Századok – 1957
Szemle - P.A. Zajoncsovszkij: A jobbágyság megszüntetése Oroszország-ban (Ism. Niederhauser Emil) 433
SZEMLE 433-orosz nép árnyalatainak tartotta. A Russzkaja Pravda az általuk kiépítendő Oroszország számára nagyszabású hódító programot írt elő : a Távolkeletet, a kirgiz földeket, Mongóliát, a Kaukázus fekete-tengerparti részét — ezek a területek akkor még nem tartoztak Oroszországhoz — Pesztyel felfogása szerint meg kellett volna hódítani. Az ellenálló kaukázusi népeket széjjel akarta telepíteni az országban, illetőleg területüket oroszokkal kívánta betelepíteni. Ezek a soviniszta nézetek itt még demokratikus világszemlélet részét alkották, de idővel, amint tudjuk, az orosz cári reakció egy teljesen retrográd elmélet összetevőjévé változtatta és a gyakorlatba ültette át azokat. A dekabristák marxista történetírójának tehát, politikai programjuk alapvetően pozitív értékelése mellett, példásan el kellett volna ítélnie a születő orosz burzsoá nacionalizmus e megnyilvánulásait. (Nyecskina ezzel kapcsolatban több esetben — mellőzve e szempontot — nemesi osztálykorlátaikra utal és csupán annyit jegyez meg, hogy Pesztyelnek a nemzetiségi kérdésre vonatkozó nézetei „magukon viselték a nagyhatalmiság bélyegét". Viszont megrója azokat a történészeket, akiket véleménye szerint túlzottan érdekel a dekabristák külpolitikai koncepciója.) Az igaz, hogy a dekabristák Lengyelországgal kivételt tettek és kiválási jogát elismerték, de Pesztyel azt az utasítást adja a lengyelekkel tárgyaló megbízottnak, hogy érzékeltesse a tárgyalások során: az oroszok vannak fölényben, ők a lengyelek nélkül is boldogulnak, de a lengyelek nélkülük soha. Ez így nem állja meg a helyét, hiszen az orosz forradalmi mozgalom győzelmének — amint erre Lenin is rámutatott — elengedhetetlen feltétele volt az oroszországi elnyomott nemzetek támogatásának megszerzése. Sajnos Nyecskina nem hangsúlyozza a kölcsönös függés és egymásrautaltság gondolatát, s ezzel úgy tűnik, mintha Pesztyel kétségtelenül polgári felfogásának adna igazat. Ezeket a hiányosságokat azonban abban a biztos meggyőződésben tettük szóvá, hogy a ritka szorgalmú és lenyűgöző tárgyi tudású marxista kutató maga is jól látja a marxizmus nemzetközi megerősödésével kapcsolatos történész-feladatokat. DOLMÁNYOS ISTVÁN n. A. 3AttoH4fcC0BCKHFI: OTMEHA KPEnOCTHOrO nPABA B POCCHH (MocKBa, rocnojiHTM3flaT. 1954. 290, 2 CTp., 1 KapTa) P. A. ZAJONCSKOVSZKIJ : A JOBBÁGYSÁG MEGSZÜNTETÉSE OROSZORSZÁGBAN Az 186l-es' jobbágyreform a XIX. századi orosz történelemnek kétségtelenül egyik legfontosabb fordulópontja, ez jelzi a határt a feudális és a tőkés társadalmi rendszer váltakozásában. Az esemény fontosságát már a kortársak is felismerték (gondoljunk csak arra, hogy Marx és Engels milyen figyelemmel kísérték a reform előkészítését, végrehajtását és az 1861 utáni oroszországi mezőgazdasági fejlődést). A kérdésnek később igen nagy irodalma támadt, a korabeli hivatalos kiadványokat nem is számítva. A cári korszakban, különösen az 50-éves jubileum idején számos könyv, részletmonográfia jelent meg, amelyik liberális szempontból dicsőítette a reformot, mint a cári kormányzat előrelátásának és bölcsességének egyik nagy bizonyítékát. A szovjet történetírás sok részletkérdés tisztázása mellett természetesen alapvetően más szempontból tárgyalta a problémát, rámutatott arra, hogy ez a reform mennyire hátrányos volt a parasztságra nézve, ez indította meg a mezőgazdaság fejlődését a kínos-keserves porosz úton De a szovjet történetírásban J. A. Morohovec 1937-ben kiadott népszerű összefoglalója óta nem jelent meg a kérdés egészét tudományos népszerűsítő színvonalon összefoglaló munka, csak más, nagyobb művek egyes fejezeteiben volt összefoglalóan szó a jobbágyreformról. Ezen a hiányosságon segít Zajoncskovszkij könyve. A szerző éppen a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenet korszakának szakértője, a jobbágyreform mellett a többi, 1860—70-es évekbeli polgári jellegű reform történetét kutatja, erre vonatkozólag jelent meg már több munkája. Itt ismertetett könyve az eddigi irodalom ós bizonyos 28 Századok
