Századok – 1956

SZEMLE - Az 1929—1933. évi világgazdasági válság hatása Magyarországon (Ism. Berend Iván—Ránki György) 775

SZEMLE 777 port azokat az ágakat tartalmazza, ahol a termelés csökkenése kisebb (élelmezési, ruházati és sokszorosító ipar), végül а С csoportban azokat az iparágakat találjuk, ahol — kisebb visszaesés után — a termelés a válság alatt is nőtt (textilipar, bőr-, kaucsuk-, papiros-, vegyészetiipar és villamosenergia termelés). Az egyes iparágak válság alatti helyzete a továbbiakban külön is tárgyalásra kerül, ami igen értékes és lehetővé teszi, hogy az ipari válságról alapos, részletes, de mégis átfogó képet alkosson az olvasó. A vizsgálat során a szerzők tudatosan közeledtek az általános tövónyszerűségek sajátos megjelenésének kikutatásához. Ez — ha a továbbiakban kifejtendő korlátok között is — úgy gondoljuk sikerült. Ki kell emelni például a villamosenergia termelés helyzetének vizsgálatát, ami jó példája a leegyszerűsítésmentes, tényekre épített elemzésnek és igen érdekes része az ipari válság fejezetnek. Kimutatják ugyanis, hogy a villamosítás általános irányzatát a válság sem fékezte teljesen le, a villamosenergia termelés nőtt, sőt a kapacitást is jelentősen bővítették. Értékes banklevóltári adatok segítségével e jelenség sajátos okát abban jelölik meg, hogy „az áramszolgáltató üzlet Magyarországon a vállalkozó szempontjából előnyösen különbözik a más országokban létrejövő hasonló üzletektől", amit az állami, községi hosszúlejáratú szerződések biztosítottak : ezek ugyanis kötelezték magukat bizonyos minimális fogyasztásra, amely elegendő arra, hogy a befektetés kamatostul megtérüljön. Jelentőségében még fontosabb és nagyon értékes a textilipar válság alatti helyzetének ábrázolása, és ezen túlmenően általában az említett С csoportba tartozó iparágak helyzetének vizsgálata. Itt sem elégednek meg a szerzők a puszta jelenségek leírásával, hanem magyarázatát keresik, és adják az iparágak termelése emelkedésének, e sajátos helyzetnek. Kimutatják ugyanis, hogy itt bizonyos „tartalékok" voltak. A húszas években megtett fejlődés nem vezetett el oda, hogy az egész belső fogyasztást a belföldi termelés elégítse ki, s így a könnyűipar legtöbb ágában 20—30%-os külföldi behozatal volt 1929-ig. A válság alatt azután állami eszközök segítségével teljesen kiszorították a külföldi könnyűipari árukat a magyar piacról, s így a fogyasztás válság alatti csökkenése ellenére a hazai gyárak belső piaca nem szűkült, hanem még növekedett is. Ez a sajátos „tartalék" lényegesen befolyásolta a válság alakulását Magyarországon. Főként e tartalék kihasználása eredményezte, hogy a válság Magyarországon nem olyan robbanásszerűen kezdődött, mint a vezető tőkés országokban. A külföldi behozatal visszaszorításának biztonsági szelepe ugyanis már 1929-ben működésbe lépett ; az import ekkor 1928-hoz képest 12,5%-kal csökkent. De nemcsak a válság kibontakozását, hanem elmélyülését is befolyásolta ez a sajátos „előny". A szerzők rámutatnak arra, hogy, mint más közepes fejlettségű tőkés országok ipara, így egyes vonatkozásokban a magyar gyáripar is kedvezőbb helyzetbe került és ellensúlyozni tudta bizonyos mértókig a belső piac termeléscsökkentő hatását. Emellett még rámutatnak arra is, hogy Magyarországon 1929 előtt a termelés felfutása sem volt olyan nagyságú, mint a fejlettebb nyugati országokban, s természetesen ez is hatással volt a válságra. Mindennek következtében a visszaesés a válság kitörésekor aránylag kisebb volt, a válság bizonyos mértékig enyhébb volt, mint a vezető kapitalista országokban. Ez igen fontos megállapítás. Ugyanakkor sajnálatos, hogy az utóbbi kérdés elemzése túlságosan szűkre szabott, s különösen hiányolható a nemzetközi kitekintés, összehasonlítás, ami kiegészítené és elmélyítené az elemzést. Másrészt azt is meg kell jegyezni, hogy a fejezet eddig tárgyalt és alapvető erényei mellett mégis jogos hiányérzetünk marad az elemzés egyes fogyatkozásai következtében. Hiányzik az ún. A csoport (a válság alatti visszaesés szempontjából történő csoportosítás szerint) hallatlanul súlyos visszaesésének indokolása. Felmerül az a kérdés : a nehézipar terén miért nem érvényesülhetett a „biztonsági szelep" ? Mert ezen a téren éppen fordított jelenségeket tapasztalhatunk : a nyersvas termelés óriási arányú visszaesésével szemben a behozatal csak jóval kisebb mértékben korlátozódott. Ezt a problémát azonban a szerzők nem érintik, holott talán politikai szempontok figyelembevétele, a nehézipari érdekeiket elsősorban szem előtt tartó nyugati finánctőkés körök érdekei méltánylásának vizsgálata közelebb vinne a kérdés megoldásához. Ebben az összefüggésben kell elmarasztalni a monopóliumok szerepének kutatását is, amely mint a húszas években, itt sem kielégítő, nem elemző, hanem megmarad a felszíni jelenségek keretein belül. Az 1929—1933-as válság és különösen a leginkább monopolizált nehézipari ágak válságának megvilágítása pedig enélkül közel sem lehet teljes. Ugyancsak hiányos az ún. В csoportba sorolt iparágak helyzetének magyarázata is. Végül hiányoljuk, hogy a válság általános elemzése olyan kevés teret kapott, s így nem volt mód sok fontos kérdés tárgyalására, sőt felvetésére sem. A szerzők pl. magától értetődőnek tekintik, hogy a válság Magyarországon bizonyos fokig enyhébb volt, mivel hazánk elmaradottabb, közepesen fejlett ország volt ,és ennek folytán „tar-