok – 1957

Szemle - Préclin; E.–V. L. Tapié: Le XVII. siécle: monarchies centralisées (Ism. Wittman Tibor) 861

862 SZEMLE A francia történészek a XVII. századi gazdaságtörténetet feláldozták a „nagy század" iránti hódolatuknak, és a nagy politikai sikereket, az abszolutizmust, valamint a szellemi élet csillogását tették a kutatás középpontjába. Jogosan éri ezért kritika a francia történelemtudományt (vö. Porsnyev : Narodnüje vossztanyija c. művének előszavát), mely az abszolutizmus belső funkcióival összefüggésben elhanyagolta a nép mozgalmainak, harcainak tanulmányozását. Hozzátehetjük, hogy ezzél egyenrangúak azok a hiányosságok, melyek az ipartörténet terén az abszolutizmus hibás koncepciójából származtak. E kötet maga is illusztrálja ezt : szeKnte a gazdasági fejlődés oka politikai eredetű. Az abszolutizmus századában az „irányított gazdaság" a jellemző (583. 1.). Ebből következik, hogy az ipar-kereskedelemtörténet terén a gazdaságpolitika vizsgálata elnyomja a fejlődés autonom törvényeinek megismerésére irányuló törekvést. Gyenge a technikatörténet, a manufaktúra-kutatás egyoldalú, hiányosak a tőke fejlődésére vonatkozó ismeretek. Ezek megszerzése persze nem könnyű, mert a francia kapitalizmus fejlődése a XVH. században lényegesen lassúbb, mint a XVHI. században, és az új formák elválasztása a régitől igen mély kutatásokat igényel. E téren más országok történészeinek is van feladatuk, hiszen a tőkés termelés kezdeteinek törvényszerűségeit kutatni egyetemes tudományos érdek. Semmiképpen nem lehet belenyugodni a „válság"-teória ernyesztő tételeibe, melyek egyébként tele vannak önellentmondásokkal. Á kötet a XVI1. század első felére vonatkozóan megállapítja, hogy kibontakoztak a nagy felfedezések következményei, melyek a XVIII. századi gazdasági forradalom első jelei voltak. Ezután a gazdasági élet kb. húsz évig stagnált, majd a stabilizálódást a merkantilrendszer hozta meg. A bizonytalan megállapítások között csak egy látszik megalapozottnak : az ipar alá van rendelve" a kereskedelemnek. Ez az utalás azonban kevés. A könyvhöz fűzhető sok más tárgyi reflexió mellőzésével legyen szabad egy megfigyelést rögzíteni. A magyar történeti tankönyvek végleges formába való öntésénél feltétlenül figyelembe kell venni a CLIO módszertani tanulságait. Az anyag rövid, szinte pontokba szedett összefoglalása után jön a források ismertetése és a historiográfiai jellegű bibliográfia, mely a vitás pontokat kiemeli ós esetleg a rájuk vonatkozó felfogásokat, polémiákat ismerteti. „A kérdések jelerdegi állapota" cím alatt rendszerint külön / tárgyalja a kidolgozott és az elhanyagolt problémákat. Bonyolultabb esetekben, mint pl. a harmincéves háború története, külön előzetes fejtegetést ad a kérdésfeltevés módjáról, a háború jellemzéséről. Az egész kötetben feltűnik az a könnyedség, mellyel ösztönzést ad a hallgatónak az egyes problémák önálló megítélésére, határozottan fejti ki álláspontját anélkül, hogy ezt végérvényessé és kizárólagossá tenné, elrekesztve a további szemlélődés útját. Külön megemlítendő a világos tagolás, az anyag rövid egységekbe szedése. Végezetül rólunk. A tárgyalás során a magyarok nem merülnek egészen a feledés homályába, fel-feltűnnek az egyes szabadságharcok tárgyalása alkalmával, mint az európai ügyek mellékes részvevői, főleg mint a francia politika Habsburg-ellenes irányának elősegítői. De még a Habsburg-államrendszer tárgyalásán belül sem esik szó az ország fejlődósének problémáiról vagy külső helyzetéről. Az a kötet legjobb megfigyelése, hogy a harmincéves háború után megerősödött a Habsburgok helyzete az örökös tartományokban, és így lehetővé vált a magyarok megtörése, valamint a török visszaszorítása. A többi szomszédos országokhoz képest is nagyon kevés anyag van rólunk (leszámít va a balkáni országokat, melyek szinte teljesen eltűntek a török fejezetben). Annyit ebből le kell vonni tanulságként, hogy a külföld előtt sokkal nagyobb mórtékben ismertté kell tennünk történelmünket, mint ahogy az ma történik. Nem tűrhető, hogy pl. Magyarország XVH. századi történetére vonatkozólag csak Szekfü A magyar állam életrajza c. munkája és Baráth Tibor adótörtóneti tanulmánya legyen fontosabb irodalomként ismeretes a nyugat-európai országokban. Ezt a munkát ós a CLIO más köteteit egyetemeinken is sokkal bátrabban kellene felhasználni az egyetemes történet tanulmányozásának elmélyítésére. WITTMAN TIBOR