Századok – 1957

Szemle - Shannon; Fred A.: Americas Economic Growth (Ism. Solt László) 445 - Smith; Howard R.: Economic History of the United States (Ism. Solt László) 445

450 SZEML H) célul: világos beismerése a kudarcnak, annak, hogy a már meglevő monopóliumokkal nem boldogulhatnak. Ugyanakkor a reformerek a New Freedom alapvető teljesítményét látják benne (491. 1.). 1916 második felében egyébként már véget is ér a wilsoni reformtörvényhozás. Elsöpri a háború és elsöpri a monopóliumok részéről ellene és egyben a kormány ellen megindított, a háborús „szabályozás" („wheatless", '„meatless", „heatless" days) népszerűtlenségét kiaknázó propagandahadjárat, amely már egyben —- „bölcs előrelátással" — az első világháború utáni ultrareakciós politikai vonal megalapozását is szolgálta. A többévtizedes reformtörekvések csúcspontját jelentő wilsoni politika után a nagytőke elérkezettnek látja az időt ahhoz, hogy „visszaállítsa Amerikában azokat a »régi jó időket«, amikor a magántulajdon urai a saját belátásuk szerint, minden beavatkozástól, gátlástól mentesen igazgathatták" (517. 1.). Akciójuk lélektani előkészítése már a háború alatt megindult, amikor — mint a szerző jelzi — az orosz éseményekre való utalással hadat üzentek minden, az amerikai élettől „idegen" eszmének (516. 1.). Az új politika virágkora az egy évig tartó „boom" után a gyors és pusztító gazdasági visszaesés közepette, Warren G. Harding elnökké választásával indul meg. Jelszava : „back., to normalcy". A két háború közötti amerikai történelmi fejlődés ábrázolásában Smith egyik igen jelentős teljesítményé, hogy e „normalcy" tartalmát teljes valóságában megmutatja. A „rendes kerékvágásba való visszatérés" egyik vonása az volt, hogy a nagytőke — a szakszerevezetek szétzúzása és az „open shop" megvalósítása érdekében — koncentrált támadást indított a munkásszervezetek, a munkásvezetők ellen. Ez a hadjárat, amelyre a NAM sok-sok millió dollárt fordított, a szerző véleménye szerint akkor is megindult volna, ha a munkásság az adott szakaszban egyáltalán nem aktív, mert a nagytőke ezt a támadást — ürüggyel, vagy ürügy nélkül — mindenképp előre kitervezte és meg akarta indítani (517. 1!). A szakszervezetek elleni harchoz természetesen —- jegyzi meg a szerző — készségesen csatlakoztak a gyárosok régi szövetségesei, a.bíróságok is (518. 1.). A normalcy egy másüv vonását a „business' és a kormány sajátos, új kapcsolatában jelöli meg a szerző. Egyesek valami újfajta laissez faire-ként igyekeztek ezt a kapcsolatot becsempészni a köztudatba. Messzemenően másról volt azonban itt szó — hangsúlyozza Smith. Ezek, s „pironkodást nem ismerő" laissez faire apostolok megtalálták az érveket ahhoz is, hogy a 20-as években állami támogatást biztosítsanak a magas termelési költséggel dolgozó hajógyártóipar vagy a gyorsan fejlődő repülőgépgyártás számára . . . Helyesebb tehát e kapcsolat tartalmát másképpen mégfogalmazni, „a kormány és a társadalom közötti olyan kapcsolatként, amelynek alapján a kormány hatalmát arra használja, hogy az érdekösszeütközéseket a business érdekében oldja meg" (520— —521. 1.). Magyarul mi ezt állami monopolkapitalizmusnak nevezzük. Az állami gépezet felhasználásával a nagytőke gyors ütemben tető alá hozza a Fordney—McCumber vámtarifát, gyökeresen átszervezi az ország a'dórendszerét. Az átszervezés eszméje rendkívül egyszerű és ötletes volt: a business-t sújtó jövedelmi adóknak fogyasztási adókkal való helyettesítése. Szerzője : Andrew Mellon pénzügyminiszter, az ország egyik leggazdagabb embere, aki a 20-as években egymást követően 3 elnök alatt vagy inkább — ahogy egy egykorú bon mot találóan megjegyezte — aki alatt 3 elnök szolgált. . . (524. 1.)-. Engedelmesen kiszolgálta a kormány a nagytőkét a sztrájkharcokkal kapcsolatosan is, ahol csak lehetett nyomta a munkások szervezeteit. Az eredmény meg is mutatkozott: 1920-ban még 5 034 000, 1930-ban pedig csak 3 632 000 szervezett munkás volt (525. 1.). Természetesen éreztette hatását a „normalcy" a koncentráció, a monopolizálódás területén is. A 20-as években a koncentráció új, eddig nem látott csúcsokat ért el. Anélkül, hogy a különben igen érdekes részletekre kitérnénk, Smith elvi megállapításának idézésére szorítkozunk : „Míg a korábbi időszakokban a monopolizálódás olyan kormány alatt folyt, amely legalább azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy ellensége e folyamatnak, a 20-as években á konszolidációs mozgalmat féltő szemmel figyelte a kormány és igyekezett minden akadályt elhárítani az útjából" (526. 1.). Mellőzte a tröszteüenes pereket, gondosan vigyázott a Legfelső Bíróság és a Federal Trade Commission tagjainak „megfelelő" kiválogatására stb. A koncentráció terén a 20-as években bekövetkezett új fejlődési szakasszal — mint a szerző megállapítja — lényegében kialakult az amerikai gazdaságnak a mai napig is meglevő szerkezete, s egyben végetért a társadalom túlnyomó részének eddig tapasztalt, a trösztök felszámolását célzó törekvése. Ennek okát Smith mindenekelőtt abban látja, hogy az emberek belátták, e téren erőfeszítéseik nem vezethetnek jelentős eredményekre. Ha ehhez hozzáfűzzük, hogy a kapitalista társadalom keretei között ez nem is igen valószínű, e megállapításával lényegében egyet is érthetünk. Gondolatmenetének további része azonban könyvének legfurcsább, legmeglepőbb szellemi bukfence. A trösztök elleni harc feladásának másik okát ui. abban jelöh meg, hogy „a létrejött ipari struktúra kevésbé veszélyesnek tűnt, mint ahogy azt régebben feltéte-