Századok – 1957

Szemle - A történeti statisztika forrásai (Ism. Wellmann Imre) 822

826 SZEMLE hangsúlyét. Ami a részleteket illeti : félreértésre adhat okot a „nemesi művelésű föld" kifejezés (83. 1.) ; kissé erőltetettnek és önkényesnek látszik a parasztság rétegeit a termelt keresztek mechanikus határok közt mozgó száma alapján rögzíteni (100. 1.) ; azzal a megállapítással (mely kisebb-nagyobb mórtékben legtöbb feudális összeírásra alkalmazható egyébként), hogy legalább akkora volt a gabonatermés, mint amennyi a dózsmajegyzékekből számítható, a statisztikus nem megy sokra (100. 1.) ; általánosságban nyilván nem helytálló az a tétel, hogy a két dézsmát minden kerti ós újonnan meghonosodó növényre kiterjesztették — azaz a dózsmajegyzékekből, a szerző felfogásával ellentétben, csak bizonyos korlátok között következtethetünk e termények elterjedésére. Általában a kelleténél pozitívabb hangsúlyokat kap a dózsmaösszeírások értékelése ; ezt azonban bizonyos fokig megokolttá teszi az a szinte teljes negligálás, melyben e forráscsoportnak a legutóbbi időkig része volt. Jóval szűkszavúbb, de nem kevésbé alapos tájékoztatót ad Maksay Ferenc az urbáriumokról. Elmélyülő vizsgálódása, melyet — mint az előző tanulmányokban is — a dica- és dózsmaösszeírások népességet illető adataival való egybevetés, több statisztikai táblázat s egy kartogramm-feldolgozás dokumentál, meggyőző logikával tárja fel e fontos forráscsoport sajátosságait. Általában józan mérlegeléssel vonja meg az urbáriumok statisztikai felhasználásának korlátait ; azt a megállapítását azonban (132 — 33. 1.), hogy két ellentétes erő : földesúr és jobbágyok érdekeinek eredőjeként kevés eltérést mutatnak a valóságos helyzettől, csak tüzetesebb kifejtés teheti félre nem érthetővé. Kétségtelen, s erős hangsúlyt érdemel, hogy az urbáriumok megbízhatósága sok tekintetben nagyobb a többi kútfőcsoportónál ; ám a keletkezésüknél szemben álló erők „eredőjének" alakulása nagymértékben függött a termelőerők fejlettségétől. Nem szorul bővebb kifejtésre, hogy ahol a földesúrnak nem kellett félnie a telkek ós zsellérházak elnéptelenedésétől, ott követelései benyomták a jobbágyokat oltalmazó hagyomány védőfalát, s az érdekek erőjátéka, kivált a XVIII. században, mindinkább a parasztnép hátrányára billent. Az urbárium adatai persze, amennyire a változatos formákban lezajló paraszti osztályharc engedte, ebben az esetben is megközelítik a valóságot — ez a valóság azonban már nem a hagyományos szokásnak, hanem a földesúri követelések szorítása alatt kialakuló új helyzetnek felel meg. Fokozott kiemelést érdemel az a tény is, hogy bár az urbáriumok — terüloti korlátozottságuknál s szabálytalan időbeli eloszlásuknál fogva — országos viszonylatban statisztikai feldolgozásra nem alkalmasak (s épp ezért az országos jellegű kútfők között csak erős fenntartással van helyük), annál alkalmasabbak kisebb-nagyobb területet átfogó helytörténeti feldolgozásra, mert éppen a többi forrásnál megbízhatóbbak s egyúttal többoldalúak. Igaza van tehát a szerzőnek, amikor felrója, hogy történeti irodalmunk a legutóbbi időkig méltatlanul hanyagolta el e rendkívül értékes kútfőcsoportot. Egy kisebb megjegyzés: ne beszéljünk a parasztok — épp a kiváltságosok körén, sőt az egész feudális-rendi társadalmon kívül álló nép — kiváltságairól (135. 1.)! Az úrbérrendezés során készült adatfelvételeket — ugyancsak tömör megfogalmazásban, statisztikai táblázatok és térkép kíséretében — Felhő Ibolya ismerteti. A háttér felvázolásában — másoktól eltérően — jelentős előmunkálatokra támaszkodhatott ; de nem volt rest önálló kutatásokkal kiegészíteni a már ismert eredményeket. A Mária Terézia-féle urbárium bevezetése során keletkezett összeírások beható ismertetésével meggyőző módon hívja fel a figyelmet erre az eddig kevéssé kiaknázott nag3 -értókű forrásanyagra. Valóban, az elmúlt negyedszázad során, amióta alulírott elsőnek használta fel az úrbéri 9 pontra adott válaszokat egy-egy falu népe helyzetének megvilágítására, az egész kapcsolatos kútfőanyag kiaknázása nem haladt oly mértékben előre, amint megérdemelné. Jelentősége persze sokban függ attól, hogy az úrbérrendezést megelőző állapotot tükröző összeírások valóban rendszeresen megtalálhatók-e az egyes községek új urbáriuma és úrbéri tabellája mellett. A szerző előadásából az olvasónak az a benyomása, hogy minden esetben valamennyi idevágó iratfajtát együtt találja — holott erészben nyilván az általánosságon túlmenő részletesebb felvilágosításra volna szükség. Azért hangoztatjuk a megelőző állapotra vonatkozó felvételek meglétének fontosságát, mert ezek véleményünk szerint sok esetben közelebb járnak a valósághoz az úrbéri tabelláknál. Ami az utóbbiak számadataiban tükröződik, nem egyszer nem ment át pontosan az életbe, másszor nem volt tartós érvényű, vagy épp csak később vált valósággá ; az esetek nagy részét illetően ugyanis nem érthetünk egyet a szerző megállapításával, hogy „az úrbérrendezés lezajlása után a helységekben történt mérnöki felmérések többnyire nem hoztak jelentős változásokat" (215. 1.). lladd említsük meg még, hogy az úrbérrendezés során alapul vett mértékegységek közül a kaszálóénak kérdése bonyolultabb, mint ahogy az a szövegből (214 — 15. 1.) kitűnik. Valójában az urbárium nem szekér-, hanem kaszás-számra jelölte meg a rét nagyságát (csak a szántó-