Századok – 1957
Tanulmányok - Nemes Dezső: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a magyar forradalmi erők fejlődése 1917–1919-ben 8
38 .NEMES DEZSŐ Ezeknek a jobboldali szociáldemokratáknak és szégyentelenül ingadozó centristáknak erős pozícióik voltak a pártszervekben, a kormányszervekben, a központi szakszervezeti apparátusokban. A kormányszervekben, amelyeket nem tisztítottak vagy csak kevéssé tisztítottak meg a régi monarchists bürokráciától, a jobboldali szociáldemokraták és cenristák csakhamar megszerezték a régi hivatalnokok teljes támogatását. Ugyanez volt a helyzet a tisztikarnál is, de ott mégis működtek politikai komisszárok azon a számos század-, zászlóalj-és ezredparancsnokon kívül, akiket a nép fiai, különösen a proletárok közül neveztek ki. A régi tisztek egy részére kezdetben hatást gyakoroltak az antant elleni háború hazafias célkitűzései is. Mikor azonban megindult az ellenforradalmi felforgató agitáció, amely a kormányban is támogatást kapott a jobboldali szociáldemokratáktól és a centristáktól, természetesen megrendült a Vörös Hadseregbe lépett régi tisztek nagy részének hazafisága is. Lenin üdvözlete utal a „hosszú, nehéz, szívós osztályharcra", amely a proletárdiktatúra megteremtése után „sok tekintetben még elkeseredettebbé válik", s felhívja a magyar munkásokat, hogy legyenek résen. „Most az a hálás és igen nehéz feladat áll előttetek, hogy megállj átok a sarat az antant elleni súlyos háborúban. Legyetek szilárdak. És ha ingadozás üti fel a fejét a szocialisták között, akik tegnap csatlakoztak hozzátok, a proletárdiktatúrához, vagy a kispolgárság körében, nyömjátok el könyörtelenül ezeket az ingadozásokat. Agyonlövetés — ez a gyáva méltó jutalma a háborúban."2 4 A márciusban a kommunistákhoz csatlakozott jobboldali szociáldemokraták és centristák árulásának veszélye nagy volt és egyre nőtt. Az egyesült párton belül, a kormányszervekben és a szakszervezetekben ezek. az áruló elemek megalakították külön frakcióikat, a proletárhatalom ellen áskálódó áruló frakciók szerteágazó hálózatát. Ez az áruló frakció kapcsolatban volt az antant megbizottaival és a burzsoázia, a földbirtokosok, a régi katonatisztek stb. különféle ellenforradalmi csoportjaival. Ez az áskálódás odáig fajult, hogy a titkos szociáldemokrata frakció, a „demokratikus" ellenforradalom zászlaja alatt, a maga frakciós módszereivel szociáldemokrata többséget csikart ki az egyesült párt kongreszszusán és megpróbálta kiszorítani a kommunistákat a vezetőségből. A javasolt új vezetőség közösen előterjesztett listájának megvitatásakor ez a titkosan szervezett frakció, amelyben különösen jelentős szerepet játszottak a régi szakszervezeti bürokrácia képviselői, nyilvánvaló puccsot rendezett, megszervezte a számukra gyűlöletes kommunistáknak a listáról való törlését és jelölésük elejtését. Ez 1919. június 14-én történt. A kommunisták és a baloldali szociáldemokraták ezen felháborodtak. A kommunisták azonnal úgy döntöttek, hogy a néphez, a munkásosztályhoz fordulnak. A jobboldali szociáldemokraták és különösen a centristák azonban ettől megijedtek. Attól féltek, hogy a kommunisták megint önálló párttá különülnek, s sietve elejtették azt a taktikát, amely nyílt szakadásra vezetett volna. Az első választásokat érvénytelennek nyilvánították, a második választáson pedig elfogadták a közösen beterjesztett listát. De ebből az esetből — több más hasonló mellett — világosan kitűnt, hogy — amikor a kommunisták forradalmi pártban egyesültek a szociáldemokratákkal anélkül, hogy a pártot megtisztították volna a reformistáktól, sőt úgy, hogy az egyesült 24 Lenin Művei. 29. kötet. 397. 1.
