Századok – 1957

Tanulmányok - Nemes Dezső: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a magyar forradalmi erők fejlődése 1917–1919-ben 8

A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM ÉS A MAGYAR FORRADAEMI ERŐK 39 pártban, a forradalmi kormányban, a kormányzati-, szakszervezeti és más szer­vekben olyan nagy szerepet és működési szabadságot adtak ezeknek az ele­meknek, ahogy a Magyar Tanácsköztársaság egyesült pártjában történt — már előrevetítődött a forradalom pusztulásának árnyéka. A baloldali szociáldemokraták által támogatott kommunisták és a centris­ták által támogatott jobboldali szociáldemokrata kapituláns árulók közti ellent­mondások és összeütközések mind jobban kiéleződtek. A kommunista szárny ebben a harcban a néptömegek, elsősorban a munkásság támogatását élvezte. Pontos segédcsapatának bizonyult a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség, amely teljesen és egyhangúlag támogatta a kommunistákat és határozottan fellépett az áruló kapitulánsok ellen. Nem volt azonban eszmeileg szilárd, önálló kommunista párt. A proletárdiktatúra megteremtésének napján végbe­ment egyesülés módja és jellege végzetes következményekkel járt, s az egyik fő hibává vált, amelyet a proletariátusnak mind belső, mind külső ellenségei kihasználtak. Amikor a kommunisták kezdték észrevenni, hogy milyen óriási kárt ' okoz a forradalmi párt lenini elveitől való eltérés, hozzáláttak annak elő­készítéséhez, hogy szakítsanak az áruló kapitulánsokkal és helyreállítsák az önálló kommunista pártot. Ez a törekvés azt jelentette, hogy nem volt elég erejük ahhoz, hogy az egyesült pártot megtisztítsák a nyílt és leplezett áru­lóktól és ingadozó elemektől. Ilyen körülmények közt nem volt más megoldás, mint az önálló kommunista párt visszaállítása. Ennek a szükségszerűségnek a felismerése azonban túlságosan lassú folyamat volt, s már nem maradt idő arra, hogy tervüket meg is valósítsák. A párt és a tanácshatalom másik fő hibája, mint ismeretes, az volt, hogy a földkérdésben eltértek a lenini politikától. Ezt a kérdést, amely Magyar­országon a legfontosabbak közé tartozott, nem annak a feladatnak rendelték alá, hogy politikailag megszilárdítsák a munkásság és a dolgozó parasztság szövet­ségét, hanem termelési-technikai megfontolásoknak és a városi kenyérellátás érdekeinek. E nézetek következtében, melyek domináltak mind a kommunis­táknál, mind a szociáldemokratáknál, az elkobzott földesúri földeket nem osztották szét a földnélküli és szegényparasztok között. A földesúri birtoko­kat állami gazdaságokká változtatták. A falusi szegénységben bizonyos csalódást keltett az, hogy nem osztották szét — legalább részben — az elkobzott földesúri földeket. Igaz, a mezőgazda­sági munkásoknak kétszer akkora keresetet biztosítottak, mint régebben a földbirtokosok. Az egész parasztság mentesült a bankterhektől, még az adót is megszüntették. Mindez tiszteletet ébresztett a parasztokban a szovjet hatalom iránt, amely ugyanakkor hősiesen védelmezte a nemzet becsületét és szabadságát, s ha összehasonlították a korábbi hatalmat a tanácshatalom­mal, a parasztok — nemcsak a szegény-, hanem a középparasztok is — előny­ben részesítették a tanácshatalmat. Az ellenforradalom azonban csakhamar észrevette a tanácshatalom parasztpolitikájának sebezhető pontját. Az ellen­forradalmárok mozgósították a kulákságot, propagandát indítottak a föld­reform jelszavával, földosztást ígértek, s ezt összekötötték a tanácshatalom megdöntésének, a proletárdiktatúra megdöntésének, a „demokrácia", „paraszt­demokrácia" stb. megteremtésének jelszavával. A kispolgári demokrácia inga­dozni kezdett, ez az ingadozás behatolt a munkások közé is, s ott erősödni kez­dett. Ebben az utóbbi jelenségben fő szerepet vittek az áruló kapitulánsok, a jobb­oldaliszocialisták, beleértve a centristákat is, akik az antant ügynökségévé váltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom