Századok – 1957
Tanulmányok - Wittman Tibor: A harmincéves háború keletkezésének és jellegének kérdéséhez 603
A HARMINCÉVES HÁBOIÍl' KELETKEZÉSÉNEK ÉS JELLEGÉNEK KÉRDÉSÉHEZ 619 feltételekkel mondott le róluk Ferdinánd javára, hogy az osztrák Habsburgok férfiágának kihalása esetén a spanyol ág örökli azok országait.5 3 Az öröklési jog vitáján kívül kényes kérdés volt Elszász ügye is. Ezt az osztrák Habsburgok kezéből azért szerette volna Madrid kivenni, hogy felvonulási területnek használhassa Hollandia és Pfalz ellen. II. Ferdinánd spanyol irányzatú politikája ellenére is maradtak ütközési pontok a két hatalom érdekei között. Ezek 1618—20-ban abban a kezdeti ingadozásban is éreztették hatásukat, mellyel a spanyol udvar Ferdinánd megsegítéséről gondoskodott. Amikor Khevenhiller császári követ 1620 elején sürgette a spanyol segítséget, III. Fülöp közvetlen tanácsosai, Uzeda és Alliaga, a főinkvizitor a bevatkozás ellen voltak. A buzgó követ azzal fenyegette meg őket, hogy húzódozásaik miatt a másvilágon még Luthernél és Kálvinnál is súlyosabb büntetést kapnak. A katolikus tábor más tagjai között is voltak ellentétek. Pl. a lengyel— Habsburg ellentét Szilézia és Poroszország kérdésében közismert volt.5 4 Ilyen körülmények között jelentős összetartó, kiegyenlít ő-közvetítő szerepet kapott a pápaság. IV. Pál pápa után a pápák lemondtak a Habsburgok elleni fegyveres fellépésről, a spanyol túlsúlyt elismerték és az ellenreformáció szervezésére összpontosították erejüket. A francia abszolutizmus amúgyis ellensúlyozta a spanyol hatalmat, és a pápák inkább a két ellenséges katolikus állam közt igyekeztek közvetíteni.5 5 Különösen kitartóan igyekezett a katolikus országokat összetartani V. Pál, akinek nagy szerepe van a cseh—magyar felkelés nemzetközi elszigetelésében is. Utána viszont VIII. Orbán már Habsburgellenes volt, és így 1630 körül lényegében négyféle katolikus politikai irányzat működött : a Habsburgoké, Bajor Miksáé, Wallensteiné és Richelieué. A szétágazó érdekek összehangolására a vallási kötelékek már nem voltak elégségesek. Éppen fordítva kell értelmezni azt, amit a hagyományos felfogás a „keresztény univerzalizmus" bomlásáról állít, és a machiavellizmus, az „államérdek" előretörésével hoz összefüggésbe.5 6 Arról van szó, hogy a rég felbomlott univerzalizmus romjain újabb ideológiai integrációk mentek végbe a XVI—XVII. században, melyr ek arra voltak hivatva, hogy egyházi és vallási palástba burkoljanak egyes átütő társadalmi, politikai törekvéseket. Ilyen integrációk a reformáció ós ellenreformáció, amelyek harca adta az első polgári forradalmak korának fő szellemi élmény-ét. Ezek köré kristályosodott ki az európai politika formavilága abban az utolsó szakaszban, melyben még minden mozgalom, irányzat vallásos jelleget öltött. A politikai, társadalmi tartalom és a vallási forma között ekkor már a legkirívóbb ellentétek voltak, ami szükségszerűen vonta maga után a képmutatás, álszenteskedés gyakorlatát és a megtévesztő frazeológiák mákonyát. Ezt kell figyelembe venni az ún. politikai barokkosság vizsgálatánál. A harmincéves háború szolgáltatta ennek legvisffzataszítóbb eseteit, llippolitus a Lapide joggal kelt ki 1640-ben : „Ilall-53 Ranke: Die Osmanen und die spanische Monarchie. 1857. 256. 1. Platzhof j, i. m. 148 — 149. 1., Turba: Grundlagen der Pragmatischen Sanktion. II. 115, 331. 1. 54 Sebast. Venier velencei követ éles megfigyelése : Fontes Herum Austriacarum, Abth. 2. Bd. 26. 167-168. 1. 65 Ranke: A pápák története, 513. 1., Marcsali Henrik: Az ellenreformáció kora, 60-66. 1. 66 Stieve nyomán Szekfü Gyula: Bethlen Gábor. Bpest. 1929. 11., 13., 16., 26. 1. V. ö. még Meinecke: Idee der Staatsräson c. művét, legújabban is Mc Cabe: England's Foreign Policy in 1619. MIÖG 58. 1950. H. Grimm: The reformation era 1500-1650. New York. 1954.
