Századok – 1957

Szemle - Préclin; E.–V. L. Tapié: Le XVII. siécle: monarchies centralisées (Ism. Wittman Tibor) 861

ÍZEMLE 861 E. PRÉCLIN—V. L. TAPIÉ : LE XVII. SIÉCLE : MONARCHIES CENTRALISÉES (1610—1715) (Paris. 1949. Második kiadás. CLIO VH/1.) A XVH. SZÁZAD: KÖZPONTOSÍTOTT MONARCHIA (1610-1715) A nagy hagyományokra visszanyúló francia történetírás legújabb szintézisei kezdik elveszíteni szuggesztív erejüket. Ha Lacour-Gayer : Histoire du commerce c. sorozatát, vagy Renouvin : Histoire des relations internationales c. több kötetes összefoglalását, akár a Histoire gónérale des civilisations egyes, XVI —XVH. századokra vonatkozó (és többi) köteteit vesszük kézbe (mind az utóbbi években jelentek meg), nem kapunk belőlük lényeges újat, inkább csak a régebbi áttekintések, koncepciók sokszor tetszetős átalakítása, esetleg modernizálása ragadja meg az olvasó figyelmét. Ezekkel szemben még a régi típusú, kritikus és mélyebb szintézisekhez tartoznak a CLIO egyes kötetei, köztük a XVH. század történetére vonatkozó is, melynek második (javított ós bővített) kiadására 1949-ben került sor. Az ilyen könyvekből még mindig van mit tanulni. Lássuk a kötet néhány tanulságát. A sorozat kötetei az egyetemi hallgatók számára kézikönyvekként szolgálnak, de jelentőségük ós gyakorlati használhatóságuk foka ennél jóval nagyobb, ami a bennük érvényesülő kritikai összevetés, értékes historiográfia ós az elegáns tárgyalási mód érdemének tudható be. Legfőbb erejük a nevelő, bevezető-megalapozó jelleg, komoly pozitívumuk az óvatosság. A XVH. századi kötet bevezetése a módszertani nehézségekről szól, figyelmeztetve, hogy e század csak látszólag modern. A cél szerinte nem is lehet más, mint képet adni az újkori történet tanulmányozásának nehézségeiről ós szépségeiről. E feladat betöltésének korlátokat szab az a körülmény, hogy a tankönyvnek bizonyos mértékben alkalmazkodnia kell az egyetem oktatási rendszeréhez. A francia tantervben többek között alig szerepel a többi kontinens története. Ennek megfelelően a kötet Ázsiáról, Afrikáról csak néhány oldalon szól, Amerika úgyszólván teljesen kimarad a tárgyalásból, s legfeljebb mint az európai hatalmak gyarmata nyer gyér említést. A másik körülmény, melyet a bevezetés a keleti és más országok szándokos elhanyagolásának megokolására felhoz, a hallgatók nyelvismeretének hiányosságai. Igen sajnálatos e szűkítés nemcsak azért, mert tudvalevően a francia történetírás erős oldala az ázsiai, afrikai történelem művelése, hanem azért is, mert az egyik szerző, Tapié, aki maga is évekig élt Csehszlovákiában, rendelkezik szláv nyelvismeretekkel s a közép-európai vonatkozásokat könnyen kibővíthetné. Oroszország történetét tárgyalva pl. nem ad orosz nyelvű irodalmat, általában a régi és emigráns történészek nyugati nyelveken megírt tanulmányaira támaszkodik. A kötet a politikai köztörténet és ezen belül Franciaország és Anglia köré építi fel az európai történelmet. Az egész munka bevezető bibliográfiája a korszakra vonatkozó összefoglaló és általános érvényű források ós feldolgozások helyett csak e két ország történetére vonatkozó irodalmat és a vallástörténeti anyagot adja (hogy később e témák tárgyalásánál nagyrészt megismételje azt). A nyugat-európai országok történetét a spanyol monarchiáéval kezdi, Hollandia történetével folytatja, majd egy terjedelmes rész következik a harmincéves háborúról. Ezután következik a törzsanyag : Franciaország és Nagybritannia története egy közbeiktatott vallástörténeti fejezettel. Közép-Európa után Svájc, az északi országok, majd Kelet-Európa történetének előadása következik. Ezt követően bő kultúrtörténeti áttekintést nyújt, és csak ezután jön a gazdaságtörténeti fejezet. A kötet egyháztörténeti és az 1751 körüli viszonyokat összefoglaló fejezettel zárul. Ha a mű szemléleti alapjával mint adottsággal számolunk (és nem is célunk a bírálat), sokkal megnyugtatóbb a tárgyalási mód, mint ahogy az anyag csoportosításából első pillantásra sejteni lehet. Mindenekelőtt kihangsúlyozandó az Európa fejlődési tájegységeinek finomabb differenciálására irányuló készség („une histoire des grands milieux géographiques sociaux"). Nyugat-, Dél-, Közép- és Kelet-Európa történelmének egyes törvényszerűségei, pl. a rendiség különböző típusai vagy az ugyanazon országon (Hollandia) belüli tájegységek sajátosságai említést nyernek, ha hiányzik is minden összevetés, a különbségekben megnyilvánuló egység egyes főbb jegyeinek felvázolása. A gazdaságtörténeti fejezet elhanyagolt állapota is tartalmaz egy pozitív elemet : az ilyen természetű kutatások elmaradottságának elismerését. Több helyen hangsúlyozza pl. a francia agrártörténet teljes feldolgozatlanságát, a nép viszonyaira vonatkozó ismeretek hiányát (XXIV, 170, 178, 184. 1.). Ez általában a nyugati történetírás Achillespontja a XVI — XVII. századok viszonylatában.