Századok – 1956
SZEMLE - Az 1929—1933. évi világgazdasági válság hatása Magyarországon (Ism. Berend Iván—Ránki György) 775
776 SZEMLE munkásosztály létszámában csak minimális növekedést okozott, ugyanakkor a reálbér ha emelkedett is, jóval alatta maradt a háború alatti szintnek. Ezen túl a magyar munkásosztály nem részesült olyan szociális — kulturális vívmányokból (8 órás munkaidő stb.), melyek más tőkés országokban elég elterjedtek voltak. Ugyanakkor azonban ez a fejezet — véleményünk szerint — bár az iparfejlődés irányát, az iparszerkezetben bekövetkező változásokat helyesen mutatja meg és alapvetően helyesen állapítja meg az iparfejlődés jelentős lelassulását, vitatható eredményre jut az ipari termelés volumene fejlődósének megállapításánál. Reálisabbnak mutatkozik a változatlan nagykereskedelmi árak alapján történő számítás, amely szerint 1929-ig — a munkában szereplő 5%-kal szemben — 12%-kal nőtt a termelés volumene 1913-hoz képest. E mellett ez a fejezet az ipar fejlődésének számos kérdését fel sem veti, így az ipari ciklus, a hadigazdálkodásról a békegazdálkodásra való áttérés, az ipari technika — az egy munkásra jutó gépi lóerő erősen növekedett ebben az időszakban — stb. kérdését. A fináctőkére vonatkozó adatai érdekesek, de a külföldi tőkére vonatkozóan egyoldalúak. Az a tény, hogy a külföldi tőke hány vállalatban érdekelt — még nem sokat mond — hiszen a kérdés lényege az, vajon milyen jelentőségű azoknak a vállalatoknak a súlya, ahol a külföldi tőke szerepe a döntő. A termelés koncentrációjára vonatkozólag is nagyobb eredményre lehetett volna jutni az 1930. évi népszámlálási statisztika felhasználásával. A monopóliumokra vonatkozó rész anyagban igen szegényes. Mindezek alapján ez a fejezet csupán a válság előzményének vázlatos, inkább bevezető-szerű bemutatását szolgálja. Bizonyos mértékig hasonló problémák mutatkoznak a húszas évek mezőgazdasági fejlődésének tárgyalásában is. Ennek a fejlődésnek azok a részei, melyek az ellenforradalmi földreformot, a parasztság helyzetét vizsgálják, gazdag tényadaton alapulnak, értékes megállapításokat tesznek. Megállapítják, hogy bár hivatalosan 1 millió holdat érintett a földreform, valóságban a nagybirtok területvesztesóge még ennek felét sem érte ól. Emellett gazdag levéltári anyaggal bizonyítják, hogy a kis parcella — a földhözjutottak átlag 1 — 1 1/2 holdat kaptak — és az érte követelt magas megváltási ár előre biztosította a nagybirtok urait, hogy á kiosztott föld nem sokáig marad a parasztok tulajdonában. A továbbiakban a munka igen részletes anyaggal ábrázolja a parasztság egyes rétegeinek helyzetét, e téren különösen figyelemreméltó a középparasztság jövedelmére és kiadásaira vonatkozó számítás. A mezőgazdaság helyzetét azonban korántsem ábrázolják ilyen szélesen. Vizsgálatuk túlságosan egyoldalú, amennyiben kizárólag a termelési kultúrák egymás közti arányára, a termelés mennyiségi emelkedésére szorítkozik. Az értékesítés kérdései, a piacok kérdése szinte egyáltalán nem kap helyet a vizsgálódásban, ebből következik, hogy bár utalnak a krónikus agrárválságra, valamint •в porosz (t zsákutcájárá, ezeket a kérdéseket mégsem teszik vizsgálat tárgyává. A húszas évek fejlődését tárgyaló rósz utolsó fejezete a magyar külkereskedelemről ad áttekintést. A fejezetnek sikerült sokoldalúan megmutatnia a külkereskedelem képén a Horthy-rendszer gazdaságpolitikáját. Külkereskedelmünk struktúrájának egyoldalúságát elemezve, bemutatja azokat a javuló tendenciákat is, melyek e téren jelentkeztek. Jelentőségének megfelelően külön foglalkozik az 1924-től kezdődő szakasszal, s evvel kapcsolatban az 1924-es első'önálló vámtarifával. A magunk részéről a külkereskedelemről szóló — egyébként igen jó — fejezetben a vámtarifa értékelésével nem mindenben tudunk egyetérteni. A munka egyfelől helyesen mutatja meg, hogy a vámtarifa kérdését nem szabad csak a külföldi tőke árukiviteli érdekei szempontjából vizsgálni, hanem a tőkekiviteli érdekeket is figyelembe kell venni. Utal a magyarországi finánctőke érdekeire is, e téren azonban bizonyos mértókig itt is kísért az a korábbi egyoldalú nézet, miszerint a magyar finánctőke nem kerülhet ellentétbe a külföldi tőke érdekeivel. Nézetünk szerint pedig itt erről van szó. A magyar finánctőke itt — bizonyos, a vámtarifában tett engedmények árán — saját érdekeit tudta biztosítani, s ebben a kérdésben korántsem találkozott a külföldi tőke támogatásával. A munka egyik döntő fejezete az ipari válság tárgyalása, amely a monopóliumok válság alatti szerepének vizsgálatával együtt terjedelemben a munka egyötödét teszi ki. Az elemzés e fontos területét számos igen komoly pozitívum, eredmény jellemzi. Mindenekelőtt ki kell emelni a statisztikák alapos, körültekintő kidolgozását és csoportosítását, amelyek segítségével sokoldalúan vizsgálják az ipar helyzetének alakulását. A konkrét elemzés egyik fontos érdeme, hogy a munka szerzői nem elégednek meg az általános helyzetkép megrajzolásával, hanem — még az általános elemzésen belül is — rámutatnak a válság hatásainak egyenlőtlenségeire az iparon belül, kimutatják, hogy három csoportba osztható a gyáripar : az A csoportba az erősen csökkent termelésű iparágak tartoznak (vas- és fémipar, gépgyártás, kő-, agyag-, üvegipar, faipar), а В cso-