Századok – 1957
Tanulmányok - Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában - 46
A MAGYAR II EX Dl ÁLLAM HUNYADI KORÁBAN 49 szokott módon tartoznak teljesíteni."1 2 Ezek a szavak úgy is feltűnhetnek, mintha a prelátusokra valamiféle súlyos teher, erejüket próbára tevő kötelezettség hárulna. Valójában azonban a változás, a régi állapot visszaállítása vágyuk beteljesülését jelentette. Azt, hogy ismét módjuk van a régi méretekben fegyveres erőt tartani s erre támaszkodva befolyásukat az állat*1 sorsának intézésében újból érvényesíthetik. Csakhogy az ő hatalmuk visszaállítása az állam számára azt jelentette, hogy a központosítás terén elért eredményeknek tekintélyes része elveszett.1 3 Nem nehéz megállapítani, minek köszönhette a főpapság régi súlyának visszanyerését. A fordulat nem varázsütésre ment végbe. Az előjelek már az 1420-as években észrevehetők, hogy a főpapok Zsigmond mellett ismét nagyobb szerepet kezdenek játszani, mint korábban. Növekvő befolyásuk jele, hogy a világi titkos kancellárok — Perényi Imre és a Pálócziak — után megint ők nyerték el a nagy befolyást jelentő bizalmi állást. Amint Zsigmond és a világi feudális urak rádöbbentek, hogy a huszitizmus egész hatalmukat megsemmisüléssel fenyegeti, mégpedig belülről rendítve meg annak alapjait, szükségképpen kellett az egyház vezetőit, megerősítve szövetségüket, oly helyzetbe juttatniok, hogy a felforgató forradalmi erőkkel a siker reményében vehessék fel a harcot. A visszahajlás tehát már Zsigmond idejében megkezdődött. Az ő személye útját állotta, hogy a pénzügyi-hadügyi vonatkozásban elért előnyöket az állam feladja — számára a visszafordulás csak azt jelentette, hogy nem haladt tovább egyházpolitikájának megkezdett útján —, halálával azonban a régi helyzet visszaállításának utolsó akadálya is elhárult. A világi nagybirtokosoknak nem volt szükségük ily változásra. Hatalmukat ők töretlenül megőrizték Zsigmond alatt, a király uralkodótársai voltak s befolyásuk magától értetődően érvényesült halála után is. Szereplésük színtere a királyi tanács volt. Ennek minden formalitás nélkül, magától értetődően lettek tagjaivá. A királynak, de a tanács valamennyi tagjának is ugyanis az az érdeke, hogy egyetlen nagybirtokos se járjon tőlük függetlenül külön utakon, hanem jelenjék meg körükben ós együttesen hozott határozataikat magára nézve ismerje el kötelezőknek. Mivel a király és legközvetlenebb híveinek az elhatározása annál inkább érvényesülhetett, minél inkább talált helyeslésre azok körében, akik hatalmas uradalmaknak birtokosai voltak, ezeket nem kizárni, hanem körükbe vonni, megnyerni igyekeztek. Viszont a nagybirtokosoknak meg az az érdekük, hogy eleve megakadályozzák a számukra kedvezőtlen döntéseket, sőt minél előnyösebbekké formálják azokat s mert erre a tanácsban nyílik a legjobb alkalom, megjelennek ott. Ez az érdekközösség teremti meg az uralkodó és a tanács tagjai közt az együttműködésükön alapuló kormányzatot s mert a nagybirtokosok a királynál, ha ennek nincsenek személyes, lekötelezett hívei, ha nincs pártja, együttesen erősebbek, nélküle is el tudják kormányozni az országot.1 4 A még nagyobb hatalom varázsa azonban lenyűgözi és arra kényszeríti őket, hogy a főpapokkal szövetségben annak fokozására törekedjenek. Albert elé terjesztett választási feltételeik 12 19. art, 13 Ezt az összefüggést az 1445-i deeretum rendelkezéseiből is kiolvashatjuk. Az idézett 14. articulust, amely a tizedek visszaadásáról szól, kiegészíti a 21., amely a prelátusok bandériumállítási kötelezettségét hangsúlyozza. 14 A királyi tanácsról részletesen szól Schiller B.: Az örökös főrendiség eredete Magyarországon. Budapest, 1900. — Szentpétery I.: Az országos tanács 1401-ben. Századok 1904. 759. sköv. 1. 4 Századok
