Századok – 1957
Tanulmányok - Zsigmond László: A versaillesi békeszerződés életbelépése 270
.A VERSAILLES! BÉKESZERZŐDÉS ÉLETBELÉPÉSE 293 bírta a németeket.14 9 Clémenceau igen hálás volt Fochnak a magabiztos fellépéséért, amely segítette abban, hogy leküzdje a Legfelső Tanács egyes tagjainál mutatkozó tétovázást és ingadozást. Foch helyzetét erősítette az a körülmény, hogy hivatkozhatott az angol katonai erők vezetőjének, Wilson marasallnak az egyetértésére, aki maga is újabb katonai fellépés mellett kardoskodott, lenézően elítélve a „civil" államférfiak engedékeny politikáját. Wilson marsall december 5-én érkezett Párizsba, hogy megbeszéléseket folytasson Foch-sal. Jellemző és nem véletlen, hogy Foch és Wilson marsallok egymás között másképpen vélekedtek, mint a nyilvánosság előtt. Wilson szerint150 mindketten egyetértettek abban, hogy nem áll rendelkezésükre elég katonai erő ahhoz, hogy Németországot — végső esetben — fegyverek segítségével kényszerítsék engedelmességre.15 1 Foch .hangsúlyozta, hogy nemcsak a jelenlegi helyzetet, de a jövőt is nagyon súlyosnak tartja, mert Németország — az Egyesült Államok politikája folytán — új erőre fog kapni. Háromnapi franciaországi tartózkodás után Wilson marsall visszatért Londonba és informálta Lloyd Georgeot, miszerint Foch véleménye szerint nincs meg a lehetősége annak, hogy Németország ellen nagyobbszabású katonai akciót kezdjenek. Az angol kormány különben is ellene volt a Németország elleni katonai akciónak, amint a londoni tárgyalások alkalmával ezt Lloyd George Clémenceaunak a tudtára is adta. Ha mindezt kiegészítjük azzal az utasítással, amelyet december 6-án küldött Lansing Pollihoz, úgy teljessé válik a kép. Az amerikai külügyminiszter tudatta a párizsi békedelegáció vezetőjével, hogy amennyiben — tekintettel Németország újabb visszautasítására — megtorló lépésekre kerülne sor, az Egyesült Államok azokban nem vehet részt, akár katonai, akár gazdasági jellegűek legyenek azok.152 Foch magatartása kettősségének a kulcsa — többek között — abban keresendő, hogy a francia militaristáknak (és a velük egy húron pendülő szélső jobboldali irányzatoknak) érdekükben állott, hogy a népszerűtlen feladatokat a mérsékeltebb polgári pártok képviselői végezzék el. A radikálispárti Clémenceau a háború folyamán elsőrendű szolgálatokat tett a francia imperializmusnak, de a győzelem után — bel- és külpolitikai szempontból — funkciója kezdett feleslegessé válni. Clémenceau politikai irányvonala a francia imperializmus agresszív szárnyát nem elégítette ki és népszerűtlenségét csak fokozta az amerikai garancia semmivé válása és az angol biztosíték halványodása. A Clémenceau ellen irányuló, mind hevesebbé váló támadások nem személyének szóltak, hanem annak a külpolitikai orientációnak, amelyet képviselt.15 3 Clémenceau Franciaország biztonságát, a ,,sécurité"-t az Egyesült 149 Mordacq, id. mű, IV. köt. 208. 1. 150 C. F. Galwell: Die Tagebücher des Feldmarschalls Sir Henry Wilson. 375. 1. 151 Ua. 374. 1. 152 F. R.— P. P. C. 1919. XI. köt. 692. 1. Dec. 8-án Polk tudatja az utasítás tudomásulvételét. Uo. 700. 1. 153 Ua. VI. köt. 144. 1. Közvetlenül a békeszerződés aláírását megelőző hetekben, Wilsonnal és Lloyd Georgezsal folytatott heves viták egyike alkalmával Clémenceau érzékeltetni kívánta partnereivel, hogy milyen nehéz helyzetben van otthon és felhívta szövetségeseinek figyelmét arra, hogy külpolitikájának kudarca súlyosan kihat majd Anglia és az Egyesült Államok helyzetére is. A Négyek Tanácsának 1919. jún. 2-i üléséről szóló jegyzőkönyv erről a következőkben számol be : „Politikája (Clémenceau-é ; megjegyzés tőlem — Zs. L.), amint a nemzetgyűlésben is kijelentette, fenn akarja tartani Nagy-Britanniával és az Amerikai Egyesült Államokkal való tökéletes egyetértést (entente). Látja ennek a politikának a nehézségeit. . . Mindamellett