Századok – 1957
Szemle - Eckhart Ferenc: A földesúri büntetőbíráskodás a XVII. században (Ism. Sinkovics István) 428
/ 428 SZEMLE ECKHART FERENC: A FÖLDESÜRI BÜNTETŐBÍRÁSKODÁS A XVII. SZÁZADBAN (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1954 22Í I.) Ez a monográfia a nemrég elhunyt Eckhart Ferenc történetírói munkásságának értékes eredménye Bemutat ja a földesúri jogszolgáltatás szervezetét, a gépezetet működés közben, a peres eljárást, ismerteti az úriszéken tárgyalt bűncselekményeket ós a rájuk kiszabott büntetéseket. De nem áll meg itt, mint a régi jogtörténeti munkák, hanem az egyes esetek és az intézmény mögött a feudális társadalmi rendet látja, amelynek a földesúri bíráskodás jellemző vonása. Az úri bíráskodás érthetetlen a földesúr ós a jobbágyok közti viszony elemzése és figyelembevétele nélkül. Az úriszék a feudális társadalmi rend terméke, védi a fennálló rendszert, a földesúr hatalmát, biztosítja a jobbágyok kizsákmányolását, eszköz a földesúri jövedelmek fokozásához. Eckhart gazdag anyagot ad a jobbágyok helyzetéről, mindennapi életéről, amelybe minduntalan beavatkozik a földesúri hatalom. Az úriszéki jegyzőkönyvek feljegyzései mögött mint villámláskor egy pillanatra megvilágosodik a paraszti élet, a jobbágyfalu, amely ősi szokások megszakítatlan folytonosságát hordozza. A hétköznapok élete jelenik meg egyszerűségével, munkaeszközeivel, küzdelmeivel. Egyes emberek, egyéni sorsok elevenednek meg, a törtónetformáló névtelen nép sokféle vonásai. A kíméletlen ítéletek elárulják, hogy a feudális rend biztonságán csak ilyen eszközökkel lehet őrködni. A feudális hatalmi szervezet mögött mint elapadhatatlan erő jelenik meg a parasztság antifeudális harca, a paraszti ellenállás változatos formáit ismerjük meg a feudális elnyomás elleni védekezésben. A szerző gazdag forrásanyagot dolgoz fel. Elsősorban az úriszéki jegyzőkönyvekre, e különleges értékű forrásokra támaszkodik, amelyek az írásbeliség terjedésével a XVI. század végétől megörökítik az úriszéki eljárás egy-egy mozzanatát, főleg az ítéleteket. Ahol nincsenek úriszéki jegyzökönyvek, ott az összeírások szűkszavú feljegyzései, odavetett megállapításai, földesúri utasítások, jobbágylevelek ós más források egészítik ki a képet. Az itt először felhasznált levéltári források sok olyan ismeretet közvetítenek, amelyeket más tudományszakok (néprajz, nyelvtudomány, középkori régészet stb.) is értékesíthetnek. A munka egyik főereje nagy anyaggazdagságában van. Minden megállapítását, amennyire a források engedik, adatok tömegével igyekszik alátámasztani. Ezen a vonalon a teljességre törekvés néha túlzásra vezet : a perdöntő fontosságú adatok mellett a bizonyosságot tovább már nem fokozó kevésbé fontos adatok is helyet kapnak, esetleg érdemleges mondanivaló nélkül. Pl. arra, hogy az apa vádat emel fia megöléséért, elegendő lett volna az az adat, hogy a Szabolcs megyei Gyürén lakó Hüsti István 1646-ban fia agvonlövésóért pert indított a munkácsi úriszék előtt Dienes Péter ellen. Eckhart azonban — nyilvánvalóan a teljesség kedvéért — még egy adatot hoz, ami nem viszi tovább a kérdés megértését : „Hasonló váddal lépett fel ugyanott egy másik apa is egy más gyilkos ellen" (107. 1.). Sietek hozzáfűzni, hogy ez a példa nem tipikus, de a bizonyítékok felsorakoztatásában mértékletre figyelmeztet. Az adatok nagy többsége olyan, hogy önmagában beszól, magyarázat, kiemelés nélkül. Eckhart azonban nemcsak az adatokat beszélteti, hűvös tárgyilagossággal visszahúzódva, hanem félreérthetetlenül állást foglal az elnyomottak mellett. Egy-egy megjegyzéssel, aláhúzással még- élesebbé teszi a képet . Leleplezi a földesúri bíráskodás osztályrugóit, de az egész feudális rendszert, amely más mértékkel mért, ha ugyanazt jobbágy vagy nemes követte el, amely erkölcsi szabályokat írt elö és megtartásukat szigorúan megkövetelte a jobbágyoktól, de e szabályokat a földesúr a maga számára nem tartotta kötelezőknek. Az adatok változatos sora igazolja Bornemissza Péter megállapítását a XVI. századi magyarországi birtokosokról : „Efféle nyilvánvaló lopók arany láncot viselnek és bársonyba járnak, a titkon való lopók pedig vas láncot, békót hordoznak." Eckhart leplezetlenül bemutatja a jogi formák mögött húzódó anyagi érdekeket, amelyek érvényesítésében a földesúr nem ismert határt. Leleplezi az úriszék „igazságszolgáltatását", aminek lényegót a legtalálóbban az fejezi ki, hogy a földesúr vagy képviselője vádló és bíró lehetett egy szsmélyben. Leleplezi, hogy nem a vádat emelő földesúrnak kellett bizonyítania a vádat, hanem a jobbágynak. Leleplezi, hogy a bizonyításban miért ragaafekodnak a meghatározott számú eskütárssal tett eskühöz, ehhez a megbízhatatlan, visszaéléseknek tág lehetőséget nyújtó kezdetleges formához, amelyet még a XVI—XVII. században is többre tartottak a tanúk szavánál. Az alperesek, akiknek gyakran élete függött az eskütől', egyszerűen képtelenek voltak arra, hogy az előírt számú eskütársat előállítsák.
