Századok – 1957

Szemle - Mollat M.–P. Johansen–M. Postan–A. Sapori–Ch. Verlinden: L’économie européenne aux deux derniers siécles du moyen-âge (Ism. Mályusz Elemér) 376

376 SZEML H) M. MOLLAT—P. JOHANSEN—M. POSTÁN—A. SAPORI—CH. VERLINDEN L'ÉCONOMIE EUROPÉENNE AUX DEUX DERNIERS SIÉCLES DU MOYEN-ÄGE (Rel. VI., 801—957. 1.) AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉLET A KÖZÉPKOR KÉT UTOLSÓ SZÁZADÁBAN Az elmúlt öt év gazdaságtörténeti kutatása a XIV—XV. századra vonatkozólag oly szétágazó s nagyterjedelmű irodalmat hívott életre, hogy "áttekintésére egyetlen referens nem is vállalkozott. Öten — a francia, német, angol, olasz és belga történettudomány képviselői — szövetkeztek tehát a tájékoztató elkészítésére, az anyagot pedig, hogy ne könyvek ós folyóiratcikkek címeinek végeláthatatlanul fárasztó felsorolásába fulladjanak, négy téma köré csoportosították. Megvizsgálták, hogy milyenek a középkor utolsó két évszázadával foglalkozó munkák tükrében a statisztikai módszer lehetőségei és határai, áttekintették az akkori árutermelés néhány szektorát, számbavették a gazdasági élet szervezetét, végül pedig kísérletet tettek a fejlődés irányainak megállapítására. Szerencsés vállalkozás volt a semmit vagy annál igen gyakran csak alig valamivel többet mondó bibliographie raisonnée közlése helyett ily emelkedettebb szempontok szerinti csoportosításban adni tájékoztatást arról, hogy akár a norvég vagy spanyol helyi monográfiákban melyek az általánosabb érvényű megállapítások, vonatkozzanak ezek például a kutatás módszerére, vagy az általános fejlődés jellegére. Bizonyára más metodikai elveket is lehetne a számunkra elérhetetlen távolban lebegő szakirodalomból kielemezni, ugyanígy az egységes történeti folyamat más részleteit élesebb megvilágításba helyezni. Ezzel azonban csak az érdeklődésünk és felfogásunk közti különbséget juttatnók kifejezésre, bizonyítékot azonban aligha szolgáltatnánk arra vonatkozólag, hogy az öt referens nem törekedett magasabb nézőpontról szemlélni mind tudományának kutatási lehetőségeit, mind pedig magát a történeti folyamatot. A tanulságokat, amelyeket megállapításaikból a magunk számára levonhatunk, ösztönzőeknek érezzük. Akkor is, ha a referensek egyenesen utalnak arra, hogy egy-egy területen kutatási eredményeink ismerete nélkül bizonytalanoknak vélik következtetéseiket, de akkor is, ha mi — forrásanyagunk feltáratlansága következtében — szóba sem kerülhettünk. így mindjárt a statisztikai módszer alkalmazása körüli intelmeket, úgy véljük, nem a Hunyadi- vagy Jagelló-kor, hanem inkább a XVH—XVHI. századi magyar gazdaságtörténet kutatóinak kell megszívlelniük. Olyasféle forrásanyagnak ugyanis, amilyen a XIV—XV. századi Firenze céheiről és árutermeléséről vagy a nyugati tengeri kikötők vámbevételeiről napjainkra fennmaradtak, nálunk a középkorban nyoma sincs. A módszertani tanácsot tehát, hogy ügyelni kell az azonos nevű űr- és súlymértékeknek vidékenkénti eltérésére, elsősorban a Mohács utáni évszázadok kutatói tudják — nagyobb tömegű forrásadat összehasonlítása közben — értékesíteni. Ellenben a régibb kor művelői mint ismert elvet fogják üdvözölni az utalást, hogy különbséget kell tenni az érc- és a számítási pénz közt. Sőt ők a C. M. Cipolla könyvét (Studi di Storia della Monet'a. I. I movimenti dei cambi in Itaha dal secolo XHI al XV. Pavie, 1948) méltató sorok mellé gondolatban mindjárt odahelyezik a kéziratos munkát, amelyben tavaly elhunyt veterán gazdaságtörténészünk, Kováts Ferenc szintén a különböző pénznemeknek egymásközti viszonyát rögzítette meg, évről évre haladva, Pozsonynak XV—-XVI. századi kamarafeljegyzései alapján. (Abban a reményben hívjuk fel a figyelmet kéziratára, hogy ily módon közelebb fog jutni a megvalósuláshoz a munka megjelentetésének terve.) Viszonylag kevés új —• elvi — tanulságot meríthetünk a mezőgazdaság történetével foglalkozó irodalomból. Egyrészt mert az elmúlt tíz esztendőben gazdaságtörténeti kutatásunk érdeklődésével a parasztság felé fordulva, elsősorban itt talált alkalmat, hogy a forrásadatok feldolgozása során a bizonyos határig mindenütt azonos jelenségekre magyarázatot keressen, másrészt mert a nyugat-európai történetírás is abba az irányba fordult, amelyen mi tudatosan haladunk. Referenseink ezt az irányt, mindjárt elöljáróban, mint a kutatás lényegét így jellemzik : arra törekedve, hogy a lakosság nagyobb részének s neesak a szerencsés társadalmi kategóriáknak az életkörülményeit ismerjék meg, a történészek kutatásukat a luxusáruk tanulmányozásáról kiterjesztették a mindennapi fogyasztás termékeire (818.1.). A fordulat eredményéül állapíthatjuk meg ilyesféle kérdésekben felfogásunk azonosságát: az elnéptelenedés következményéül a szántóföld legelővé változik, az állattartás a csökkenő szemtermelés kárára erősödik, a művelt föld ós az erdő arányának változása a fejlődés kifejezője, a meggazdagodó patrícius-polgárság részt vesz a vidék kizsákmányolásában, a nagy pestis tartósan kihat a népesség számának alakulására stb. Mindezek ma már közhelyeknek számítanak. Annál több még értéke-