Századok – 1956

KRÓNIKA - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Makkai László—Szabolcs Ottó) 841

KRÓNIKA 843 centralizáció egyik lehető bázisát is kínálja. A szerző válaszában elismerte, hogy a nép kétségtelenül ösztönzést adott a földesuraknak, hogy csatlakozzanak az erdélyi fejedelmek harcához, de a nemzeti összefogás kérdése ebben nem merült ki. A nép részvétele mellett döntő fontosságú az erdélyi fejedelem és a magyarországi rendek összefogása, ez pedig Fehérhegy után minden népi kezdeményezés ellenére egyre kevésbé jöhetett létre. Figyelemre méltó szempont az erdélyi államnak a szabadparaszti törekvéseknek kedvező társadalompolitikáját a nemzeti összefogás tényezői közé bevonni, de ez inkább csak a függetlenségi harc népi és nemesi formáinak érintkező pontjára, mint azonosulására világít rá, azonosulásról legfeljebb a hajdúk esetében lehet szó. • A nemzeti összefogásnak ilyenformán nyitvamaradt kérdése került Makkai László disszertációja (A kuruc nemzeti összefogás előzményei. Népi felkelések Felső-Magyarországon 1630 — 32-ben) vitájának középpontjába. A disszertáció alaptézise szerint az 1630 — 32. évi hajdú- ós parasztfelkelések során következett be az a fordulat, mely az addig döntő mértékben a hajdúkra korlátozódó Habsburg-ellenes nemzeti összefogás kezdeményezésének a parasztság széles rétegei kezébe történt átmenetelében nyilvánult meg. Ez lett később a kuruc nemzeti összefogás legfőbb jellemvonása. A szerző ezt a fordulatot a „második jobbágyság" rendszerének kialakulásából következő társadalmi és politikai fejleményekből, közelebbről a szabadparaszti törekvéseknek a paraszti osztályharcban történt megerősödéséből vezeti le. Rámutat arra, hogy az adott korszak az eredeti tőkefelhalmozás kezdeti szakasza, mert a „második jobbágyság" rend-I szerén belül a sokszoros ellentmondásosság dacára a tőkés termelési módra való áttérésnek visszafordíthatatlan tendenciái működnek, melyek előbb-utóbb kikényszerítik a parasztság földtől való megfosztását és a mezőgazdasági bérmunkára való áttérést. A „második jobbágyság" rendszerének megszilárdulásával párhuzamosan élesedik a , paraszti osztályharc, mely a fejlődő árugazdálkodás viszonyai között a szabad paraszti j árutermelés kivívásáért folyik. De élesedik az uralkodó osztályon belül a centralizáció és a feudális anarchia erőinek küzdelme is. A robotoltató majorgazdálkodás megerősíti a nemességet, ugyanakkor a vüágpiac kiterjedésével gyakoribbá és általános európai méretűvé váló nemzetközi konfliktusok Kelet-Európában is napirendre tűzik a centralizációt. Azokban az országokban (Magyarország, Csehország és Lengyelország), ahol a „második jobbágyság" keletkezése idején a feudális földtulajdon uralkodó formája az oligarchikus nagybirtok, a robotoltató mezőgazdasági nagyüzemekre és ezeknek a jövedelméből fenntartott magánhadseregeire támaszkodó arisztokrácia meghiúsítja a ' nemzeti centralizációt, ezzel viszont kiszolgáltatja magát és népét egy fejlettebb, centralizált szomszéd hatalom gyarmatosító hódításának. Más kelet-európai országokban (Oroszország, Poroszország és bizonyos fokig Erdély), ahol a nemesi középbirtok van túlsúlyban, a nemzeti centralizáció létrejöhet, mert a köznemesség önmagában nem elég erős arra, hogy egyrészt a paraszti osztályharcnak, másrészt a központosító törekvéseknek ellenálljon. Ez a kettős fejlődési tendencia találkozik Magyarországon. A Habsburg-országrész oligarchiája nem képes nemzeti centralizált monarchia létrehozására, nem is akarja ezt, hanem megalkuszik a centralizált osztrák tartományokra támaszkodó Habsburgokkal annak fejében, hogy fenntarthatja a „második jobbágyság" súlyosan elnyomó rendszerét. Erdélyben nem volt erős nagybirtokos arisztokrácia, a köznemességgel szemben pedig a fejedelmi hatalom széles paraszti rétegekre (hajdúk, székelyek, kisnemesek) támaszkodott, s így a centralizáció bizonyos fokig sikerülhetett. A Habsburgok és a török között azonban az erdélyi centralizált monarchia csak úgy maradhatott fenn, ha Magyarország többi részének bekebelezésével centralizált magyar nemzeti monarchiává növi ki magát. Mivel a Habsburgok és az oldalukon álló magyar aulikus arisztokrácia uralma összeforrott a „második jobbágyság" rendszeréve), a szabadparaszti törekvéseket képviselő társadalmi erők szükségszerűen az erdélyi fejedelmek függetlenségi harcához csatlakoztak és a nemzeti centralizáció esélyeit növelték. A magyarországi köznemesség, mely részben az arisztokrácia befolyása alatt állt, részben azonban önállóságra törekedett, csak úgy válhatott a függetlenségi harc és ezzel a nemzeti centralizáció támaszává, ha a parasztság aktív kezdeményezése kimozdítja őt az ellentmondásos helyzetéből következő holtpontról. Erre történt kísérlet az 1631 — 32. évi felső-magyarországi parasztfelkelésben, mely ezáltal a kuruc nemzeti összefogás előjátékává vált. Az opponensek a koncepció lényegével egyetértettek. Révész Imre több ponton, elsősorban a függetlenségi harcoknak a vallási küzdelmekkel való összefüggése tekin-22 gzázadok