Századok – 1957

Szemle - L’idée d’église au XVIéme et XVIIéme siécles (Ism. Révész Imre) 382

SZEMLE lépni. Mindezeknek a tényezőknek egymáshoz való viszonya tükröződik az „egyházfogalom" különféle alakulásaiban is, mert hiszen az akkori katolikus egyházban lényegileg egy politikai világbirodalmi gondolat és törekvés testesül meg : a kurializmusban a pápai világállamnak teljesen abszolutista, fenntartás nélkül központosító megalapozására történik kísérlet, ezzel szegülnek szembe ismételten a püspökök feudalizmusának partikuláris törekvései, ez utóbbiakkal lép szövetségre (különösen Franciaországban, Szép Fülöp óta) az abszolutista központosításra törekvő nemzeti királyság, amely a maga teljhatalmának érdekében nem akarja tűrni a pápait. A spiritualista egyházfogalom viszont a polgári, paraszti, plebejusi rétegeknek gazdasági-társadalmi-politikai törekvéseit tükrözi s kialakulása után hatalmas mozgósító anyagi erővé lesz maga is, és mint a legerősebb forradalmi ideológia hat reájuk vissza. Jedin mindezzel egyáltalában nem foglalkozik s így természetesen arra sem talál alkalmat, hogy rámutasson : a pápai világhatalom és a nemzetivé fejlődő államhatalmak abszolutista törekvéseinek birkózása során miként igyekszik mind a két fél esetről-esetre a maga szövetségébe vonni a spiritualista, pápaellenes „egyházfogalmat" a másik ellen: katolikus uralkodók gátlástalanul szövetkeznek protestáns fejedelmekkel a pápai világhatalom, vagy az ez által támogatott abszolutista-katolikus"konkuiTenseik elleni harcukban ; a pápaság, abból az érdekből, hogy a koldulórendek a protestánsok elleni „missziót" sikeresebben folytathassák, megtűri azok kebelében, ha nem nagyon hangosak, a spiritualista elemeket, a jezsuiták között pedig elnézi a „regieidium" tanának védelmezőit, tekintet nélkül arra, hogy azt ugyanakkor kálvinista teológusok és jogászok is kidolgozzák. Közben mindenfelé lobognak az anabaptistáknak s a plebejus-irányú reformáció más előharcosainak máglyái — de ez nem gátja annak, hogy egyes, hasznos ipari s egyéb gazdasági tevékenységet folytató anabaptista csoportok ne élhessenek és dolgozhassanak háborítatlanul nemcsak protestáns, hanem még katolikus környezetben is, nemcsak nagypolgári magisz.rátustól védve, hanem olykor fejedelmi, nagyhűbérúri hatalomtól is oltalmazva. Egyszóval: a XVI. századnak — s az azt megelőzőnek és követőnek is — ezeket az ellentmondásos jelenségeit, ame'yek a vallási és egyházi kérdéssel többé-kevésbé összefüggenek, lehetetlenség pusztán az „egyházfogalom" változásaiból magyarázni ós megérteni, aminthogy általában lehetetlenség olyképpen foglalkozni — a tudományosság igényének megfelelően — vallás- és egyháztörténeti vonatkozású kérdésekkel, hogy vallást és egyházat kiemeljünk a törvényszerű történetfolyamat egységességéből s valami felsőbbrendű, a társadalmi-történeti valóság talaja fölött lebegő, kizárólag eszmei s a maguk eszmeiségében mintegy önállósult, hiposztazálódott, jelenségekként kezeljük őket, holott nem egyebek, mint a nekik megfelelő társadalmi-gazdasági alapon kialakult felépítmények és ideológiák. Ezek a felépítmények és ideológiák az alap változásával maguk is változnak, de egy darabig változott, módosult formájukban is szívósan élnek tovább (mint ahogy magukban a szocialista vagy a szocializmust építő társadalmakban is erős küzdelmet kell még folytatni pl. a burzsoá erkölcs, művészet, jogi és politikai eszmék csökevényei ellen). — Jcdinnek ez a referátuma ebből a szempontból nagyon sok negatív tanulságot tartalma de egyben pozitív ösztönzést is arra, hogy a marxista történettudomány igyekezzék a maga egységes szemléletébe és feldolgozásra váró anyagába az egyháztörténetet is bekapcsolni s komoly tervszerűséggel megszüntetni annak légies elszigeteltségét, a valóság talaja fölötti lebegését, amely nem más, mint az imperialista kapitalizmus egyik éltető párájának : az idealizmusnak ártalmas hatása. Nem lehetünk lényegileg jobb véleménnyel a másodili referátumról sem, amely szemlátomást protestáns szerző műve: Emilé-G. Leonard: Az egyház fogalma és valósága a protestáns reformációban Ennek ugyan van egy helyes bevezető megjegyzése arról, hogy a mai bőséges protestáns „ecclesiologiai" irodalom mennyire elhanyagolja a történelmi szemléletet, szemben a bibliaival, dogmatikaival, gyakorlatival stb. Ez azzal a kockázattal jár, mondja, hogy „az emberi tevékenységnek egy egész nagy területe" felismerhetetlenül belevész „az elvont fogalmak, a dogmák egébe". Pedig hát nem volna szabad az egyházat a földről az égbe ragadni a „végső idők" eljövetele előtt ! Azonban mintha maga is megdöbbenne attól, hogy ezzel a megállapításával egyházi szempontból túl messze ment, rögtön siet megtenni a következő, a mai egyházi történetszemléletre (protestáns és katolikus vonalon egyképpen) fölöttébb jellemző „módszertani" megjegyzést : „A XVI. és XVII. századok szociális természetű történelmi ismeretanyaga (les données de caractáre social) túlságosan bizonytalan ahhoz, hogy meg lehessen belőlük alkotni e korszak nagy vallási mozgalmainak olyan szociológiáját, amely messzebb