Századok – 1957

Szemle - P.A. Zajoncsovszkij: A jobbágyság megszüntetése Oroszország-ban (Ism. Niederhauser Emil) 433

434 SZEML H) levéltári anyag alapján készült azzal az igénnyel, hogy a szakemberek körén túl szélesebb közönséggel ismertesse meg a kérdést. Munkája első fejezetében a szerző jól sikerűit összefoglalást ad a XIX. század első felének orosz gazdasági életéről és társadalmáról, bemutatja a feudalizmus fokozódó válságát, amely elkerülhetetlenül fj'lvcti a jobbágyság felszabadításának, a feudális társadalmi viszonyok felszámolásának szükségességét. A politikai események, ós különösen a krími kudarc is ebbe az irányba terelik a kormányzat politikáját, ugyanakkor a társadalom különböző rétegei is — különböző módokon persze, paraszt mozgalmak és lázongások, hírlapi cikkek vagy összeesküvések formájában —7 állandóan felszínen tartják a kérdést. így kerül sor 1856 után — számos korábbi kísérlet és kezdeményezés után — a jobbágyreform konkrét előkészítésére. Az előkészítés részletes rajzán túl Zajoncskovszkij az 1850-es évek második felének társadalmi harcaiia is utal. Részletesen ismerteti az 1861-es rendelet létrejöttét, kihirdetésének körülményeit és elemzi rendelkezéseit. Rámutat arra, hogy a rendelet a földesurak érdekeit tartotta szem előtt, a parasztság szemérmetlen megrablását jelentette. A szerző itt bőven idézi Lenin erre vonatkozó számos alapvető megállapítását. Utána ismerteti a végrehajtás menetét, utal arra, hogytaz 1801 után kialakuló paraszti földtulajdonra vonatkozó részletes, levéltáil anyagon alapuló vizsgálatok mindezideig hiányoznak, ezért csak átlagos megállapításokra lehet szorítkozni. A felszabadítás távolabbi gazdasági következményeit eléggé röviden vizsgálja Zajoncskovszkij, politikai következményeire jóformán nem utal. Külön fejezetben foglalkozik a kaukázusi és besszarábiai jobbágyreformokkal, amelyek évek, sőt évtizedek múlva követték csak az oroszországi változásokat. A munkát néhány statisztikai táblázat, igen bőséges és jól tagolt bibliográfia és a tájékozódást erősen megkönnyítő térkép egészíti ki hasznosan. A szovjet kritika (Id. Sz. L. Evencsik bírálatát, Voproszi Isztorii 1955. 5. sz. 143—145. 1.) általában elismerően fogadta a könyv megjelenését, kiemelte, milyen ügyes összefoglalását nyújtja az eseményeknek. A bírálat szemére veti a könyvnek, hogy nem szentel kellő figyelmet az ipar fejlődésének és a parasztság differenciálódásának, a parasztmozgalmakat nem időrendben, hanem az egyes paraszti rétegek szerint tekinti át és ezzel megnehezíti a tájékozódást, nem utal kellőképpen az 1859—1861-es forradalmi helyzet jelentőségére, nenr mutatja meg kellóképpen a kapitalizmus fejlődésére, elsősorban a falun belül, gyakorolt hatást. A bíráló helyteleníti a szerzőnek azt a felfogását, hogy a parasztoknak juttatott telkek kötelező megváltása felszámolta a feudalizmust -— ez csak aláásta. Épp így helytelen szerinte az a felfogás, hogy 1861 után a parasztok csak az 1861-es jobbágyreform értelmében tőlük elvett földekért harcoltak :' valójában az egész földesúri föld felosztása volt a cél. Ez a kérdés már átvezet a jobbágyreform politikai következményeihez, amelyekről, mint előbb említettük, nemigen esik szó, és a munka egyik nagy hiányosságához, amelyet a szovjet kritika sem érintett. A könyv az oroszországi viszonyok alapos ismeretében tárgyalja a kérdés minden mozzanatát, az aprólékosabbakat is, az országon belül igen módszeres, logikus felépítéssel kitér minden kérdésre (az előbb említett szovjet kritika is inkább csak egyes kérdések elhanyagolására, nem teljes mellőzésére utal). De mindezt szinte légüres térben teszi, az Oroszországon túli világ csak a külpolitika és diplomácia magasabb síkján szól bele az események menetébe. A szerző nem vizsgálja meg azt, hogy éppen a jobbágyfelszabadításnak ez a formája, a felülről jövő reform, az összes kelet-európai társadalmaknak egyik igen jellegzetes, szembetűnő sajátossága, a kelet-európai fejlődes egyik közös törvényszerűsége. Ha a munka legalább bizonyos analógiákra utalt volna más kelet-európai országok fejlődésében (akár csak az egészen kézenfekvő 1864-es lengyelországi reformra), máris jobban kidomborodott volna a jobbágyreform jelentősége. A közös törvényszerűségek vizsgálata pedig élesebb megvilágításba helyezhette volna a reform politikai jelentőségét és következményeit. Az egész kelet-európai fejlődés vizsgálata igen határozottan megmutatta volna, hogy a jobbágykérdés felülről, reformok útján való megoldása évtizedekre elodázta a polgári forradalmakat, hogy azután annál nagyobb erővel törjenek ki. így vált volna sokkal plasztikusabbá Lenin 1911-beli megállapítása: ,,18-61 volt 1905 szülőanyja" (Lenin Művei. 17. köt. 108. 1.): Különben is, a Kelet-Európára való szélesebb kitekintés általában jobb és indokoltabb magyarázatot adna arra, miért történik meg Oroszországban a kapitalizmusra való áttérés polgári forradalom kirobbanása nélkül. Még számos más kérdést sorolhatnánk fel, amelyeknek megvilágítását vagy legalább is felvetését a kelet-európai fejlődés közös törvényszerűségeinek kutatása hozhatja meg, és ezáltal szélesebb perspektívát adhat az egyes országok és népek történetében megmutatkozó törvényszerűségeknek. Ebből a nagy feladatokkal biztató munkából a mag ar történészeknek is ki kell venniök részüket. NIEDERHAUSBB EMIL