Századok – 1957
Szemle - L’idée d’église au XVIéme et XVIIéme siécles (Ism. Révész Imre) 382
382 SZEML H) egységét, amelyet korábban csak a bán személye reprezentált, a városok szorosabb együttműködése során valamiféle átfogó szervezet testesítse meg. Lehetséges, hogy éppen a knini bírói szék vált volna kristályosodási ponttá, ha ti. a városok fellebbezési fórumává fejlődik, de azzal is számolhatunk, hogy egy politikai jellegű, országgyűlés-féle tanácskozó testület juttatta volna az egységet kifejezésre. Ezt a fejlődést szakította meg a XV. század elején Velence, amely — tagadhatatlanul ügyesen, de annál kíméletlcnebbül — gyarmatává tette a dalmát városokat s ezeket egymástól elszigetelve vetette hatalma alá. Dalmácia történetében a rendi fejlődés előtti széttagoltság, majd a velencei uralom divide et irnpera-pohtikájának érvényesülése közti rövid időszak az a jellegzetes periódus, amidőn a dalmát nép fejlődése szabadon nyilvánult meg. A külföld figyelmét erre a pontra — úgy hisszük — nemcsak szabad, hanem kötelességünk is felhívni s kötelességünk teljesítésétől még az az aggodalom sem menthet fel, hogy esetleg félreértésbe ütközünk. De ettől talán ma már nem is kell tartanunk. Mert bármilyen fontos a magyar állam szerepe Dalmáciában annak következtében, hogy nem gátolta a helyi erők szabad kibontakozását, a lényeg mégis csak maguknak a helyi tényezőknek az érvényesülése-. Ezen a ponton ismét vitába kell bocsátkoznunk Novakkal. Szerinte a kézműves elem a dalmát városokban sohasem jutott oly jelentőségre, mint máshol Európában s az adminisztrációban is csak rövid ideig vett részt. Adataink szerint a belső harcok a dalmát városokban a XIV. és XV. század fordulóján rendkívül élesek voltak s nagy változásokkal jártak. A popularisok több helyről elűzték a patríciusokat, amire természetesen csak azért volt módjuk, mert az ipar fejlődésével számuk és súlyuk megnövekedett» KüzdeL meik és sikereik egyaránt a termelőerők fejlődésének következményei és bizonyítékai. Ha a végső, tartós győzelem elmaradt, az megint csak Velence uralmával magyarázható. Egy kereskedőváros, amely a dalmáciai ipar természetes piacával, elsősorban Boszniával közvetlenül akar kapcsolatot tartani, versenytársakat nem tűrhetett meg. Ha tehát a XV. században a belső harcok a dalmát városokban elveszítik élességüket és megszilárdul a patrícius uralom, az ily módon megteremtett béke a hanyatlás, a termelőerők visszafejlődésének a jele. Az előttünk álló feladatok, akár levéltári forrásaink feltárására, akár kutatásaink, eredményeink megismertetésére gondoljunk, bizonyára nem csekélyek. Ha azonban számolunk azzal, hogy a verseny nemcsak a sportban és a technikai tudományok fejlesztésénél kíván felkészülést és erőfeszítést, hanem a társadalmi tudományok területén is, legyűrhetjük a nehézségeket. MÁLYUSZ ELEMÉR L'IDÉE D'ÉGLISE AU XVPTM> ET XVIPTM SIÉCLES (Rel. VI., 59—135. 1.) AZ EGYHÁZESZME A XVI. ÉS XVII. SZÁZADBAN Hubert Jedin : Az egyházfogalom fejlődése a XVI. században A XIV. századi fejleményekig megy vissza. Rövidségre törekedve, nagyon is vázlatosan referál, meglehetősen közismert dolgokat ad elő, néha egészen szűkszavúan, máskor viszont olyan tudnivalókat sorolva fel, amelyek inkább enciklopédikus művekbe, mintsem ilyen természetű előadásokba valók. (Ezt különben többé-kevésbé valamennyi többi, ebbe a tárgykörbe vágó referátumról, sőt az ezekhez tartozó hozzászólások nagyobb részéről is el lehet mondani!) Ismerteti a katolikus egyházon belül a „kurialista" egyházfogalom kialakulását, amely szerint az egyházat a teljhatalmú pápa : „papa qui potest diói ecclesia" személyesíti meg.-A kurializmus egy mellékága — melyet Jedin ,,ariszt.okratizmus"-nak nevez —•, ezt annyiban enyhíti, hogy a pápa a bíboros-kollégiummal együtt alkotja az Ecclesia Romanát, s végszükség esetén a bíborosoknak is joguk van összehívni az egyetemes zsinatot. — Evvel szemben jelentkezett az ellenhatás, szintén a katolikus egyházon belül, a „konciliarista" egyházfogalomban : az égyetemes zsinat képviseli a katolikus egyházat; hitbeli dolgokban, az cgyházegység és egyházreform kérdéseiben a pápa is engedelmességgel tartozik neki. Ez a fogalom uralkodott a nagy reformzsinatokon (Pisa 1409, Konstanz 1414—18, Bázel 1431—1449) — de végül
