Századok – 1956
SZEMLE - Schachermayr. F.: Das Problem der griechischen Nationalität (Ism. Sarkady János) 767
SZEMLE 769 Mindez arra enged következtetni, hogy a mykénéi korban nemcsak élesen elhatárolt kultúra létezett, hanem egységes nép is, amely magát bizonyos büszkeséggel nemzetnek (Schachermeyr terminusa!) érezte ; tehát 1580 és 1200 között kell számolnunk az első görög nemzetalakulással, amely minden valószínűség szerint az „achaj" nevet viselte. Külön kérdés, hogyan tagolódtak a dialektusok ebben a régebbi görög korban. A lineáris В szövegek azt mutatják, hogy Argolisban, a messénéi Pylosban és Knóssosban ugyanazt az egységes írásnyelvet használták, amely az arkadokyprosi nyelvjárásnak és bizonyos mértékig a homérosi költői nyelv aiol elemeinek az elődje, s amelyet „achaj"nak vagy ,,mykénéi"-nek nevezhetünk. A későbbi görög dialektusok tarkaságával szemben ezen a mykénéi ,,koiné"-n belül alig találunk helyi különbségeket. Mindenekelőtt feltűnő jelenség az, hogy ezekben az emlékekben nem találjuk nyomát az ión dialektusnak. Eszerint ekkor vagy egyáltalán nem voltak Hellasban iónul beszélő görögök, vagy pedig ők is a lineáris В írás arkado-aiol dialektusát használták írásnyelvként. Schachermeyr ez utóbbi feltevést tartja valószínűbbnek. Véleménye szerint a mykénéi kultúrának részese az arkado-aiol mellett az ión dialektusú görögség is. így két különböző vándorlást várhatnánk, amely a két dialektust későbbi hazájába hozza. A régészeti anyagban azonban ez a két feltételezett vándorlás nem különíthető el, valószínű tehát, hogy e két csoport egyszerre, vagy régészetileg megkülönböztethetetlenül rövid időközben nyomult be. Nincs kizárva Schachermeyr véleménye szerint azonban az sem, hogy az iónok ősei még а XX. század nagy (ós eszerint az arkado-aiollal azonosítható) vándorlás előtti mozgalmak során kerülhettek Görögországba. Mindenesetre ebben a kérdésben a részleteket még homály borítja. A mykénéi kultúra а XII. század kezdetének óriási vándorláskatasztrófájában omlik össze, amely a legtöbb görög területen a települések elpusztításához vezetett. A következő (submykénéi) kor a teljes visszaesés képét mutatja, a népesség ijesztően csökkent, a régészeti hagyaték szegényes. Ez a vegetálás а XI. század végéig tartott, amikor a protogeometrikus kor kezdetével megindult a későbbi görög kultúra lassú kibontakozása is. Fontos kérdés az, kik voltak a mykénéi kultúra elpusztítói. A régebbi felfogás a dóroknak tulajdonította ezt a szerepet. Újabban azonban egyre világosabban kirajzolódik az ún. „tengeri népek" (főleg a filiszteusok) jelentősége, akik а XII. század népmozgalmai során a Földközi-tenger egész keleti medencéjét végigpusztították. Schachermeyr hangsúlyozza, hogy (már 1929 óta képviselt) véleménye szerint Mykónét nem a dórok pusztították el, hanem a filiszteusok és más illyr vagy phryg fajtájú barbárok. (Ezt a nézetet újabban nem egy nyelvészeti és régészeti adat is támogatja.) A dór és északnyugati törzsek csak később, а XI. században, talán a protogeometrikus kor kezdetén vádoroltak be. A történeti fejlődés áttekintése után a problémák sora a görögség második, indoeurópai komponensének általános kérdésével zárul. Ehhez a komponenshez tartoznak az olyan kevéssé lényeges tényezők is, mint а XII — XI. századi vándorlások phrygillyr elemei, továbbá az -eus végű tulajdonnevek nem görög, hanem indoeurópai nyelve, s végül a korai bronzkor vándorlásainak talán indoeurópai elemei. A fő tényező azonban Hellas indoeurópaizálásában kétségtelenül a XX. századi nagy görög bevándorlás, amelyhez a XI. századi újabb (dór) vándorlás járult. Végezetül Schachermeyr megkísérli körvonalazni a görögség indoeurópai komponensének „szellemtörténeti" jelentőségét. Az indoeurópai hagyaték leglényegesebb elemének azt tartja, hogy a görögség indoeurópai őseinek életében nem a területi, hanem a személyi elv érvényesült, az élet formáját a személyi összefüggések szabták meg. Ez a vonás Schachermeyr szerint az indoeurópaiak főleg állatenyésztésen és csak mellékesen földművelésen is alapuló, gyakori helyváltoztatással járó életmódjában gyökerezik. Ez az életforma a függetlenségre hajló magatartást, korlátozott főnöki hatalmat és a harcos törzstagok egyenlőségét hozta létre, amelyen belül az egyén csak a közvélemény ereje előtt hajolt meg. Ebben a magatartásban olyan nagvjövőjű, tekintélyellenes, sőt kimondottan forradalmi vonás rejlik, amely azután a későbbi görög fejlődésben bontakozik ki a maga teljességében. Ez a magatartás azonban csak a mediterrán, letelepült földműves életformával és városi kultúrával való egyesülés útján vált igazán termékennyé és alkotóvá. Ez a termékeny mediterrán-indoeurópai összeolvadás ismétlődik aztán többször az európai történetben, le egészen a germán népvándorlásig. Schachermeyr referátuma magához a görög nemzetiség problémájához nem ad túlságosan sokat ; mint a szerző maga is hangsúlyozza, csupán etnogenetikus bevezetés Schaefer előadásához. Annál értékesebb azonban ez a tanulmány, mint a görög őstörténet kitűnő, rövid összefoglalása, a kérdés ma világviszonylatban legilletékesebb szakértője
