Századok – 1957

Szemle - Zrínyi Miklós hadtudományi munkái (Ism. Markó Árpád) 818

820 S/KM LE ellenséges csapat tűnik fel a harcoló csapat háta mögött, akkor kénytelen ezzel is szembeszállni, ami csak úgy történhetik, hogy az arcvonalat megváltoztatja, azaz kezdve a szárnyakon, visszakanyarítja hátrafelé. „Eine solche Veränderimg wird Contremarche genannt." A contre-marche tehát nem egyes lövészek vagy lövészcsoportok hátraszaladását jelenti, hanem egész csapatrészek, sőt talán seregcsoportok frontváltozását hátrafelé, vagyis egy nagyobb méretű hadmozdulatot. Perjés röviden foglalkozik az akkori katonaság kiképzési viszonyaival, s helyesen állapítja meg, hogy a XVII. század hadtudományának úgyszólván ezen a téren is mindent elölről kellett kezdenie. A várharc nagy problémaköréről a XVI—XVII. századi hadtudományban Perjés tanulmányában érdekes és nagyon helyes megállapításokat olvashatunk. Nemcsak ebben a fejezetben, de általában egész tanulmányában örömmel állapíthatjuk meg, hogy igen alapos tanulmány tárgyává tette a külföldi hadtudományi írók akkori munkáit, azoknak hatását a magyar írókra helyesen értékeli. Jól látja, hogy az akkor felmerült problémák — állandó hadsereg, taktika, kiképzés, erődítés — agyakorlatból adódtak, tehát a hadtudományi írók szinte kivétel nélkül gyakorlati szakemberek voltak, s ez megmagyarázza Zrínyi hadtudományi munkáinak magas színvonalát. A gyakorlati érzékű hivatásos katonák által írott művek célja meghatározza formájukat is, vagyis a katonai tudásanyagot áttekintő formában rendszerezve, adja elő, amint ez Zrínyinél megállapítható. Perjés röviden tárgyalja a méthodizmus — antimethodizmus problémáját a hadviselésben. Nem helyesli, hogy a régebbi hadtörténetírók pl. a Zrínyi és Montecuccoli közti ellentétet erre az elvi ellenlábasságra vezetik vissza. Lényegében nem tartom olyan fontosnak ennek a kérdésnek kiélezését, hiszen az tagadhatatlan, hogy állandó hadseregeket nem lehetett ötletszerűen, hanem csak módszerbe foglalt intézkedésekkel vezetni és hogy azzal még Zrínyi kora után is sikert értek el a nyugati haderők, bizonyítja az, hogy pl. II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának 6 nagy csatájában a császári seregnek methodikus szabályok szerint való harcbavetése aratta a győzelmet a nála sokkalta népesebb kuruc hadinép felett. Perjés tanulmányának második része Zrínyi állásfoglalásával foglalkozik korának hadtudományi kérdéseiben. A hadiszerencse problémájáról Zrínyi egy külön fejezetet írt Vitéz Hadnagy munkájában. Ehhez fűzi Perjés érdekes megállapításait. Helyesen ítéli meg Zrínyi nézeteit az állandó hadseregről, amely az ő helyzetében szorosan összefüggött a határvédelem kérdésével. A tőle javasolt állandó hadsereg lényegében a határvédelem eszköze. A taktika és kiképzés kérdéseiben Perjós helyesen hangsúlyozza Zrínyi véleményének igazságát, amikor megállapítja, hogy Zrínyi korát megelőzően a gyalogság harcára helyezi a fősúlyt. És hogy Zrínyi taktikai téren néha hibázott, azt Perjós azzal magyarázza, hogy míg a korabeli hadvezérek, Basta, Turenne, .Montecuccoli, Condó s mások, közlegényként kezdték katonai pályáj ukat, s így jutottak el legfőbb hadvezéri sorba, Zrínyinél ez hiányzott, amit elméleti tudásával nem igen lehetett pótolni. Viszont magasfokú hadtudományi képzettsége és gyakorlati tapasztalatai megóvták őt attól, hogy olyasvalamire vállalkozzék, amire nem érezte magát elég erősnek. A stratégia tudománya az ő korában még nem létezett. De annak mai értelemben vett fogalmát, ha nem is ilyen címszó alatt, már akkor is megtaláljuk. így Zrínyi helyesen tudta megítélni a várak stratégiai jelentőségét, a döntő csata keresésének, illetve kerülésének szükségét. Bár figyelembe vette a sajátos magyar viszonyokat ós adottságokat, az itteni katonai intézményeket, kiképzési és hadvezetési elveket, ezeket a képzettebb nyugat i haderők hadvezetési elveivel összhangban akarta tovább fejleszteni. Perjés tanulmányának utolsó alfejezete: „Zrínyi helye az egyetemes és a magyar hadtudományban" ennek a kérdésnek kitűnően sikerült megvilágítása. Vizsgálja, hogy mennyiben volt Zrínyi a nála elméletileg képzettebb hadi tudósok követője és mennyiben követte saját maga tapasztalatait. Zrínyi, mint gyakorlati törökverő hadvezér, korának egyik legkiemelkedőbb katonai személyisége volt, mert az egész Európát fenyegető török veszedelem elhárítására és feltartóztatására többet tett ós áldozott híres nyugati hadvezér társainál. Bár nem volt iijitó, korának legjobb stratégái között foglalhat helyet. És kimagasló hely illeti meg őt mint katona-pszichológust és katona-filozófust is. Mindezeken felül a legtisztábban látó magyar politikus is volt, akinek gondolatvilágában a magyar nemzet megmentését célzó politikája összhangban állott Európa többi népének érdekével is, hiszen a török veszedelem egész Európát egyetemlegesen fenyegette. Mind Benczédi, mind Perjós tanulmányai a legújabb kori magyar hadtudományi irodalom legkitűnőbb fejezeteit alkotják ós annak bizonyítékai, hogy a mai kor magyar hadtörtónószei a régi korok hadtörténeti eseményeit és vezérlő személyiségeit nem szűk látókörben szemlélik, hanem alapos, mélyreható és a külföldi szakirodalmat is minden tekintetben helyesen értékelő világításban mutatják be. Ezzel a szóbanforgó Zrínyi könyv értékét és használhatóságát nagyban növelik.