Századok – 1957

Vita - Giday Kálmán: Hozzászólás Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842–1849) c. vitacikkéhez 790

794 GIDAY KÁLMÁN" néhány hivatásszerűen foglalkozó férfitől eltekintve nagy tömegük, kb. 80—100 személy parasztiparszerűen mellékfoglalkozásként foglalkozik szappanfőzéssel. Parasztipar még a sertésvágás és feldolgozás, a mészárosok csak marhát vágtak. S éppen mert még a parasztiparosok maguk kereskednek készítményeikkel, a század első felében nincsenek manufaktúrák, az élelmiszeripar készítményeinek még nincs elég széles piaca, a város kereskedésük után adóztatta meg 1—2 forinttal ezeket a személyeket. A század második felében a szegedi szalámigyártás, paprikafeldolgozás, tarhonyakészítés, szappangyártás manufaktúrái, gyárai ezekre a parasztiparosokra támaszkodva alakultak. A parasztság bomlása nyomán Szegeden s a nagyobb forgalmú mezővárosokban a szegényparaszti tömegekből nagyszámú kocsisfuvaros, a folyómenti városokban hajós-réteg alakult ki, s egy kisebbszámú vállalkozó réteg. Itt is megvan a fokozat: Szegeden a víziszállítást kezdetben 30—40 kisebb hajóval rendelkező, s a saját hajóján dolgozó paraszthajós végzi, a XIX. század első felében a szállítás zöme néhány nagy hajósgazda (pl. Zsótér János) kezébe kerül, akinek 20—30 nagyhajója vß,n, s így hajónként 5 embert számolva már 100—150 hajóslegény gazdája. Ugyanazt a jelenséget megtaláljuk a szekérfuvarosoknál is. Itt is szállítóvállalkozók, s több szekérrel rendelkező fuvarosok kezébe kerül a teherszállítás haszna, s a közlekedésben is megvan a manufaktúra korszak : nagyobbszámú rakodómunkás, kocsis, hajóslegény felett rendelkezik egy-egy vállalkozó. A kapcsolat természetesen megvan a parasztiparral. Gyakran az a parasztiparos, aki saját paprikáját, vagy halát stb. szállította vásárokra, felhagyva az ipari munkával, fuvarossá lett. A parasztiparok közé tartozik a XIX. század első felében a kubikos-földmunkás munka. Az építkezéseknél még nem igen van állandó munka, de maga Szeged városa s a környező megyék is a helyi gátépítések, vízszabályozási munkák egy részét már bérmunkásokkal végeztetik, sőt a földmunkások fölött ott vannak a vállalkozók is már, akik felvállalják a munkát, a manufaktúratulajdonos szerepét töltik be, s kubikuscsapatokat fogadnak fel. Ugyanezek a csapatok végzik télen a szegedi erdőkben, s a tiszai ártéri füzesekben a fakitermelést. Nem számítva most a céhekben élő kisiparosokat, akiknek nagyobb része inkább parasztiparos, mint valódi kézműiparos, a következő számok jellemzik 1848-ban a parasztipar méretét Szegeden: Faragó 800 Halász 50 Halhasító asszony 50 Tégla-, cserópégető 100 Molnár 120 Paprikakikészítő 80 Kubikos 200 Vásznas kofa 20 Kenyérsütő 50 Juhvágó 30 1500 közlekedésben : kocsifuvaros 200 hajóslegény 800 1000 Tolnai György Palugyai adatai alapján foglalkozik Szegeddel is, együtt tárgyalja a Szegednél fejlettebb iparú Debrecennel, s a kevésbé fejlett Szentessel,