Századok – 1957

Szemle - Allen; H. C.: Great Britain and the United States (Ism. Láng Imre) 456

460 SZEML H) latosan fokozódó bizonytalanságára is megoldást ígért. A századfordulón azonban meg kellett érnie Angliának, hogy közeledési kísérletei nem sok megértésre találtak Amerika részéről és csírájában pusztult el Joseph Chamberlain álma : a teuton (Németország) és az angolszász (Anglia, Egyesült Államok) országok közti hármasszövetség. Így jutott el Anglia az 1902. évi angol—japán megállapodáshoz. A kor ismertetésénél egyébként hiányolni lehet a Távol-Keleten érvényesülő érdekellentétek alaposabb tisztázását (pl. a Nyitott Ajtó politikájának ellentétét Kína érdekszférákra való szakításával). Noha a két világháború korszaka külön fejezetekre oszlik — közéjük iktatódik az 1921—39 közti idcizak —, a két korszak kérdéseinek szemlélete helyenként erősen hasonló. A két világháború vázolása úgyszólván leszűkül néhány személy (Wilson, House, Roosevelt, Churchill, egyes diplomaták stb.) tevékenységének ismertetésére és e korszakok angol—amerikai kapcsolatait a szerző nem egyszer ezek elhatározásából vezeti le. A két korszak hasonlóságára támaszkodó jellemzés részletei közül kiemelhető pl. annak a vontatottan megtett útnak sikerült érzékeltetése, amit az Egyesült Államok mindkét világháború elején a szigorú semlegességtől a nyílt beavatkozásig megtett. A könyv alapgondolatának megfelelően kidomborítja a szerző a hadviselő szövetségeseket és az Egyesült Államokat elválasztó tényezők fokozatos csökkenését és a nézetek-célkitűzések növekvő egybehangolódását. De részletesen foglalkozik az 1917 előtti korszak angol—amerikai érdekellentéteivel is (a központi hatalmakkal való kereskedelem, majd a blokád kérdése, az Egyesült Államok közvetítési kísérlete, az angol közvélemény keserűsége az amerikai semlegesség miatt stb.). Idézi azt a nézetet is, amely szerint az antant vásárlásai megmentették az Egyesült Államokat a gazdasági krízistől, viszont cáfolja azt a feltevést, hogy az Egyesült Államok gazdasági okok miatt lépett be a háborúba. (A gazdasági okokból történt belépés cáfolata egyébként kevéssé meggyőző, érvelése egyike a könyv leggyengébb részeinek.) A belépés oka nézete szerint a korlátlan buvárhajóharc kimondása volt. Igen tanulságos a béketárgyalások során felmerült súlyos nézeteltérések részletezése, bár itt is arra törekszik, hogy utaljon pl. Wilson tizennégy pontja és a Lloyd George által megfogalmazóit angol háborús célkitűzések hasonlóságára. Ugyancsak hangsúlyozza a Nemzetek Szövetségével kapcsolatos angol—amerikai elképzelések alapvető ellentétét a Clémenceau-féle rendőri-katonai főhatóság francia célkitűzésével szemben. Az angol—amerikai összhang kidomborításával kapcsolatos kísérlet egyébként aligha mondható sikeresnek, márcsak az általa ismertetett tények miatt sem. Az itt-ott jelentkező véleményazonosságokat valósággal elmosták a legdöntőbb kérdésekben fennállott alapvető ellentétek : a tengerek szabadsága, a jóvátételek kérdése és a volt német gyarmatok sorsa mindvégig vita tárgya maradt a béketárgyalásokon, sőt azután is. A wilsoni elképzelés csődjéből, az Egyesült Államoknak az izolacionizmus politikájához való visszakanyarodásából viszont azt a következtetést vonja le, hogy a második világháború még döntőbb leckéjére volt szüksége az Egyesült Államoknak — csak így ismerhette fel „pozíciójának realitásait" a XX. században. Ez a „realitás" nem jelenthetett mást, mint a világhatalmat. Ebből a gondolatmenetből egyenesen következik, hogy az 1921—37 közti időszakot „az óramutató visszaállításának" minősíti. Az izolacionizmus elsősorban Európa felé érvényesült — az Egyesült Államok Clémeiiceau szavai szerint nem a szájával, hanem csak fülével volt jelen a Nemzetek Szövetségében. Az angol—amerikai kapcsolatokban elhidegülés állott be, amit erősen aláhúzott Anglia világhatalmi pozíciójának, azaz tengeri hatalmának megrendülése és a háborús adósságok, illetve a német jóvátételek megoldatlansága. Ez alapvető problémák megoldása végülis az Egyesült Államok teljes győzelmét jelezte : a washingtoni konferencián végleg megdőlt az angol tengeri hatalom monopol-helyzete, egyidejűleg kénytelen volt feladni kétes értékű japán szövetségesét ; a jóvátételek tengeri kígyójának pedig az 1932. évi lausanne-i értekezlet és a harmincas évek mindjobban bonyolódó nemzetközi helyzete vetett véget. (Figyelemreméltóak a közölt számadatok a német jóvátételi fizetések, illetve az amerikai kölcsönök tekintetében. Ezek a számok — & nélkül, hogy Allen leírná magát a szót — azt a tényt igazolják, hogy az Egyesült Államok pénzügyi támogatása gyakorlatilag talpraállította Németországot.) Ugyancsak jelentős megállapításai vannak az 1929—33-as világgazdasági válság keletkezésének okait illetően : a rendkívül magas amerikai vámtételek csaknem a lehetetlennel tették egyenlővé az angol háborús adósságok áruval történő törlesztését, ami az arany fokozott át áramlására, egyszersmind L. világgazdasági válság kitörésére vezetett. Az idevágó számadatok ismerete hasznosnak bizonyul az akkor igen bonyolult helyzet tanulmányozásához. A harmincas évek mozgalmas eseményeinek rajza újból személyek köré csoportosul. A tények széleskörű ismertetésének hiányán kívül egyre inkább érezhetővé válik