Századok – 1957

Tanulmányok - M. Somlyai Magda: Turkevei szegényparasztok küzdelme a földért 1945–46-ban 716

734 M. SOMLYAI MAGDA: TURKEVEI SZEGÉXYPARASZTOK KÜZDELME A FÖLDÉRT 1945—46-BAN birtokosoknak. A Nemzeti Paraszt Pártra — mint tudjuk — az volt a jellemző, hogy a Kommunista Párttal vállvetve harcolt a földreform minél sikeresebb megvalósításáért. Sőt a szegényparasztok radikalizmusának — nem mérlegelve eléggé ennek politikai következéseit — még inkább helyt adott, mint a Kommunista Párt. A Parasztpárt turkevei szervezete az adatok szerint kivétel volt ez alól. Ott még ma is emlegetik, mint tipikus esetet, hogy hogyan igyekeztek megmenteni egy olyan budapesti orvos gyümölcsösét, akit még csak látni sem láttak soha Turkevén. A Nemzeti Paraszt Párt turkevei szervezete opportunizmusának oka az volt, hogy vezetőit a Kisgazda Pártnak sikerült befolyása alá vonni. Később, a soraikba lépő újgazdák hatására megváltozott, osztályharcosabb lett a turkevei parasztpártiak magatartása is. A turkevei szegényparasztok a Kisgazdapárt és Nemzeti Paraszt Párt székháza előtti tüntetésekkel fejezték ki elégedetlenségüket e pártszervezeteknek a földreformmal kapcsolatos álláspontját illetően. A Magyar Kommunista Párt előtt ekkor már világos volt, hogy a birtokhatárok kérdésében egyes vidékeken túl kell menni a rendeletben lefektetett elveken és engedni kell a szegény parasztok követelésének, mert a földreform csak így tudja betölteni eredeti hivatását: a nincstelenek minél nagyobb tömegének földhözjuttatását, s ezzel a demokrácia megbízható tömegbázisának erősítését, másrészt pedig a földbirtokosok gazdasági és politikai hatalmának teljes szóttörését. Maga a földreform lefolyása tette egészen világossá a Kommunista Párt előtt azt, hogy egyes vidékeken — mindenekelőtt a Tiszántúl számos községében — a parasztbirtokok, kisebb úribirtokok megnyirbálását, esetleg teljes kiosztását is meg kell engedni a szegényparasztoknak. Ez természetesen nem jelentette -—- az egyébként helyes — elv, a parasztbirtokok védelmének teljes feladását. Még Tiszántúlon sem, nemhogy országosan f A Párt továbbra is védte e birtokokat a felosztástól és visszautasította az indokolatlan felosztási törekvéseket, s a kisajátított parasztbirtokosokat igyekezett Dunántúlon hasonló csereingatlannal kárpótolni. Bármennyire is indokolt volt azonban engedményeket tenni a szegényparasztok javára a 100—200 holdas birtokhatárokat illetően, 1945 őszén a Kisgazda Párt választási győzelme után nem lehetett ebben a kérdésben, a biztos eredmény tudatában, vitát nyitni. Meg kellett várni, míg a Kommunista Párt befolyása az államvezetésben jobban megerősödik s a Kisgazda Párt tekintélye — legalább a vele kapcsolatban illúziókat tápláló széles középparaszti rétegben, meg az odasodródott újgazdákban — meginog. Ezt nagymértékben elősegítette az a törekvés, amelyet a Kisgazda Párt számos földbirtok visszaadása érdekében kifejtett. Természetesen nem arról van szó, hogy a Magyar Kommunista Párt helyeselte volna, hogy a dolgozó parasztság ilyen keserű politikai leckét kap. Nem ! De az adott politikai erőviszonyok mellett nem volt arra mód, hogy pl. a rendelet módosításával elejét vegye a kiéleződő harcnak. így állott elő az a helyzet, hogy a szegényparasztságnak lényegében — ha csak átmeneti időre is — felülről, kormány-és pártszervektől jövő támogatás nélkül — amennyiben támogatás alatt csupán konkrét intézkedéseket értünk — egyedül kellett szembeszállnia a földet visszakövetelő „hadjárattal". A Magyar Kommunista Párt helyi szervezetei, ezek vezetői természetesen a szegényparasztság oldalán állottak és szövetséges volt velük ebben a küzdelemben a városi ipari munkásság is. Ez növelte hitüket, erejüket, harckészségüket, de a harc neheze azért csak rájuk várt.