Századok – 1957
Szemle - Zrínyi Miklós hadtudományi munkái (Ism. Markó Árpád) 818
SZEMLE 819 helyesen mondja Benczédi, 1 jgy Zrínyi tanítása egész nemzete számára azért olyan meggyőző és hiteles program, mert élete nagy és tiszta példájával adott súlyt nekik. Ő egyéniségét tudta a nemzet ügyének alárendelni. A török elleni harc akadályainak, lehetőségeinek történelmi felismerése adta Zrínyi kezébe a tollat. Nem csupán prózai, hadtudományi munkáiban, hanem a Szigeti Veszedelem c. époszában is. Pedig nem volt könnyű helyzete, mert családi hagyományként nemcsak a török elleni harcot tartotta legfőbb életcéljának, hanem törhetetleniil ragaszkodott a törvényesen megkoronázott magyar királyhoz is. Csak később, amikor már látja, hogy Bécstől komoly felszabadító támogatást nem várhat, ez a csalódás érlelte meg benne rövid életének utolsó éveiben a Béccsel való szakítás gondolatát. Benczédi érdekesen magyarázza a Habsburg-ház külpolitikáját és abban a többi európai állam szerepét, valamint az európai államokban lefolyt politikai küzdelmek hatását. Zrínyi terveire ós gondolataira. Foglalkozik már a szabad királyválasztás gondolatával és programjának alapjává teszi az ország önerejű felszabadítását. Ezt legerőteljesebben a „.Mátyás király életéről való elmélkedések" c. mimkájában fejti ki. Helyesen látja Benczédi, hogy a Habsburg-háztól való elszakadás esetén Zrínyitől távol állt az, hogy Dózsa szerepót vállalja. Az akkori korszellemnek megfelelően Zrínyi a nemzeti királyságot csak feudális alapokon képzelte el, de érezte azt, hogy a nemzeti absolutizmuson alapuló központi hatalomnak feltétlenül szüksége van a nagybirtokkal szemben álló rétegek megnyerésére. Ebben, mint Benczédi helyesen mondja, Bocskay István példáját követte és utána csak II. Rákóczi Ferenc próbálta ezt az utat választani. De ehhez elkerülhetetlenül szükséges a nemzeti összefogás, az unanimis consensus. Tehát a nemzet élet-halál harcában annak egységét nem szabad sem vallási, sem más benső villongásokkal veszélyeztetni. Katholikus egyházi vallásos nevelése ellenére is síkraszállt a jogaiban megsértett protestánsok ügyében az országgyűlésen. Elfogadta a hazát olyan felekezeti összetételűnek, amilyen volt, amire legjellemzőbb ez a mondata : „Volna bár százezer pápista mellett százezer lutheránus és százezer kálvinista vitéze a Fejedelemnek, ők megmentenék együtt a hazát." Elete utolsó nagy művében „Az Török Áfium ellen való orvosság"-ban a rajongásig menő hazaszeretete és nemzete sorsa felett való aggódása drámai erejű jajkiáltásba csúcsosodik ki. Helyes az a meghatározás is, hogy Zrínyi életének tragikuma az volt, hogy az eszközök, amelyek rendelkezésére álltak, nem voltak arányban iránymutatásának elvi tisztaságával. De mégsem múltak el nyomtalanul, mert eszméi halála után a történelmi fejlődés mozgató erejévé váltak. Benczédi László tanulmánya, nemkülönben Perjés Géza tanulmánya : „Zrínyi Miklós a hadtudományi író" olyan kitűnően összefoglalt képét nyújtják nemcsak Zrínyi életének, hanem korának is, hogy ez a két tanulmány, még függetlenül Zrínyi szövegeitől is, maradandó általános értékű munkák. Perjós Géza mélyrelátó kritikus szemmel boncolgatja Zrínyi Miklós munkásságát. Igen célszerű, hogy tanulmányának első alfejezete a hadtudomány problematikájával foglalkozik Machiavellitől Zrínyi idejéig, mert ezzel felvázolja az akkori kor hadtudományának állapotát, problémáit és megállapítja, hogy ez a nagy olasz gondolkodó számottevő hatással volt Zrínyire is. Machiavelli korszakában ismerhetjük fel legelőször az újkori tervszerű katonai kiképzés alapjait, s ezért érthető, hogy a művelt, gondolkodó és idegen hadtudományi iratokat szívesen olvasó Zrínyi sokat tanult tőle. A második alfejezet az állandó hadsereg kérdésével foglalkozik. Nagyon helyesen domborítja ki, hogy az állandó hadsereg alapfeltétele a pénzgazdálkodás, de ez önmagában még nem elegendő. Ehhez a gazdasági, társadalmi életnek magasabb foka és megbízható termelési viszonyok kellenek. Mindezek azonban csak a nagy keretet adják, mert az állandó hadseregek felállításának szükségét a katonai indokok teszik. Perjés alapos ismerője Montecuccoli életének, hadvezéri tevékenységének (úgy tudom, erről külön tanulmánya is van készülőben) és helyesen állapítja meg, hogy az állandó hadsereg felállításának szükségességét abban a korban legmeggyőzőbben ez a császári hadvezér fejtette ki. A későbbi katonai szakírók is az ő érveit ismételik. Érdekes Perjés tanulmányában a zsoldos hadsereg ós a nemzeti hadseregek egymással való összehasonlítása és a nemzeti hadseregek gondolatának érvényesítése az akkori külföldi katonai tekintélyek írásaiban. A taktika fejlődéséről szóló alfejezet különösen érdekes, mert a szerző szemléltetően elénk tárja a csatarendek fejlődését, a szükségszerű átmenetet a középkori szálfegyverekkel való harcokról a tűzi-fegyverekkel való hadakozásra. Helyes a németalföldi csatarendről szóló megállapítása, hogy a lövészek 8 — 10 tagos mélységben álltak fel, amely csoportosítás egy eléggé gyors és néha nehezen végrehajtható műveletet igényelt, vagyis azt, hogy a lövészek az első sorban való tüzelésük után mennyi idő alatt tudtak hátrafutni és puskájukat újra tölteni. Ezt a mozdulatot Perjós „contre-marche"-nak mondja. Ez a meghatározás azt hiszem téves. A contre-marche fogalmát egy 1833-ban Lipcsében kiadott „Militair Conversations Lexikon" így határozza meg : IIa váratlanul 21*
